Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Erasmus+ / Erasmus+ beszámolók / Tanulmányi mobilitás 2017/2018 II. félév /

Karácsony Örs, Turisztikai mérnök-menedzser szak III. év

Pannon Egyetem, Veszprém

Magyarország

Az Erasmus + programot már ismertem jóval az egyetem előtt, és biztos voltam benne, hogy élni fogok a lehetőséggel, amint az elém tárul. A választás Veszprémre esett, mivel jártam már ott és már akkor tudtam, hogy vissza akarok menni még egyszer (ez az érzés a mostani 1 év után sem változott). Beilleszkedni könnyű volt, hiszen Veszprém egy kis város, ahol mindenki kedves, mindenkinek megvan a saját kis élete, a rossz kedvüket nem éreztetik másokkal. Amikor megérkeztünk a Hotel Magisterbe, ahol az első félévet töltöttük, már akkor tudtam, hogy ez valami más lesz, hogy ilyet eddig még nem tapasztaltam. A kezdeti frusztráció, ami a megnőtt felelőség és az új helyszín miatt lépett fel, hamar elmúlt, ugyanis hamar rájöttem, hogy ez az amire szükségem volt már nagyon rég, az a szabadság, amit csak akkor tapasztal meg az ember, ha messze elrugaszkodik az otthon édes melegétől és beleveti magát az  ismeretlen nyújtotta új lehetőségekbe. A hotel, amelyben el voltunk szállásolva dugig volt egyéniségekkel a világ minden tájáról, így senki nem érezte magát kívülállónak. Aztán teltek múltak a napok és az ismeretlen arcokból ismerősök lettek, a kiismerhetetlen programokból napi rutin és egy idő után azon vette észre magát az ember, hogy lassan közeledik a vizsgaidőszak. Amit onnan lehetett tudni, hogy az ember először a Neptunt nyitotta meg, nem a Facebookot.

A mobilitás nagyban hozzájárult, hogy megismerjük az ottani oktatási rendszert, hasonlóságokat és különbségeket egyetemek, városok, országok között. Szerencsére, a világ minden tájáról érkeztek külföldi diákok, így nehezen érezhette kívülállónak magát az ember az osztályteremben. Nem volt nehéz ismerkedni, mindenki nyitott volt. Így sikerült egy arab származású cserediákkal is, Mohammaddel összebarátkozni, akinek a jelenléte rengeteg sok humoros és vidám helyzetet szült a lassan megszokottá vált hétköznapokban. Vele azóta is tartom a kapcsolatot online felületen. Az órákon és a szabadidőben is igyekeztek a veszprémi diákok különböző programokat szervezni nekünk, ahol jobbnál jobb pillanatokat sikerült átélnünk. A tantárgyakat angolul tanultam, ami igencsak hozzájárult ahhoz, hogy a jövőben akár külföldön is el tudjak helyezkedni, ha úgy hozza a sors. Már csak ebből a szempontból is megéri pályázni, hiszen professzionális, szakmai angoltudást sajátíthatunk el. A vizsgák vagy nagyon könnyűek voltak, vagy nagyon nehezek, ott egy kicsit más a tanítási és pontozási rendszer. Igaz, sok tanulással (és szerencsével), de meglehet csinálni, nem lehetetlen.

Az elméleti oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati órákra is. Egyik alkalommal például Területfejlesztés órán, volt alkalmunk ellátogatni a nem túl messze található Tamásiba, ahol a kis – és középvállalkozók, valamint a helyi önkormányzat közötti kapcsolatot mértük fel. Igazán hasznos tapasztalat volt szakmai és kapcsolatépítési szempontból egyaránt, nem beszélve arról, hogy milyen jó alakalom volt ez a csapatépítésre.

A tanárok is igen felkészültek, segítőkészek voltak. Igyekeztek érthetően leadni az anyagot, rendelkezésre állni. Nem csak a professzorok, de az egyetem többi munkatársai is igyekeztek a felmerült problémát megoldani.

Eleinte nem volt könnyű beosztani a pénzt, amit kaptunk, mivel a szállás igen borsos volt az erasmusos diákoknak. Első félévben a pénzünk inkább arra ment el, míg a másodikban sikerült kibérelnünk egy albérletet, ahol már valamennyit spórolni is tudtunk. Igyekeztünk olyan újdonságokat kipróbálni, olyan programokban részt venni, amire itthon nem igen lenne lehetőség (pl. moziba, a végén szinte már hazajártunk).

Az ember hamar megszereti és megszokja az új lakhelyét, hogy egy kicsit „szabad” lehet. Egy teljesen új környezetben, ismeretlen emberek között újra lehet kezdeni mindent. Egy idegen ország mindenkit megtanít a felelősségvállalásra és a jó döntés hozatalra, ha akarja az illető, ha nem. Így belegondolva megérte, hogy fél év helyett 1 évre hosszabbítottam a tanulmányaimat. Már csak azért is, mert valahogy csak akkor jutott el az eszünkig, hogy az első félév igazából csak a telet öleli fel, mikor már Veszprém utcáit tapostuk melegítő felsőben, csakhogy az elképzelés meg az volt, hogy majd a nagy forróság közepette fogjuk áztatni az alsó felünket a Balaton vizében. Februárban ez egy igen csak nehezen kivitelezhető terv lett volna. Így hát legyőzve az erősödő honvágyat, maradtunk második félévre is. És hát mint ne mondjak...nyáron a Balaton csodálatos, a víz meleg, a szél kellemes és az emlékek feledhetetlenek. Akinek csak lehetősége nyílik kihasználni az Erasmus+ nyújtotta lehetőségeket, annak nyugodt szívvel mondhatom, hogy megéri.

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930