Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Bukarestben voltak a kommunikáció szakos hallgatók

Egyetemünk kommunikáció és PR szakos hallgatói 2017. április 27-én tanulmányi kiránduláson voltak a fővárosban. Dr. Székely Kinga egyetemi oktató szervezésének köszönhetően, a Román Televízió (TVR) kulisszái mögé tekinthettek be, valamint a Parlament épületét is meglátogatták.

A diákok csütörtök hajnalban autóbusszal vágtak neki, a közel 300 km-es útnak. Az első célállomásuk a Román Televízió székhelye volt. Itt megnézték a különböző adások díszleteit, berendezéseit, amelyek körülbelül 2000 négyzetméter nagyságú épületben találhatóak. A hallgatók látogatásának ideje alatt a „Femei de 10, bărbaţi de 10” élő műsor előkészületei folytak. Ezután a TVR 60 kiállítást nézték meg, ahol a Román Televízió életének mozzanatait, fontosabb szereplőit ábrázoló képek voltak.

A Román Televízió magyar nyelvű adásának szerkesztőivel is találkoztak, így Szilágyi Gödri Ildikó beszélt a műsorok elkészítésének folyamatáról, a csapat működéséről, illetve feladatairól. Arra bíztatta a diákokat, hogy nyugodtan vállaljanak szakmai gyakorlatot a szerkesztőségben, mert szívesen látnak mindenkit.

A tanulmányi kirándulás következő megállója a Parlament épülete volt, ahol Imre Melinda, Tánczos Barna szenátor kabinetvezetője fogadta és körbevezette a csapatot.

A két órás séta alatt érdekes információkat tudtak meg az épületről, az építkezési anyagokról, építészekről, valamint arról is, hogyan zajlanak az ülések. Sikerült megnézniük a tanácstermet, a szenátusi termet, a protokolltermet, a báltermet, valamint a parlamenti plénum gyűléstermet is.

Kis pihenő után pedig indultak is vissza a Kommunikáció és PR szakosok Csíkszeredába.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031