Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Erasmus+ / Erasmus+ beszámolók / Tanulmányi mobilitás 2017/2018 II. félév /

Csillag Edina, Kommunikáció és PR szak, II. év

Metropolitan Egyetem, Budapest

Magyarország

Gyomromban pillangokkal indultam neki az útnak, már nagyon vártam, viszont az indulás előtt egy furcsa érzés kapott el, hogy vajon jol átgondoltam ezt az egészet, hogy képes leszek az én kevés angoltudásommal végig csinálni, majd a végén sikeres vizsgákkal haza térni. Nagyon féltem, lehet ha vissza mondhattam volna megtettem volna, de mégis másrészt úgy áltam hozzá, mint egy kihívás, amit ha teljesiteni tudok akkor büszke leszek magamra. Azt mondtam megcsinálom, még ha éjszakákat nem alszom a vizsgák előtt, akkor is. Sok elképzelés volt a fejemben, hogy miket fogok majd Budapesten csinálni. Úgy gondoltam, hogy ennyi idő alatt a város minden zegét-zugát betudom majd járni, persze mindezt GPS segítségével, mert a tájékozódási képességem nem a legjobb, és tudtam az nélkül biztosan eltévedek. Így is lett, de szerencsére csak egy alkalommal történt meg, amikor  nem néztem meg milyen éjszakai buszra kellene felüljek, aztán a harmadik ismeretlen megálló után rájöttem, hogy valahol nagyon rossz helyen járok, gyorsan előreszaladtam a kalauzhoz és megérdeklődtem, hol kell leszálljak, hogy a helyes buszra üljek fel. Egy dolog, amit nagyon szeretek Budapesten, hogy bárhol tudtam magyarul kommunikálni. Az első utazásom metróval, büntetéssel végződött, pedig a jegyet megvettem, majd hallottam jön a metró és rohantam le, hogy nehogy lekéssem, így elfelejtettem kilyukasztani, hiába mutattam az ellenőrnek nagy büszkén, hogy van jegyem. Ezután játszottam el a szegény eltévedt erdélyi lányt, aki még nem tudja, hogyan működnek erre fele dolgok, a büntetést úgyis megkaptam, ezt követően bérletre váltottam, hogy többet ne legyen ilyen problémám.

Az ottlétem első napjai a papírok intézésével teltek, szomorúan vettem tudomásul, hogy koránt sem olyan segítőkészek az ottani titkárságon, mint a Sapientián. Szinten nem volt olyan válasz a kérdéseimre, amit ne kísért volna egy szemforgatás, ez az alacsony hajlam a segítőkészségre kitartott mostanig. A kétely most is bennem van, hogy azt a pecsétet és aláirást eltudjáke intézni hazaindulásomig, de bizakodva álltam hozzá.

Végre eljött az első tanítási nap, egyetemre menet azon imádkoztam, hogy ne keljen hangosan mindenki előtt bemutatkozni, mert akkor biztosan rosszul leszek. Még azt is elfelejtem, amit tudok, szerencsére az első nap megúsztam, nem kellett beszélgetni, de a második nap igen. Nem csak hogy egyszerűen a helyünkről be kellett mutatkozzunk, hanem ki kellett álljunk a csoport elé és mindenki előtt hangossan beszélni, elmondani honnan  jöttünk mi  a hobbink, mik a  céljaink, olyan ideges voltam, hogy a sírás környékezett, majd kiálltam és kis hibával de elmondtam, amit úgy gondoltam rólam tudni kell, ennek az orának ez volt a lényege, hogy hogyan kell bemutatni egy prezentációt. A  kezdeti félelem ellenére, ez vált a kedvec tantárgyammá, érdekes volt az is, amit tanultunk. A tanárnő egy angyal volt és a csoporttársaim is ezen az órán voltak a legbarátságosabbak, a legjobb érzés, hogy ezen az órán azt éreztem tudok angolul, mindent szépen megérettem, köszönhetően a tanárnő egyszerű nyelvhasználatának. A többi órák is nagyon érdekesek voltak, sokban hasonlítottak az otthoniakra, ritkán volt tömeges oktatás. A legtöbb órám kis tíz-tizenöt személyes termekben volt megtartva. Tetszett, ahogyan itthon, a tanárok itt is a hozzászólást értékelték a legjobban, szerették, hogy a hallgató követi az órát és meg tudja fogalmazni a saját véleményét a témával kapcsolatban. Sokat adott az órákhoz, hogy mindenkinek angol volt az anyanyelve. Bár a tanáraim kivétel nélkül magyarok voltak, soha nem hallottam magyarul beszélni. Ennek ellenére, ha az óra végén segítségért fordultunk hozzájuk, magyarul segítettek nekünk. Mondták, hogy az órát is megzavarhatjuk és kérhetjük, hogy magyarázza el nekünk, viszont ezzel a lehetőségünkkel nem éltünk. Picit szégyelltük, hogy csak mi nem értjük. Ennek köszönhetően sokkal nagyobb, de valahogy érdekesebb szellemi jelenlétet igényelt így követni az óra menetét, met ha egy pillanatra is nem oda figyeltem, már nem tudtam mi történik körülöttem. Egyetlen dolog, ami nagyon hiányzott, hogy nem mertem hozzászólni a tananyaghoz, mert féltem attól, hogy nem tudom helyesen elmondani, és akkor mit mondanak mások. Itt volt az a hely, hogy átértékelődött bennem az angoltudás fogalma, többé biztosan nem mondom azt, hogy tudok angolul, mert rájöttem milyen nagy hiányosságok vannak a nyelvtudásomban.

Az egyetemnek köszönhetően sok különböző nemzetiségű embert ismertem meg, érdekes volt, hogy mindenhonnan érkeztünk az egyetemre, volt német, arab, szerb, török, ukrán, orosz, francia, spanyol, portugál, de még vietnámi és szíriai csoporttársam is. Szerencsére mindenkivel nagyon jól kijöttem és örültem, hogy használhatom az angol nyelvet az órákon kívül is és bíizom benne, hogy az ott kötött barátságokat, továbbra is megtudom tartani. Volt egy nagyon aranyos német lány, vele nagyon jó barátságott kötöttem, az első pillanattól kezdve megkaptuk a közös hangot, ellenben volt egy orosz lány, akivel egy közös projekten dolgoztunk, na számára a segítségnyújtás az volt, hogy „google it „ vagyis nézzem meg a google-n, így nem volt felhőtlen a közös munka, de szerencsére már vége. Amin nagyon meglepődtem, azok a padok voltak, vagyis pont, hogy nem voltak, helyettük a székekre szerelt felhajtható lapok voltak. Elég nehézkes volt rajta az írás, nem volt hely, hogy normálisan megtudjuk támasztani a kezünket. Így jegyzeteim inkább hasonlítanak macskakaparásra, sem mint egy tanulásra alkalmas jegyzetre. Rövid időn belül fel is hagytam a jegyzetírással, mert akkor nem tudtam a tanár beszédére koncentrálni. A tanárok minden leckét egy Neptunra hasonlító rendszerbe töltöttek fel, de szó szerint mindent, így a vizsgákon azt sem tudtuk, hogy miből kell tanuljunk és ez nagyon idegesítő volt. Időbe telt megszokni ezt a rendszert, de az első olyan alkalom után, amikor elmentem az egyetemre és senkit nem találtam ott, akkor megtanultam, hogy már bizony használni kell a rendszert, mert a tanárok ott üzennek, ha valami változás van az órával kapcsolatosan. Olyan volt, mintha egy nagy csoportos beszélgetésbe írna valamit a tanár. Személy szerint nem szerettem, mert bonyolult volt a használata, de szerencsére a jegyeinket és a vizsgát már a neptun rendszerbe kellett felvenni, mert ők is igyekeznek áttérni a mi rendszrünkre, mert sokkal letisztultabb.

Eleinte a kb. a Hallgatói Önkormányzatként funkcionáló ESN (Erasmus Student Network) foglalkozott velünk. Csoportokba szerveztek minket és minden csoport élére kineveztek egy mentort, akinek jó angol tudása volt és már rendelkezett erasmus tapasztalattal. Elsőkörben csináltunk közös facebook csoportot, hogy könnyebben megtudjuk beszélni, hogy kinek mikor felel meg egy közös találkozó. Gondoltam milyen vagány, biztos sok ilyen lesz majd, de sajnos csak egy alkalommal volt rá példa, viszont az nagyon jól sikerült. Az előbb említett találkozásnak mondhatni inkább túrának (kocsma) köszönhetően még több erasmusos diákot megismertem és nem csak a metropolitan egyetemről, hanem más egyetemekről is. Túrát a szervezők által kitalált játékok tették színessé. Szervezői hajlamomat itt sem tudtam magam mögött hagyni, oly annyira nem, hogy azt hitték én is szervező vagyok.  Volt egy játék, amit nem tudott elmagyarázni a lány, és egy nagy kavarodás lett, majd végül én magyaráztam el mindekinek angolul és meg is értették, olyan jó érzés volt, mert már hiányzott az életemből a szervezkedés. Ez az érzés egyre csak erősödött, hiányzott végig a HÖK és az otthoni életem. Én ugy gondolom, hogy otthon sokkal több odafigyelést kaptak a gólyáink a mentoraiktól mint mi, és a mai napig tartják a kapcsolatot.

Az ott élő barátaimnak köszönhetően ismertem meg a nagyvárost, de koránt sem töltöttem annyi időt a budapesti nagy életben, mint amennyit szerettem volna. Ha néha volt időm meglátogatni Budapest szívét, az mindig rabul ejtett, újra és újra szerelmes lettem Budapestbe. Imádtam azt a csodaszép látványt, amit a hidak, a budai vár, a parlament kivilágított pompája nyújtott. Úgy gondolom ez Budapest legszebb része, ez az ami miatt az emberek újra és újra visszakívánkoznak ide. Szerencsére a tömegközlekedés nagyon jól megvan oldva,  mert a BKK bérlet korlátlan lehetőséget nyújt felhasználójának, hiszen ugyanazzal a bérlettel utazhat az ember Budapest minden metróján, villamosán, troliján, buszán, de még menetrendszerinti hajó járatokat is lefed ez a bérlet és diákigazolvánnyal olcsón beszerezhető. Picit hiányzott, hogy mindenhová hamar eljussak, mert itt naponta 3 órát biztosan csak utazással töltöttem el, ami megnövelt számú telefonálassal és facebookozással járt.  

Mikor választanom kellett hogy első vagy második félévbe megyek erasmusra, azért  választottam a második félévet, mert a melegre vágytam, ott mindig hamarabb kezdődik a nyár. Emlékszem tavaly márciusban már kis bőrkabátba lehetett járni, amíg itthon még áprilisban havazott. Na de nem így lett, itt talán még rosszabb idő volt, mint otthon, vagy havazott vagy esett, illetve a szél olyan csipős hidegen fújt, hogy visszasírtam a csíkszeredai -27 fokot, mert az sokkal melegebbnek tűnt, mint Pesten a -17. Így az időnek köszönhetően nagyon sokat ültem bent, de valójában nem is volt olyan sok időm tekeregni, mert legtöbb időm a vizsgákra és a bemutatókra való készüléssel telt. Bátran merem mondani, hogy dupla annyi időt  és energiát fordítottam tanulásra, mint más erasmusos társaim. Mivel minden angol nyelven volt, ezért mindent le kellett fordítsak szóról szóra, hogy megértsem miről is szól, majd abból jegyzetet készítettem magyar nyelven és azt átírtam olyan angol nyelvre, amit talán könnyebben megtudtam jegyezni, és csak ezután jött a tanulás. Szerencsére a sok tanulás meghozta a gyümölcsét eddig, bízom benne, hogy továbbra is így lesz .

Végszóként örülök, hogy résztvettem az Erasmus programban, mert jó tapasztalatszerzés volt, és úgy érzem picit fejlődött az angoltudásom, de ennyi bőven elég volt a zsúfolt nagyvárosból, ahol az emberek nem figyelnek egymásra. Jobban szerettem az otthoni barátságos környezetet, hogy mikor bemegyek az egyetemre mindenkit ismerek, van akihez hozzászólni, segítséget kérni, de legfontosabb, amiért otthon jobban szeretem, mert a családom és a barátom mellett lehetek.

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930