Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Erasmus beszámolók /

Bende Réka, Könyvelés és gazdálkodási informatika szak, II. év – szakmai gyakorlat

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft., Pannonhalma, Magyarország

Nagyszerű lehetőséget kaptam azzal, hogy az Erasmus+ program keretein belül szakmai gyakorlaton vehettem részt a Pannonhalmi Apátsági Pincészetnél. Sok embert megismertem, rengeteg új dolgot tanultam és egy számomra ismeretlen városban élhettem, ahol alkalmazkodnom kellett az ottani környezethez.

Pannonhalma egy ezer éves múlttal rendelkező kis város, amelyet a 996-ban betelepített bencés szerzetesek alapítottak. A ma is itt élő bencések több száz éves hagyományaikat, kultúrájukat és jelmondatukat alapul véve- „ora et labora: imádkozzál és dolgozzál”- ápolják és adják tovább. A Pannonhalmi Apátság a nonprofit tevékenységei mellett (szociális otthon, gimnázium) profitorientált tevékenységeket is folytat, melyek feladata a nonprofit szervezetek támogatása. Ilyen profitorientált cég többek között a borászat, a gyógynövénykert és az ásványvíz palackozó.

Én a Pannonhalmi Apátsági Pincészet gazdasági osztályán tölthettem el a gyakorlatomat. A Pincészet viszonylag kis cég, nem rendelkezik olyan sok belső alkalmazottal sem. Évi 300.000 palack bort termel, aminek belföldi és külföldi vásárlói is vannak egyaránt. A szűk alkalmazotti körnek köszönhetően barátságosabb a légkör, mindenki nagyon közvetlen a másikkal, ezért hamar összhangba kerültem a munkatársakkal, nagyon jó volt velük együtt dolgozni.

A gyakorlat során betekintést nyertem a könyvelésbe, számlák, bizonylatok ellenőrzésében részt vehettem a kimutatások előkészítésében és különböző irodai munkákat végezhettem. A munkám alatt nagyon jó volt találkozni azokkal a dolgokkal, amiket itthon az egyetemen tanítottak, de jó volt új ismeretekkel is gazdagodni. A munkatársak nagyon segítőkészek voltak, nyugodtan kérdezhettem tőlük, ha valamit nem tudtam, így tanultam a legtöbbet.

Ezen a programon barátommal vettem részt, aki ugyanúgy a Sapientián tanul. Szabadidőnket jól kihasználtuk, sok élménnyel gazdagodtunk. Meglátogattuk Pannonhalma nevezetességeit: a levéltárat, könyvtárat, a gyógynövénykertet és az ásványvíz palackozót is. Elutaztunk Győrbe is, ami ugyancsak egy gyönyörű város, tele van látványosságokkal, és rengeteg különféle programmal csábítja az érdeklődőket, kikapcsolódni vágyókat. Egyik hétvégi programunkként meglátogattuk a győri élményfürdőt, ahol kipihenhettük a hét fáradalmait.

Nagyon nagy lehetőségnek tartom ilyen hosszú időre gyakorlatra menni, mivel részletesen meg lehet ismerni az adott szakhoz tartozó munkakört. Fejleszti az elméleti tudás jó alkalmazását a gyakorlatban és segít a későbbiekben való jobb elhelyezkedésben, mivel tapasztalatot nyújt és jobban meg tudjuk magunkat ismerni, hogy mire is vagyunk képesek, és hogy mit is szeretnénk.

Nagyszerű két hónap volt, amit az Erasmus program keretein belül tölthettem el szakmai gyakorlaton. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remek lehetőséget, amivel felejthetetlen élményeket és éltre szóló tapasztalatokat szerezhet magának.

Eseménynaptár

2020. augusztus

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31