Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Erasmus+ / Erasmus+ beszámolók / Tanulmányi mobilitás 2017/2018 II. félév /

Mándoki Bernadett, Kommunikáció és PR szak, II. év

Budapesti Metropolitan Egyetem

Magyarország

MADE IN HUNGÁRIA

Emlékszem, milyen érzés volt, amikor a laptopom előtt gubbasztva, megfeszülten figyeltem a levelező fiókomat visszaigazoló e-mailre várva. Vegyes érzéseim voltak. Tudtam, hogy ha ez sikerül, egy karnyújtásnyira leszek attól, hogy ténylegesen elkezdhessem megvalósítani az álmaim, viszont tagadhatatlanul bennem volt egy alapszintű félelem is: mi lesz, ha mégsem sikerül?

Aztán megjött az e-mail: „Erasmus + tanulmányi eredmények”. Megnyitottam. A lélegzetem is elállt, amikor megpillantottam a következő sorokat: Mándoki Bernadett – Kommunikáció és PR – Metropolitan Egyetem - I. félév. Megfogalmazhatatlan az az érzés, amit akkor éreztem. Itt többről volt szó, mint egy sikeres pályázásról. Könnyekbe burkolózott felhőtlen boldogság, lehetőség, újdonság lett úrrá rajtam. Olyan esély állt előttem, amelyet éreztem, hogy meg kell ragadnom, és magamévá formálnom. Hiszek abban, hogy minden okkal történik. Hiszem azt, hogy ez az utazás, kaland és megtapasztalás kellett ahhoz, hogy olyan ember legyek, aki ma vagyok.

Az emberek többsége fél az újtól. Fél attól, amit nem ismer. Elzárkózik, igyekszik kizárni életéből, nem venni tudomást róla. Én nem ilyen vagyok. Céltudatos vagyok, vannak céljaim, és igen is igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy megvalósítsam őket. Fittyet hányva mások véleményére, bár ez nem jelenti azt, hogy nem hallgatom meg a kritikát. Az mindig fontos. Ha pozitív, megerősít, ha negatív, talán érzelmileg megingat, de tudnod kell kezelni és a magad fejlődésére fordítani.

Ez az, amit én is csinálok.

Készülődés…

Késő este szálltam fel a vonatra. Habár tudtam, hogy ez az utazás nem csupán az elmém szüleménye, mégis talán akkor fogtam fel igazán, hogy azon kevés szerencsés emberek közé tartozom, akik elindulhatnak az álmaik megvalósításának útján, amikor kigördült a vonat Gyergyószentmiklós állomásáról. Szinte már kézzel foghatóvá vált az izgalom, amit akkor éreztem. Ahogy egyre távolodott a vonat, úgy éreztem egyre közelebb magam az álmaimhoz. Nem egyedül utaztam, mégis egyedül éreztem magam. Viszont ez az érzés, nem negatív értelemben értelmezendő egyedüllét volt, sokkal inkább a készülődés időszaka. A készülődésé, hogy órák múlva átlépem azt a fizikai határt, amely elválasztja szülőföldemet attól a helytől, amely az otthonom – még, ha akkor ezt nem is gondoltam volna. Éreztem, hogy valami különös és erős kapcsolat fűz Budapesthez, bár még koránt sem sejtettem, hogy ez a kapcsolat ennyire meghatározó lesz későbbi döntéseim meghozatala során.

Fáradtan, a vonat kosztol homályos ablakán át figyeltem a mellettünk rohanó elmosódott fényeket, amelyek a célállomáshoz közeledve egyre csak élesedtek. Hosszú 13-14 órás út volt. Fárasztó volt-e? Igen. Megbántam-e? Egyáltalán nem.

Hazajöttem.

Másnap délelőtt ért be a vonatom a Keleti-pályaudvar hármas vágányára. Tisztán emlékszem arra a gondolatra, amely megfogalmazódott bennem, érkezésemet követő percekben, mely után nyugodt szívvel, nagy levegővétel után befejeztem a túlméretezett bőröndjeim magam mellé helyezgetését. Bár a látvány sokkal inkább hasonlított a tyúkanyó tojásaival képre, mintsem egy fiatal erasmusos diáklány kalandjaira a magyar fővárosban. Ettől függetlenül az egyetlen, és a legfontosabb érzés az otthon érzése volt. Azt éreztem, végre itthon vagyok. Nem a filmekbe illő lágy zeneszóval kísért drámai rádöbbenés volt, hanem az igazi ízig-vérig mély idetartozás és otthon érzése. Néha, amikor visszagondolok arra milyen érzés volt először leszállni a Budapest és Brassó között közlekedő járatról, beleborzongok. Mélyen és tisztán él bennem mennyire libabőrös lettem, miután mély levegőt véve elindultam a pályaudvarról taxit keresve a szállásomra. Hogy miért éreztem ezt? Egyik külföldi barátom szavait idézve: „.. mert ez az Anyafölded”. Valóban így van.

Jó időben, jó helyen.

Emlékszem az első egyetemi napra. Az első napra, amikor pillangókkal a gyomromban, türelmetlenül szálltam le a 82-es troliról. A pillanatra, amikor az átjáró előtt álltam és arra vártam, hogy az eddigi korlátjaim végre valahára megsemmisüljenek. Aztán felnéztem, és megpillantottam. A jelzőlámpa zöldre váltott. Úgy sétáltam át az átjárón, mint ahogy a romantikus filmek főhősnői: jelenléte teljesen megbabonázott, mint egy magabiztos modell úgy állt előttem, a hőség egyre fokozódott, egyre intenzívebb érzés kerített hatalmába, miközben a szél lágyan hajamba kapott – mindezt lassú felvétellel illusztrálva, természetesen. Aztán végre ott állt előttem. Ő maga volt a Budapesti Metropolitan Egyetem.

Sok élménybeszámolón és videó anyagon voltam már túl, amikor átléptem az egyetem kapuját. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak elvárásaim, elképzeléseim milyen lesz itt hallgatónak lenni. Voltak, persze, hogy voltak. Elképzeltem mennyi külföldi emberrel fogok majd megismerkedni, mennyit fejlődik majd az angoltudásom, mennyi eddig idegen kultúrát fogok majd megismerni, amire itthon nincs lehetőség. Végül is, nem tévedtem. Ez így is lett.

A rövid eligazítás után másnaptól már kezdetét vette az oktatás. Mint itthon, ott sem maradhatott el az első órai\heti bemutatkozás, melyet személy szerint a második nap után meguntam. A tanárokra egy árva panaszom sincs, nem is lehet, igazán segítőkészek voltak. Nagyon szerettem bennük, hogy hagytak kibontakozni. Hamar rájöttek, hogy a divat iránti szenvedélyem határtalan, és nem próbálták meg korlátozni, sőt, sokkal inkább utat mutattak, hogyan tudnám mindenbe belecsempészni ezt.

Ami fölöttébb kedvencem volt, a megérkezésem hetén rendezett első nemzetközi vacsora, Afrika témával. A vacsorán arról a földrészről érkezett hallgatók avattak be egy kicsit az életükbe, illetve az általuk főzött ételekkel nyűgözték le európai társaikat. Nagyjából minden hónapban megrendezésre került egy nemzetközi vacsora (Közép-Kelet, India, volt Szovjet-Unió), illetve félévente egy kirándulás Európán belül (Bécs, Prága), vagy akár csak egy összejövetel szünetek előtt.  

Érdekes igazából, ahány féle emberrel találkoztam, mindenki hozta a saját egyéniségének plusz darabkáját, amely a személyiségem egy részévé vált.

Budapest.

Szabadság, pörgés, veszély – ezek azok a szavak, amelyek elsőre eszembe jutottak, ha a városra gondolok.

Az épületek, mint mesterművek hordozzák magukon az adott kor stílusjegyeit, változásait, az idő múlását. Gyakran mellőztem a tömegközlekedést, és délutánonként órák után inkább sétálgattam a városban. Gyakorta leültem a rakpartra, és csak hallgattam a Duna zúgását. Egyszerűen jól esett a lelkemnek.

Budapest minden ember számára mást jelent. Érkezz a világ bármely pontjáról, hamar belopja magát a szívedbe. Mindenkinek van egy „Budapest sztorija”, amely meghatározó szerepet tölt be élete további részében. Talán bizonyos dolgok átértékelődnek, talán nyitottabbá válik új dolgokra, talán rájön, hogy az emberség nem bőrszín és kultúrafüggő, vagy esetleg olyan dolgokat tapasztal, amelyről elképzelése sem volt, hogy megtörténhet, de ez által is csak erősebbé válik.

Na, és persze a bulik. Azok a híres budapesti éjszakák.

Sokat tudnék mesélni róla, de a legfontosabb úgy hiszem, hogy hű maradj önmagadhoz. Itthon sem voltam a minden hétvégén bulizzunk, ereszd el a hajam ember, ahogy ott sem. Egy olyan nagyvárosban, mint Budapest, ami hemzseg a turistáktól, a minden sarkon teltházas szórakozóhelyektől, nem könnyű feladat.  Amiért ugyanis hálás vagyok, hogy olyan neveltetésben részesültem, amely nem engedte, hogy kiforduljak önmagamból. Már pedig az ottani emberek többségére ez jellemző. Voltam már filmekbe illő party jelenet szemtanúja, ahol a tizenévesek önuralmat nem ismerve maxolták ki az „egyszer élünk” jelige minden lehetőségét, ahol fiatal lányok tűsarkúcipőben, falatnyi ruhaneműben, elkenődött sminkben sírtak, amiért a srác, akivel pár perce egy „mindegy, csak üssön” italt ittak, már más lányt édesget.

Láttam sok nevetést, és legalább annyi keserű könnyet. Ez a város kihozza belőled a legféltettebb éned, és könyörtelenül szembeállít önmagaddal. Míg egy kisvárosban számít, mit gondol más rólad, addig itt ez lesz a legkisebb gondod. Épp ezért veszélyes. Milliónyi lehetőség hever a lábad előtt, másodpercenként. Rajtad áll, hogyan döntesz. Hű maradsz önmagadhoz, vagy hagyod magad sodródni az árral?

Hogy mit adott nekem az Erasmus+?

Felbecsülhetetlen lehetőséget. Lehetőséget egy más oktatási rendszer, különböző kultúrák megismerésére, szoros baráti kapcsolatok kialakítására, illetve nem utolsó sorban esélyt az álmaim megvalósítására.

Így történt az, hogy életem első Queen + Adam Lambert koncertjén tombolhattam, igencsak közel a színpadhoz, amiről nem kevesebb, mint 7 éve vágyakoztam. Ez okból kifolyólag ténylegesen a koncert kezdetének első fél óráját végig sírtam örömömben, mert egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy ez velem történik. Ez most megtörténik. Ez a valóság!  Azt kívántam, bárcsak átölelhetném a tizenéves énem, és megdicsérhetem azért, amiért annyi külső eltántorítás ellenére is kitartott vágyai, álmai mellett.

Másik jelentős esemény a Marie Claire Fashion Days, valamint a Mercedes – Benz Fashion Week volt.

Sokáig nem tudni senkiről, milyen is lesz majd nagy korában. A kék szemű, copfos kislány, aki délutánonként Barbie babáival játszott, majd ahogy cseperedett anyagokból ruhákat varrt nekik nagymamája segítségével, amiket büszkén mutogatott rokonainak. Később ezt a tevékenységet felváltották az online sminkes és ruhatervezős játékok, valamint a középiskola végén saját tervezésű ruhák, amelyet egy erre szánt füzet lapjai őriznek. Talán mondanom sem kell, mit jelentett annak a kislánynak, vagyis nekem részt venni ezeken az eseményeken, arról nem beszélve, hogy a Marie Claire divatnapok utolsó napján első sorból csodálhattam meg a tervezők tavaszi\nyári ruhakölteményeit.

 

Ugyanakkor köszönettel tartozom mindenkinek, aki mellettem állt végig. Ez a rövidke egy év is hozzásegített ahhoz, hogy jobban megismerjem önmagam, és ne adjam fel, mert ha igen is teszek az álmaimért, el tudom érni őket.

 Erre biztatnálak téged is. Ha van egy álmod, higgy benne és dolgozz keményen. Meglásd, megéri!

Úgyhogy, ez még csak a kezdet…

 

 

 

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930