Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Beszámoló a XVII. Online Csíkszeredai Kari TDK és XXIII. Online Agrártudományi ETDK-ról

2020. november 10-én a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán rendhagyó módon, online kerültek megszervezésre a Tudományos Diákköri Konferenciák, 34 diákkutatás eredményeinek bemutatásával.

 

A XVII. Csíkszeredai Kari Tudományos Diákköri Konferenciára összesen 31 hallgató 29 dolgozattal, míg a XXIII. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri konferenciára 6 hallgató 5 dolgozattal jelentkezett be. Előzetesen minden egyes dolgozatot az illető szakterületről felkért két szakember bírálta el egy megadott szempontrendszer alapján, sok esetben építő jellegű kritikákat, javaslatokat is megfogalmazva.

A 2020. november 10-én reggel az online térben kezdődő TDK konferencia megnyítóján dr. Lázár Ede, a Csíkszeredai Kar dékánja köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Máthé István a Kari Tehetséggondozási Bizottság elnöke ismertette az online konferencia programját és a TDK szabályzatát.

Ezután dr. habil. Berényi László a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetétől Számítógépes munkavégzés egyes egészségi hatásai címmel tartott mindenki számára nyílt plenáris előadást, rávilágítva, hogy egyre több időt töltünk számítástechnikai eszközeink társaságában, keveset tudva és törődve annak hosszú távú hatásaival.

Délelőtt 11 órától illetve délután 14 órától kezdődően a hallgatók összesen hat szekcióban mutatták be online kutatásaik eredményeit négy-öttagú zsűrik előtt, egyúttal válaszolva a feltett kérdésekre. Az előzetesen elbírált dolgozatok pontszámai illetve a bemutatók után megitélt zsűripontszámok alapján rangsorolták a TDK-n résztvevő hallgatókat.

Az esti online díjátadó ünnepségen a zsűri képviselői röviden kiértékelték a szekciókat, majd a hallgatók átvehették az I, II, III. díjért, illetve Különdíjért járó okleveleket (részletesen lásd az alábbi táblázatban). A díjakon túl összesen 12 dolgozatot javasolt a zsűri a 2021-ben sorra kerülő XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő bemutatásra.

A XVII. Online Kari TDK illetve XXIII. Online Agrár ETDK konferencia eseményein a 37 előadó diákon illetve 25 zsűritagon kívül több mint 250 érdeklődő diák és oktató vett részt, amely minden bizonnyal rekordnak számít a Kari TDK-k történetében. A nagyszámú részvételt minden bizonnyal segítette a TDK online térben való megvalósulása, és az, hogy a Kari Tanács javaslatával összhangban az oktatók diákjaikkal együtt a kurzusok ideje alatt bekapcsolódtak az adott szekció munkálataiba. A tudományos dolgozataikat elkészítő és bemutató diákok munkáját 29 témavezető oktató segítette, míg a rendezvény megszervezésében összesen mintegy 20 oktató, adminisztratív személyzet illetve Hallgatói Önkormányzat képviselő vett részt.

A fenti adatok jelzik a hungarikumnak számító TDK mozgalom és maga a TDK fontosságát, amelynek fő célja a diákok érdeklődésének a felkeltése a megismerés, a tudományos munka iránt, ezáltal is elősegítve szakmai fejlődésüket, érvényesülésüket.

XVII. CSÍKSZEREDAI KARI TDK DÍJAZOTTAI

HUMÁNTUDOMÁNYOK SZEKCIÓ – IRODALOMTUDOMÁNY ÉS NYELVTUDOMÁNY TAGOZAT

Dolgozat címe

Szerző(k)/szak

Vezető tanár(ok)

Díj

The Way Elvish Poems Shape the Mythic Space in J.R.R. Tolkien's The Lord of the Rings

Nagy Kinga

(Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak, 3. év)

dr. Mihály Vilma-Irén

I. díj

(OTDK jelölés) 

Dorian, an Imitation?

Barabás Andrea-Zsófia (Román nyelv és irodalom – Angol nyelv és irodalom szak, 3. év)

dr. Pieldner Judit

II. díj (OTDK jelölés)

A Janus-arcú Rejtő

Baliga Norbert

(Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak, 3. év)

dr. Tapodi Zsuzsanna-Mónika

III. díj

Kísérteties paktumok és romantikus alakok, avagy Doppelgängerek E.T.A.Hoffmann és Oscar Wilde műveiben

Vlaicu Lajos

(Kommunikáció és közkapcsolatok mesterszak, 1. év)

dr. Mihály Vilma-Irén

Különdíj

Antiquity Reloaded

Egyed Péter 

(Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak, 3. év)

Dr. Pap Levente, dr. Mihály Vilma-Irén

Különdíj

TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK SZEKCIÓ

Szülői félelmek a családi mediáció kontextusában

Bagoly Anabella

(Kommunikáció és PR szak, 3. év)

dr. Biró A. Zoltán

I. díj (OTDK jelölés)

Ipari munka a rendszerváltás fényében - 

A csíkszeredai traktorgyár

Szasz Zsuzsanna

Geréd-Várhelyi Zoltán (Szociológia szak, 3. év)

dr. Bálint Blanka

II. díj

(OTDK jelölés)

A természetes szépség nyomában: környezettudatos kozmetikai és tisztálkodási szerek használata a csíkszeredai fiatalok körében

Korodi Szidónia

(Komunikáció és közkapcsolatok mesterképzés, 1. év)

dr. Nistor Laura

III. díj

(OTDK jelölés)

TANULÁS ÉS TANÍTÁSMÓDSZERTAN SZEKCIÓ

A cserkészet, mint non-formális tanulási környezet Erdélyben

Asztalos Anita 

(Román nyelv és irodalom – Angol nyelv és irodalom szak, 3. év)

dr. Dégi Zsuzsanna

I. díj (OTDK jelölés)

A digitális tankönyv, mint innovatív tanítási segédeszköz

Keresztes Barbara

(Fordító és tolmács mesterképzés, 2. év)

dr. Tódor Imre

II. díj

A tudás gyökerei is lehetnek édesek

Lőrincz Annamária

(Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterszak, I. év)

dr. Tódor Imre

II. díj

Játékos értékelés az iskolapadban, otthon és a felhőben

Bartalis Szilvia-Beáta 

(Gazdasági informatika szak, 3. év)

dr. Tódor Imre

Különdíj

GAZDASÁGTUDOMÁNYOK SZEKCIÓ

Előrejelzések a román nyugdíjrendszer fenntarthatóságára vonatkozóan

Lőrincz Annamária

(Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterszak, I. év)

dr. Makó Zoltán

I. díj (OTDK jelölés)

Pályázati lehetőségek áttekintő vizsgálata a székelyföldi megyékben

Kozomos Emőke

(Vezetés és szervezés mesterképzés, 2. év)

dr. György Ottilia

II. díj

Csíkcsicsó fejlesztési lehetőségeinek elemzése kérdőíves kutatás alapján

Szabó Szilvia

(Általános közgazdaságtan szak, 3. év)

dr. Madaras Szilárd

III. díj

KÖRNYEZETTUDOMÁNY ÉS BIOTECHNOLÓGIA SZEKCIÓ

SARS-CoV-2 stabilitás vizsgálat RT-PCR módszerrel orr- és garat nyálkahártya mintából

Szép Evelin

(Fenntartható biotechnológiák mesterképzés, 1. év)

dr. Albert Beáta, drd. Salamon Pál

I. díj (OTDK jelölés)

Összehasonlító tanulmány két Remazol textilipari festék adszorpciós eltávolítására vizes oldatból

Jakab Krisztina (Környezettudomány szak, 3. év)

dr. Tonk Szende-Ágnes

I. díj (OTDK jelölés)

Arzénnel szennyezett talajok bioremediációja őshonos mikroorganizmusokkal

Bodor Imre - Zsolt (Környezetmérnök szak, 

4. év)

dr. Máthé István, Dott.ssa Silvia Crognale  

III. díj (OTDK jelölés)

A PET műanyaghulladék biológiai bontása: a PETáz műanyag bontó enzim vizsgálata

Balog Viktória 

(Génsebészet szak, 4. év)

dr. Szilveszter Szabolcs, 

drd. Salamon Pál

Különdíj

 

XXIII. AGRÁRTUDOMÁNYI ETDK DÍJAZOTTAI

AGRÁRTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

Értékes húsos somszelekciók (Cornus mas L.) feltérképezése és vizsgálata Marosszék vidékén

György Barna-Csaba (Növényorvos mesterképzés, 1. év)

dr. Bandi Attila 

I. díj (OTDK jelölés

Bioélelmiszerek mikrobiológiai vizsgálata és az izolált allochton baktériumok antibiotikum rezisztenciájának vizsgálata

Szabó Zsuzsanna, 

Nagy Blanka

(Génsebészet szak, 4. év)

dr.  György Éva, 

dr. Laslo Éva 

II. díj (OTDK jelölés)

A csíkszentgyörgyi rekultivált „szeméttározó” bevonása a növénytermesztésbe

Ferencz István

(Növényorvos mesterképzés, 1. év)

dr. Csiszér Levente

III. díj

A lejtőkitettség hatása a talajnedvesség alakulására

Varga Csaba

(Növényorvos mesterképzés, 1. év)

dr. Csiszér Levente

Különdíj

 

A XVII. Kari TDK és a XXIII Agrár ETDK kivonatos füzete ezen a linken érhető el.

 

A TDK konferenciákról a Hargita Népe előzetesen illetve utólagosan is tudosított.

 

Eseménynaptár

2020. november

KeSzCsSzVa
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30