Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Erasmus+ / Erasmus+ beszámolók / Tanulmányi mobilitás 2017/2018 II. félév /

Bakos Anett, Kommunikáció és közkapcsolatok mesterszak, I. év

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest

Magyarország

Amikor úgy döntöttem, hogy beiratkozom mesterire, a legfőbb motivációm az újabb Erasmus pályázási lehetőség volt. Az alapképzésen már volt szerencsém egy egész évet cserediákként eltölteni, ráadásul szakmai gyakorlaton is részt vehettem, szóval kissé rákaptam a mozgalmas egyetemista élet ízére.  Ha csak rajtam múlna, akkor a teljes mesteri képzést cserediákként tölteném el. Olyan számomra az Erasmus mint egy jó kávé, ha egyszer bele kóstol az ember, többé nem elégszik meg az egyszerűvel.

Így történt ez az én esetemben is, az utópályázásnak hála, már második félévben útnak indulhattam Budapestre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Ez a félév viszont annyiban különbözött az előző évektől, hogy egyedül indultam útnak. Ha szereted a kihívásokat, akkor azt tanácsolom, kövesd a példámat. Amint magadra maradsz egy idegen környezetben, rájössz, hogy nyitottabbnak és figyelmesebbnek kell lenned, mint amikor másodmagaddal vagy. Sokkal nagyobb lélekjelenlétre van szükséged, még egy egyszerű vásárlás esetén is. Én, már az érkezésemkor megtapasztaltam az egyedüllét jótékony hatásait. Az Orczy Kollégiumot megtalálni egyáltalán nem volt egyszerű, még a taxi is plusz köröket tett a városban. Az egyetem mentségére szóljon, hogy a hivatalos átadás csak nem rég történt meg, így kevesen ismerték név alapján a kollégiumot. Viszont, ahogy a mondás tartja, az érmének két oldala van, kevésbé volt ismert a kollégium, de a bentlakás, az egyetem épülete, a kampusz mind a maguk legmodernebb és legújabb formájában álltak a rendelkezésünkre. A Ludovika Kampusz saját kaland parkkal, sport komplexummal, napozó réttel, csónakázási lehetőséggel és kiemelkedő biztonsággal kecsegtette a bentlakókat, nem beszélve a temérdek eseményről amelynek helyet adott. Kiváltságosnak éreztem magam, nem csak a hihetetlenül jó kondíciók miatt, de még parlamenti könyvtárat is ingyenesen használhattam, csak azért mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetem diákja voltam. Igaz a betervezett tanulás, legtöbbször bámészkodással telt el, hisz csakúgy, mint maga a Parlament, a könyvtára is lenyűgöző.

Az egyetem nemzetközi kapcsolatai is említésre méltóak, minden félévben több eseményt rendeznek, ahol egy adott ország nagykövete a meghívott. Szintén a kapcsolataiknak köszönhetően hihetetlenül változatos kultúrájú embereket ismerhettem meg az egyetemen. Mivel a kollégium 5. emeletén csak a külföldi diákokat helyeztek el, így egy szinten lakott a fél világ. Voltak közöttünk Braziliából, Azerbajdzsánból, Olaszországból, Egyiptomból, Szlovákiából, Csehországból, Ecuadorból, Belgiumból, Hollandiából, Kínából, Törökországból, stb. Már az első nap megtapasztaltam, mennyire eltérő kultúrával rendelkezünk. Riuqi, egyik kínai diák, azzal fogadott, hogy nagyon rosszul nézek ki, valószínűleg a hosszú út miatt, szóval elküldött pihenni és azt mondta, majd holnap ismerkedünk. Ezzel szemben, az egyiptomi és ecuadori diákok meglepetésemre, úgy fogadtak mint egy rég nem látott barátot, közvetlenek voltak, megöleltek, puszilgattak.

Hála a színes társaságunknak, megismertem az összes olyan éttermet Budapesten, amelyek a legjobban készítik el, a fent felsorolt országok jellegzetes ételeit. Hetente legalább egyszer, felkerekedett az egész társaság és kipróbáltunk egy új helyet. Azt mondanom sem kell, hogy ha már Magyarországon jártok, akkor annyi Turó Rudit egyetek, amennyit csak tudtok. Már csak azért is, mert én sikeresen meggyőztem minden külföldi ismerősömet, hogy legalább megkóstolják és elértem, hogy idővel ugyanolyan függővé váljanak, mint én. Szóval a kereslet jelentősen megnőtt, kár lenne, ha nem jutna belőle neked is.

Természetesen nem csak az evésről szólt ez a félév, az első hetek az ESN összerázó rendezvényeiről szóltak. Találkoztunk a buddynkal, megismertették a város jellegzetes turista látványosságait a Photo Challenge keretein belül. Karaoke estéket és magyar napot is szerveztek. A magyar napon ittunk, ettünk, barátkoztunk és persze fényképeztünk. A félév során összekovácsolódott társaságunk legjellegzetesebb tulajdonsága az volt, hogy folyamatosan fényképeztünk. Egy mozgalmas napon sorra merültek le a telefonjaink, így egy hónap eltetlével kikerült a legjobb szelfie készítő, a legjobb fényképész és a legjobb kamera is.  

Az ESN által szervezett programok közül az egyik legemlékezetesebb a szentendrei biciklis kirándulásunk volt. A jelentkezők száma túllépte a szervezet által biztosított biciklik számát. Következésképpen, páran arra kényszerültünk, hogy magunknak béreljünk biciklit. Utólag még előnyünk is származott abból, hogy mi választhattunk magunknak bicajt, mert így csak a sportülések miatt küzködtünk az első egy óra után, míg mások a városi biciklikkel próbálkoztak terepen boldogulni. Egy több mint 40 fős csoporttal tekertünk le közel 60 kmt Budapesttől Szentendréig, a Duna mentén. Minden egyes kilométer magáért beszélt, hihetetlen volt látni ahogyan több százan megteszik ugyan ezt az utat. Kissé hitetlenkedve fogadtam, amikor azzal bíztattak a szervezők, hogy Magyarország Európa szinten 3. helyen áll, a naponta biciklizők száma alapján, de utána néztem és igaz.

Az ESN rendezvények mellet résztvettem a VIII. Országos Rendőr és Tűzoltó napon, az iBike Budapest bringás felvonuláson, az egyetem kampuszán rendezett XI. Ludovika fesztiválon, a Red Bull Air Racen, Orczy Park Nyitó eseményén, a Ludovika Pikniken, és ha tovább folytatnám, soha a végére nem érnék a listának. Budapest arról híres, hogy csak úgy pezseg az élet és soha nem alszik a város. Ezt jó magam igazolhatom, könnyű elveszni a sokszínű lehetőségek tengerében és egyszer csak arra ébredni, hogy el is telt a félév. Azért kiemelném a két számomra legemlékezetesebb eseményt. Az egyik a Székely Fesztivál lenne. Itt Aidaval az egyik egyiptomi tanárnővel és Viktóriával egy szlovák diákkal vettem részt, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásán. Az előadás végén a táncosok, a nézők közé vegyültek és táncra hívták az emberek többségét. Ekkor érkezett el az én időm, az egyik táncost megkértem, hogy ne hagyja nézelődni a barátnőimet, ő pedig rögtön rávetette magát Aidara és addig nem hagyta, amíg táncra nem bírta. Most képzeljetek el egy egyiptomi nőt, aki életében először próbál néptáncolni. Meglepetésemre, röpke fél órán belül már nagyon ügyesen csinálta. Azért, azt az arcot, amikor Aida ráeszmélt, hogy én küldtem oda a  táncost, soha el ne felejtem.

A legemlékezetesebb esemény számomra a Dunai Regatta sport és zenei fesztivál volt. Márciusban értesültem, hogy megnyílt a jelentkezés az egyetemek közötti Sárkányhajó versenyre. Rögtön tudtam, hogy meg kell próbálnom bekerülni a 19 fős csapatba. Bíztattam mindenkit a jelentkezésre, habár volt egy olyan sejtésem, hogy a magyar diákokat előnyben részesítik majd mivel az egyetemet kellett képviselnie a csapatnak. Egy próbát mindenképp megért és meglepetésemre áprilisben, Viktória és én emailt kaptunk arról, hogy bejutottunk a csapatba. A versenyt megelőzően négy edzésen kellett résztvennünk, ahol a mozgás koordinációt, az evezési technikát és a csapatmunkát sajátíthattuk el.

Minden edzés után napokig izomlázam volt, ennek ellenére hétről hétre lelkesen készültem az edzésekre, alig vártam, hogy beülhessek a sárkányhajóba és evezhessek. A résztvevő 19 csapatot két futamra osztották, mindkét futam a Parlamenttől indult és a Budapesti Műszaki Egyetemig evezett.  A versenytáv 3200 méter volt, azonban további 3000 métert kellett eveznünk, hogy leadhassuk a sárkányhajókat. Még így vissza gondolva is hihetetlennek tűnik, hogy leeveztünk több mint hat kilómétert. Mondjuk azt is hozzá tenném, hogy a csónakból kiszállva, nem igazán éreztem a végtagjaimat de megcsináltuk és elsők lettünk, hátulról.

Mentegetőzhetnék, hogy miért lettünk utolsók, de valójában figyelmetlenek voltunk, vagy túlságosan izgatottak, de az első 20 csapásunk nem volt eléggé összehangolt, így rögtön lemaradtunk. Az edzéseknek köszönhetően ismertem meg a Kopaszi-gátat, ahová a Dunai regattát követően is gyakran vissza jártunk, hajózni vagy sétálni, hogy kicsit magunk mögött hagyjuk a nagyváros zaját.

El ne felejtsem megemlíteni, hogy ha Budapesten jársz, és vásárolsz legalább egy 24 órás napijegyet a tömegközlekedésre, akkor mindenképp menj el hajókázni, mert hétköznapokon a napi, heti és havi jegyekkel ingyenesen lehet felszállni a BKV hajóira. A jó időt kihasználva mi is ezt tettük, az utolsó heteken, hajókáztunk, a Margit-sziget és a Kopaszi-gát közötti vonalon.

Legfőbb tevékenységünk az utolsó két hónapban, a Dunai Regatta lejártával, az egyetemi sport komplexen belülre esett, mivel megnyitották az uszodát és a kalandparkot az egyetem diákjai számára. Napokat töltöttünk el a kalandparkban, ahol idővel minden nehézségi szintet végig csináltunk. Ha az idő kedvezett akkor a kampusz parkjában található kis tavon csónakáztuk el az egész napot. Amikor pedig pedig az időjárás nem kedvezett, akkor a szaunákban és a medencékben ültünk és az élet nagy kérdéseit vitattuk.

Ahogy fogytak a napok, egyre fogytak a bentlakó társaim is. Mire rám került a sor, hogy haza induljak, már csak páran maradtunk, de a legfontosabbak végig kitartottak. Utolsó este együtt néztük végig a Margit-szigeti zenélő szökőkút egy órás műsorát, majd nehéz szívvel búcsut vettünk egymástól. Persze előtte megígértük, hogy a jövőben megláogatjuk egymást és mindenki kihangsúlyozta, hogy ha valaha is az ő országába járnánk, akkor szívesen lát minket.  Ha nem vásároltam volna meg ennyire időben a buszjegyemet, szerintem ezt a beszámolót is ott írnám most. Hihetetlenül sokat köszönhetek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen töltött félévnek. Belekóstoltam a budapesti életbe, és mondanom sem kell, nagyon tetszett. Alig várom a következő félévet!

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930