Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Budapesten voltak szakmai kiránduláson a kommunikáció mesterisek

2016. március 10-14. között a Kommunikációs és közkapcsolatok mesteri szakos hallgatók egy hosszú szakmai hétvégét tölthettek el Budapesten.

A szakmai gyakorlaton, amelyet Dr. Surányi András filmrendező, egyetemi docens koordinált nagy hangsúly tevődött az interaktivitásra, vagyis a megnézett darabok után, (a hallgatók a Georg Büchner Woyzeck című darabját tekintették meg többek között) lehetőség nyílt a darabok alkotóival, színészeivel való kötetlen beszélgetésre is. Az alternatív színház rejtelmeibe avatott be továbbá az Ghelderode –darab az Escurial, ahol testközelből nézhették az előadást, és megbizonyosodhattak arról, hogy a színház valóban ösztönös cselekvés, ahol nem ritka a szerepcsere sem. A harmadik megtekintett darab Arthur Miller: A salemi boszorkányok című darabja volt, ami az előítéletességről és a megbélyegzésről szólt, ami hosszútávon árt a közösségnek.

Szót kell ejteni a megtekintett kiállításokról is. A Mai Manó Házban Alföldi Róbert tabukat igencsak döngető, a testiséget és a másságot nyíltan felvállaló fotókiállítását tekinthették meg, ugyanúgy, mint a Capa-házban kiállító három kortárs fotográfusok, név szerint Eszterházy Marcell, Forgács Péter, és Gerhes Gábor kiállítását.

A csapat ellátogatott a Kugler Art Home Gallery-be, ahol Kőszegi Edit tárlatvezetésével igen értékes kortárs roma képzőművészeti gyűjteményt tekinthettek meg.

A szakmai hétvégét záró workshop- ot A BGE mátyásföldi stúdiójában tartotta Surányi, ahol a gyakorlat értékelésére is sor került.

Feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy most először nyílt alkalma találkozni a kommunikációs mesteri évfolyam két csoportjának,  (A marosvásárhelyi és a csíkszeredai) csoportnak egymással, és szakmai kapcsolatok, barátságok születtek.

 

Matekovics János Zoltán, II. év PR MA

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031