Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Erasmus+ / Erasmus+ beszámolók / Tanulmányi mobilitás 2017/2018 II. félév /

Barta Judit, Könyvelés és gazdálkodási informatika szak, II. év

Szent István Egyetem, Gödöllő

Magyarország

 

Nos, azt hiszem, bátran állíthatom, hogy ha nem is “mindig is”, de azért már elég régóta fel voltam készülve arra, hogy amint lehetőségem nyílik, meg fogom pályázni az Erasmus ösztöndíjat. Még mielőtt belefogtam volna egyetemi tanulmányaimba, már akkor hallottam a dologról, ami meglehetősen felkeltette az érdeklődésemet. Aztán mikor már egyetemista lettem, elmentem az Erasmus teadélutánra, amit a kari Erasmus koordinátorunk, illetve a már korábban Erasmus programban részt vevő diákok tartottak, annak érdekében, hogy jobban megismertessék velünk a program lényegét, működését, valamint az általuk szerzett tapasztalatokat is megosztották velünk. Azt hiszem ezek a lelkes, élmény dús beszámolók voltak azok a mozgatórugók, amelyek megadták az utolsó lökést, hogy végleges elhatározásra jussak: Én is ki szeretném próbálni!

Mindezen események sorozataként alakult hát úgy, hogy a sikeres pályázást követően az elmúlt öt hónapot a barátnőmmel, Kolozsváry Tímeával együtt Gödöllőn, a Szent István Egyetemen tölthettem. Egy roppant eseménydús öt hónapon vagyunk túl, ami alatt sok jó élményt, örömteli pillanatot élhettünk át, de az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy akadtak, különbnél-különb kihívások és nehézségek is olykor, ám úgy vélem, mindenben sikerült kitartanunk és helytállnunk, és közösen felül tudtunk kerekedni a problémákon.

Választásunk azért esett Gödöllőre, mert egy rendkívül szép és rendezett, kulturálisan gazdag kis város, ugyanakkor mindössze 30 kilóméterre helyezkedik el a fővárostól, Budapesttől, így mindössze egy rövid vonat- vagy hév utazással máris megközelítheti az ember a nagyvárost is, a mindennapokat egy ilyen gyönyörű kis városban élvezheti. Főként tavasszal, a város utcái nagyon szépek, minden virágba borul, a város főtere már több ízben is elnyerte a “Legszebb főtér” címet. Nem utolsó sorban meg kell említenünk a gyönyörű Grassalkovich kastélyt, valamint a hozzátartozó csodaszép parkot, amelyet Sissi hercegnő nyaralójaként is tartanak számon, és a mai napig is számos kulturális esemény helyszínéül szolgál. Emellett a városban megtalálható több csodás park, emlékmű, illetve arborétum is.

Az egyetem maga jelentős részt foglal el a városban, hiszen nagy területen helyezkedik el, úgy is nevezik, hogy az az “egyetemi városrész”. Az egyetem kapásból több oktatási épülettel rendelkezik, emellett ide tartoznak még különböző kutatóközpontok, sportlétesítmények, sportpályák, valamint a bentlakások, amely szintén több különálló épületet foglal magába. Ezenkívül megtalálható még számos étterem, szupermarket, gyógyszertár, és más üzleti létesítmények is. A közlekedés szempontjából is jelentős könnyebbséget és előnyt jelent, hogy konkrétan az egyetem előtt található mind a vonat-, mind a hév megálló, valamint a buszmegálló is legtöbb 10 perces sétával megközelíthető. Szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy aki idejön egyetemre, mindenképpen jól érezheti magát, hiszen minden körülmény adott hozzá. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rengeteg külföldi diák választja ezt az egyetemet, akár Erasmus vagy más ösztöndíj program céljaként, akár teljes tanulmányainak elvégzésére. Ott létünk során számunkra is szemmel látható volt az ott jelenlévő multikulturális környezet, hiszen számos különböző nemzetből származó diákkal találkoztunk, kezdve Kínával, Japánnal, Törökországon át egészen Finnországig, Hollandiáig, sőt, még az arab országokból is érkeztek hallgatók. Ez természetesen annak is köszönhető, hogy az ideérkezőket nem hagyják magukra az új környezet képezte nehézségekben, hanem kellő odafigyeléssel, vendégszeretettel, gondoskodással és segítőkészséggel fogadják, segítik, támogatják, legyen szó akár szálláskeresésről, közlekedésről, a tanulmányokban való eligazodásról, vagy bármi egyébről. Van egy úgynevezett mentorprogram, melyben az ottani diákok segítenek, megválaszolják a felmerülő kérdéseket, valamint számos közös programot, szórakozási lehetőséget nyújtanak az erasmusos diákok számára. Ezek a programok remek alkalmat nyújtanak az ismerkedésre, kapcsolatépítésre, a többi diák kultúrájának megismerésére, és nem utolsó sorban persze a szabadidő kellemes eltöltésére is.

Az oktatás is színvonalasan folyik, jól felkészült, és nagyon segítőkész tanárok fogadtak bennünket. Szerencsére sikerült olyan tantárgyakat felvennünk és tanulnunk, amelyeket sikerült megfeleltetnünk az itthoni tanrenddel is. Bár ott kissé más sorrendben vannak ütemezve a különböző tárgyak a félévek során, így akadt olyan tárgy is, amelyből elsőéves csoporttal jártunk, de olyan is, ahol a csoporttársak már harmadéves, vagy épp szintén másodéves, szakosodás előtt álló hallgatók voltak. Ám ezt nem negatívumként, sőt inkább pozitívumként fogtuk fel, hiszen így alkalmunk nyílt minél több ember megismerésére.

Mint már említettem, az egyetem mondhatni hatalmas, így nyilván az elején kissé nehézkes volt eligazodni az egyetem folyosóin, őszintén megvallva, az első héten egyszer még el is tévedtünk, de végül csak sikerült kijutnunk a labirintusból, és ez is csak egyike lett azon élményeknek, amelyek gyarapították azon emlékek sorát, amelyekre több év múlva is jót nevetve gondolunk majd vissza.

Így utólag visszatekintve erre az elmúlt időszakra, azt hiszem egy percig sem bántam meg, hogy végül belevágtam ebbe az egészbe. Az embernek igyekeznie kell, hogy a lehető legtöbb jó lehetőséget kihasználja az életben, hiszen egy sem visszatérő már, ha elszalasztottuk. Úgy vélem, az Erasmus egy remek lehetőség, amit mindenkinek, aki csak teheti, ajánlom, hogy használja ki, hiszen egy ilyen kaland, hatalmas fejlődést eredményezhet, és ha megpróbáljuk minél inkább kiélvezni minden percét, akár mérföldkő is lehet, és hosszútávon mindenképp az előnyünkre fog válni. Rengeteget tanulhatunk, nem csak szakirányunkhoz kapcsolódóan, hanem magáról az életről, a különböző embertípusokról, kultúrákról, élethelyzetekről, de legfőképpen önmagunkról. Rájövünk, hogy nincs olyan gond, vagy probléma, amelyre ne tudnánk megoldást találni, nincs olyan élethelyzet, amin ne tudnánk felülkerekedni, olyan helyzetekben is tudjuk kamatoztatni a képességeinket, tudásunkat, amire nem is számítottunk volna, és messze kitolódni akár képzeletbeli, akár valós határaink is, az élet minden területén.

Ezúton pedig szeretnék köszönetet is mondani mindenkinek, akik támogattak és segítettek az elmúlt időszak során, az ő segítségük nélkül nem sikerülhetett volna, és nem érezhettük volna magunkat ilyen jól. Külön köszönet és hála jár Bors Hortenziának a rengeteg türelemért, segítségért és támogatásért, amit tőle kaptunk. Köszönjük!

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930