Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely koncertje

2015. november 9-én, hétfőn 19 órától ingyenes zenei koncertet hallgathatunk meg az egyetem Nagy Aulájában.

A koncertnek a Nagy Aula ad otthont.

Facebook esemény

A CentriFuga Kortárs Zenei Műhely 2013 végén alakult. Megalakulását számos közös munka, közös projekt előzte meg, mígnem végül 2014. február 16-án a jelenkor egyik kiemelten hangsúlyos fiatal kortárs zenei társulása nagy sikerrel debütált a budapesti Fuga Kortárs Építészeti Központban.

A csoport céljai között első sorban az új magyar zenei élet gondozása, valamint a közös gondolkodású fiatal alkotók, előadók összevonása szerepel, mely műhelymunkák során gyakran a társművészetek bekapcsolása is igen fontos szerepet játszik a különböző produkciókban. A hagyomány teljes értékű tiszteletben tartásával az új utak, lehetőségek, gondolkodásmódok megtalálása, értelmezése, megjelenítése, feltárása és bemutatása az említett művészek közös fókuszpontjának alappillére.

A koncerteken felhangzó művek:

KEDVES Csanád: Fényfoltok (és megmagyarázhatatlanul
furcsa, tökéletlen visszaverődések)**
BOLCSÓ Bálint: Switching on a Different Light**
TORNYAI Péter: vonalak trapézban**
BALOGH Máté: 7 Ant(hem)s**
KURTÁG György: Nyolc duó, Op.4**
TORNYAI Péter: Tafelmusik*
KEDVES Csanád: Wasted Time*
BALOGH Máté: Prélude à le Prélude*
TORNYAI Péter: 4 Morpheus-töredék**
KEDVES Csanád: Cohésion déséquilibrée**
BALOGH Máté: Pseudo-makam**

*bemutató
**erdélyi bemutató

Előadják:

JÁMBOR Janka - cselló
TORNYAINÉ Dóry Zsuzsa – cselló
TORNYAI Péter – hegedű, brácsa 
SZALAI András – cimbalom 
KEDVES Csanád – elektronika
BALOGH Máté – ütőhangszerek, melodika

Vezényelnek: KEDVES Csanád, BALOGH Máté és TORNYAI Péter

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031