Érettségi felkészítő nyáron is!

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Érettségi felkészítő nyáron is!
Érettségi felkészítő nyáron is!
Érettségi felkészítő nyáron is!
2015. július 17.

A Sapientia Egyetem érettségi felkészítőt tart matematikából és románból azok számára, akik az őszi érettségi megmérettetésre még készülnének, gyakorolnának.

Az idei érettségizők egyharmadának idén nem sikerült románból az érettségi vizsgája Hargita megyében, ugyanakkor döntő többsége a dolgozatoknak ötös és hatos közötti jegyet kapott. A kötelező tantárgyak közül még matematikából volt alacsony átmenési arány. 

Mindezeket figyelembe véve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai kara idén nyáron újabb ingyenes érettségi felkészítőket fog tartani azok számára, akik az őszi érettségi megmérettetésre még készülnének, gyakorolnának. 

Egy-egy hét lesz a két tudományterületre, amelyet intenzíven kihasználhatnak az érdeklődők. Ez szerint 2015. augusztus 10-14. között román nyelv és irodalomból lesznek órák, majd 2015. augusztus 17-21. között a matematikát gyakorolni kívánók kapnak lehetőséget. Az elméleti anyag átismétlése mellett gyakorlási lehetőséget is biztosítanak az egyetemi hallgatók és tanárok a diákoknak.

A felkészítők szerkezete nem változott a korábbi hasonló felkészítő modulokhoz képest, reggel 9-10 óra között előadás várja a diákokat egy elméleti témában, majd ezt követően csoportos foglalkozások lesznek, az egyetemi hallgatók segítenek a felkészülésben.

További információkat kérni e-mailben ( borshortenziasapientia.siculorum.ro ), telefonon (0040-266-314-657) és személyesen az egyetem székhelyén (Csíkszereda, Szabadság tér, 1. szám) lehet.

 

Hírek
2024-04-15
2024-04-15
2024-04-15
2024-04-11



Tagek

Felvételi információk a Csíkszeredai Karról (rádióműsor)
A Fun FM rádió műsorában a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról beszélgettünk, továbbá mindazokról a lehetőségekről, amelyeket a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara kínál a hallgatóknak.

Szakmai terepgyakorlat a Pádis karsztfennsíkon
A tavalyi évhez hasonlóan idén is az Erdélyi-szigethegység Természeti Parkhoz tartozó Pádis karsztfennsíkon szakmai gyakorlatoztak az I-III. éves Környezetmérnöki szakos hallgatók, június 30- július 6. között.

Még egy hét és kezdődik a felvételi
2015. július 13-án kezdetét veszi az idei nyári felvételi.

Innovatív szemlélet, kreatív megoldások
Eképpen szólt az idei PR Nyári Egyetem mottója, amelyet június 30-július 4. között szerveztünk meg, immár hetedik alkalommal a Sapientián.

Közeleg a felvételi!
Július 14-28. között várjuk az iratkozókat alap-, illetve mesterképzésre.

Jó eredmények az idei államvizsgázók körében
Június és július az államvizsgák időszaka, amikor a hallgatók megmérettetik tudásukat egy szakmai bizottság előtt, ezzel lezárva egyetemi tanulmányaik egy részét.

Indul az Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterképzés
Várhatóan 2015-2016-os tanévtől indul az Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterképzésünk, ennek szakmai partnerei a Kaposvári Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványa.

Kivehetők a Sapientiás oklevelek
2015. július 21-én, kedden, ismét lehetőség van az egyetemről kivenni a licensz okleveleket.

Együttműködés a Budapesti Corvinus Egyetemmel
Még szorosabb együttműködés a Budapesti Corvinus Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem között.

Tenderfelhívás egyetemi bútorzatra
A Sapientia EMTE csíkszeredai karai pályázatot hirdetnek: a csíkszeredai egyetemi épület és kollégium részleges bebútorozására. További információk a licitatie@sapientia.siculorum.ro e-mail címen igényelhetők.

Felvételi kedvezmények
A Gazdaság- és Humántudományok Karon belül működő szakjainkra a felvételizők egy része bizonyos kedvezményekkel indul a beiratkozás során.

Budapesti tapasztalatcserén voltak hallgatóink
2015. június 17-21. között a Csíkszeredai Hallgató Önkormányzat képviselete Budapestre látogatott az idei Kari Tudományos Diákköri Konferencia győzteseivel.

PR Nyári Egyetem hetedszer
Innovatív szemlélet és kreatív megoldások a fejlesztés szolgálatában címmel hirdetjük idei programunkat, melyre 2015. június 30 - július 4. között kerül sor a Sapientián.

I. Soproni Magyar Nemzeti Monetáris Nyári Egyetem
A rendezvényt a Nyugat - magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának támogatására létrejött „A Soproni Felsőoktatásért Alapítvány” szervezi és a Magyar Nemzeti Bank által alapított PADA és PADOC Alapítványok pénzügyi hozzájárulásával valósul meg.

Ismét mérnököket avattunk
Június 18-án, csütörtökön délután került sor idei mérnökavató ünnepségünkre, az eseményen közel 40 hallgatót avattunk mérnökké.

XXI. Pénzügyi Nyári Egyetem Keszthelyen
„Balaton, barátok, pénzügy!” Időpont: 2015. augusztus 10-19.

Idén első alkalommal ballagtak mesteris hallgatók is
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak idei ballagási ünnepségére június 12-13. között került sor. A korábbi évek hagyományait követve ez alkalommal is kétnapos volt a rendezvény.

Elballagott az első mesteris évfolyam
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak idei ballagási ünnepségére június 12-13. között került sor. A korábbi évek hagyományait követve ez alkalommal is kétnapos volt a rendezvény.

Búcsúzunk a végzős hallgatóktól
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak idei ballagási ünnepségére június 12-13. között kerül sor. A korábbi évek hagyományait követve ez alkalommal is kétnapos lesz a rendezvény.

Székelyföld egyik legrangosabb tudományos gazdasági konferenciáját szerveztük
A Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kara immár 12. alkalommal szervezte meg 2015. június 5-6. között Székelyföld egyik legrangosabb tudományos gazdasági konferenciáját.

Turizmus és idegen nyelvek – a Sapientia Európában
Régiónk minden tekintetben egyre inkább igyekszik felzárkózni a tőlünk nyugatabbra fekvő országokhoz. A régiófejlesztésben egyik elsődleges szempont a helyi turisztikai vállalkozások fejlesztése. A Székelyföld számos olyan programot, eseményt kínál, ahová külföldi, más nyelvet beszélő turistákat is szívesen lát.

Búcsúzunk a végzős hallgatóinktól
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak idei ballagási ünnepségére június 12-13. között kerül sor. A korábbi évek hagyományait követve ez alkalommal is kétnapos lesz a rendezvény.

Kreatív térség
Kilencedik alkalommal szervezzük meg a végzős kommunikációsok házi konferenciáját, melynek keretében a hallgatók bemutatják államvizsga munkáikat.

A társadalmi önismeret útján
A fenti címmel szerveztük idén a végzős szociológus hallgatók záró konferenciáját, amelynek keretében bemutatták államvizsga munkáikat.

Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés a kétnyelvűségről
2015. június 4-én, csütörtökön 16 órai kezdettel kettős könyvbemutatóra kerül sor a Sapientia EMTE csíkszeredai épületében, amelyet egy beszélgetés követ a kétnyelvűségről.

Attila, the Drink of Gods
A fenti nevet viselő, a hallgatóink által készített savós sör II. helyezést érdemelt az Ecotrophelia nemzetközi versenyen.

Nemzetközi Gazdasági és Üzleti Konferenciát szervezünk
A Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kara immár 12. alkalommal szervezi meg Székelyföld egyik legrangosabb tudományos gazdasági konferenciáját 2015. június 5-6. között.

Világirodalom szakos hallgatók is részt vettek az ETDK-n
2015. május 21-24. között zajlott a XVIII. Reál és Humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, amelyen a Gazdaság- és Humántudományok Kar két világirodalom szakos hallgatója is részt vett.

Sapientiásokat is díjaztak az ETDK-n
2015. május 21-24. között zajlott a XVIII. Reál és Humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, amelyen Karunkról négy hallgató vett részt három dolgozattal. Tudományos munkájukért a diákok egy második díjat, valamint egy dicséretet kaptak.

Töltsd le ingyen a Microsoft Office-t!
A Microsoft és a Sapientia EMTE ingyenes hozzáférést biztosít a Microsoft Office 365 legújabb verziójához az egyetem összes aktív hallgatója számára.

Töltsd le ingyen a Microsoft Office programcsomagot!
A Microsoft és a Sapientia EMTE ingyenes hozzáférést biztosít a Microsoft Office 365 legújabb verziójához az egyetem összes aktív hallgatója számára.

Ingyenes Arcanum Digitális Tudománytár
A Sapientia EMTE helyszínein 2015. május 18. és 22. között ingyenesen használható az Arcanum adatbázis.

Nyílt előadás: A pedagógusi karrier
2015. május 18-án, hétfőn 18 órától újabb nyílt előadásra kerül sor a Sapientia EMTE Tanárképző Intézet szervezésében.

Szakmai látogatáson a csíkszeredai tejgyárban
A Fenntartható biotechnológiák mesteri szak II. éves hallgatói a Környezet és az ember számára hasznos mikroorganizmusok tantárgy keretében hivatalos szakmai látogatáson vettek részt a S.C. Lactate Harghita S.A. tejgyárban.

Nemzetközi Diákkonferencián a mérnökhallgatók
Egy első és két második helyezéssel tértek haza diákjaink a Szucsáván megrendezett tudományos konferenciáról.

Barabási Albert László online előadásai a Sapientián
2015. május 18-22. és 26-29. között lehetőség van a magyar hálózatkutató előadásait követni a Sapientia EMTE épületében. Az előadásokhoz online tudunk csatlakozni.

Barabási Albert László előadásai hallgathatók lesznek a Sapientián
2015. május 18-22. és 26-29. között lehetőség adódik a magyar hálózatkutató előadásait követni a Sapientia EMTE épületében. A CEU-n tartott kurzushoz online tudunk csatlakozni.

Hagyománnyá vált a Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Verseny
A Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karán 2015. április 17-19. között került megrendezésre a XIV. Csíkszeredai Esettanulmány Verseny, melynek főszervezője a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium volt.

Hangolódunk a Diáknapokra
Május 13-17. között tizennegyedik alkalommal szervez Egyetemi Diáknapokat a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak Hallgatói Önkormányzata.

Pozitív élményekkel zárult a Homo Viator nemzetközi konferencia
2015. április 24-25-én került sor a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke, a Romániai Hungarológiai Társaság, a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság és Kovászna Megye Tanácsának szervezésében a Homo viator című nemzetközi konferenciára.

Módosult a dohányzási szabályzat!
A Helyi Koordinációs Tanács elhatározza, hogy a jövőben csak a kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás, azok a személyek, akik ezt megszegik, bírságban részesülnek. A Koordinációs Tanács továbbá elhatározza, hogy amennyiben az alább meghatározott szabályok gyakori kihágásokat eredményeznek, úgy teljesen megszüntetik az épületben való dohányzás lehetőségét.

Nyílt előadás: NE Szúrd El a Kari-Ered
2015. május 4-én, hétfőn 18 órától a nyílt előadások keretében Kalóz János György, pszichológus és drogprevenciós szakember lesz a vendégünk.

Új előadás-sorozat a Sapientián
Április 29-től kezdődően előadás-sorozatot indítunk Testbeszéd címmel.

Dr. Balázs Lajos Szegeden tartott előadást a népi kultúráról
Dr. Balázs Lajos a Gazdaság- és Humántudományok Kar óraadó docense vendégtanári meghívást kapott a Szegedi Tudományegyetem BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékétől.

EGY ESÉLY A SIKERHEZ – 2015
A Brassói Kereskedelmi és Iparkamara ismertetőt tart a Sapientia EMTE épületében – Csíkszeredában, az „EGY ESÉLY A SIKERHEZ – 2015” POSDRU/176/3.1/S/150295 európai pályázatról, amely a Központi és az Észak-Keleti Régióban élő fiatalok vállalkozói adottságait és ismereteit támogatja.

V. Laborkukac diákvetélkedő - beszámoló
Taroltak a csíkszeredai diákok a döntőben.

Nyílt előadás: Berecz Anna Krisztina lesz a vendégünk
2015. április 27-én, hétfőn 18 órától kerül sor a következő nyílt előadásra a Tanárképző Intézet szervezésében, amelynek vendége a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanára.

Homo Viator - Nemzetközi Konferencia
A Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke, a Romániai Hungarológiai Társaság és a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság égisze alatt, nemzetközi konferenciát szervez 2015. április 24-én Csíkszeredában, a Sapientia EMTE épületében és április 25-én Sepsiszentgyörgyön Kovászna Megye Tanácsának épületében Homo viator címmel.

Sajtóvisszhang az átadó ünnepségről
A Sapientia EMTE felújított csíkszeredai épületének átadó ünnepségére 2015. április 20-án került sor.

Szociológus Hallgatói Találkozón a Sapientia
Egyetemünket négy szociológus hallgató, valamint Telegdy Balázs tanársegéd képviselték.

Székely Előfutár Ösztöndíj 2015. évi pályázati felhívás
A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek.

JOŽE HRADIL: Képek arc nélkül
-irodalmi találkozó a Kájoni János Megyei Könyvtárban

Pályázati felhívás: ERASMUS+ hallgatói tanulmányi mobilitási program
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2015/2016-os tanévre.

TDK beszámoló
32 hallgató, 20 dolgozat, 14 vezető tanár, 4 szekció, 2 nap: eképpen lehetne összefoglalni számokban az idei Tudományos Diákköri Konferenciát.

Véget ért a Tudományos Diákköri Konferencia
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karain a 2015-ös Kari Tudományos Diákköri Konferencia április 15-16. között zajlott le.

Prezi bemutató képzésre lesz lehetőség
2015. április 22-én, szerdán 16:30-tól Garda Mátyás Zsolt egy gyorstalpaló ingyenes képzést tart a bemutató program használatáról.

Prezi bemutató képzés
2015. április 22-én, szerdán 16:30-tól Garda Mátyás Zsolt egyetemi oktató ingyenes, gyorstalpaló képzést tart a Prezi bemutató program használatáról.

Díjat hoztak hallgatóink az OTDK-ról
Karunkról tizenegy mérnökhallgató vett részt a konferencián, öt dolgozattal.

Startol a Tudományos Diákköri Konferencia
Április 15-én tudományos előadásokkal veszi kezdetét az idei TDK.

Épület átadó ünnepséget tartunk
Az átadó ünnepségre 2015. április 20-án, hétfőn 13 órától kerül sor a Sapientia EMTE csíkszeredai épületében.

A Sapientia Európában – a „Key Skills for European Union Hotel Staff” projekt Turizmus és nyelvtudás
A Sapientia EMTE csíkszeredai karának Humán Tanszéke felkérést kapott egy kétéves nemzetközi projektben való részvételre az Erasmus+ Európai Uniós program keretén belül.

Kinyitottuk az Egyetem kapuit az érdeklődők számára
Az idei volt immár a harmadik alkalom, amikor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai az Iskola Másként rendhagyó oktatási héten, április 8-10. között megszervezték a Nyílt Napokat.

Nagy érdeklődés övezte az idei Nyílt Napokat
Az idei volt immár a harmadik alkalom, amikor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai az Iskola Másként rendhagyó oktatási héten, április 8-10. között megszervezték a Nyílt Napokat.

XVI. Országos Esettanulmány versenyen vettek részt hallgatóink
Idén március 21-23. között került megrendezésre Magyarország legnagyobb esettanulmány versenye, a XVI. Országos Esettanulmány Verseny Budapesten, amelyen a diákjainknak is volt szerencséje részt venni a C4S3S0LV3R program keretén belül.

Megnyitjuk kapuinkat a középiskolások előtt
Harmadik éve már, hogy az Iskola másként elnevezésű rendhagyó oktatási hét során nyílt napokat tartunk a Sapientián.

Argumentor Műhely
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Argumentor Műhely, mely kétévente nyújt fórumot az érvelés-, a retorika-, illetve a diskurzuselemzés-szakértők és más, a témában érdekelt kutatók számára.

Laborkukac - eredmények
Lezajlott a diákvetélkedő első fordulója, az alábbiakban találhatók a csapatok által elért eredmények.

Diákjaink részt vettek az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóján
2015. március 27-29. között 14. alkalommal szervezték meg Kolozsváron az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóját.

Helyben tanulóknak helyi munkahelyeket
A fenti témában tartottak értekezletet Egyetemünk vezetői Hargita Megye Tanácsának elnökével.

Sokszínű volt az idei Filmszemle
Portré műfajban készült kisfilmeket vetítettünk a közönségnek.

A legnagyobb történet: Az anyag titkai
2015. március 26-án, csütörtökön 18 órától kerül sor az Egyetemi Könyvtár olvasótermében A legnagyobb történet című természettudományi előadás-sorozat második előadására.

Megvannak az OTP ösztöndíj nyertesei
Az OTP Junior termékmenedzser ösztöndíjprogram célja a romániai magyar felsőfokú képzésben résztvevő hallgatók támogatása.

Nyílt előadás: Online póker IT-s szemszögből
Az egyetemen működő IT Klub előadást szervez március 19-én, csütörtökön 18 órától.

START-UP 2014!
Esély egy tars vállalkozói fejlődésre az észak-keleti és központi régióban. - POSDRU/176/3.1/S/150247 – az Európai Unio finanszírozásával

IV. Sapientia Filmszemle
Idén is készült egy válogatás hallgatóink által készített kisfilmekből, ezek kerülnek vetítésre a Filmszemlén.

Laborkukac diákvetélkedőt hirdetünk
A Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Karának keretein belül működő Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékek ötödik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára.

Versíró pályázat hallgatóknak
A Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium a Humántudományok Tanszékkel karöltve versíró pályázatot hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak hallgatói számára.

Konferencia beszámoló
Egyetemünk és a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében zajlott március 6-7. között az Új Magyar Mitológia Konferencia.

XIV. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Verseny
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karán működő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium 2002 óta minden évben megrendezi a nemzetközi Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Versenyt.

Versíró pályázat
A Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium a Humán Tanszékkel karöltve versíró pályázatot hirdet a Sapientia EMTE csíkszeredai hallgatói számára.

Debrecenben tanultak a Fordító és tolmács mesterszakos hallgatók
2015. március 6-án, pénteken zajlott egy beszélgetés, ahol a Gazdaság- és Humántudományok Karon tanuló Fordító és tolmács mesterszakos diákok meséltek arról, milyen élmény volt az első félévet a debreceni partnerintézményben tölteni.

Ilyen volt a Debrecenben töltött félév egy diák szemszögéből
Más országban és más egyetemen tanulni mindig kihívást jelent, ám minden érdeklődőnek bátran ajánlom, hogy ha lehetősége van, vállalja fel a hasonló megmérettetéseket, ugyanis garantált a fejlődés.

Nyílt előadás: Octav Bjoza lesz a vendégünk
2015. március 16-án, hétfőn délután 17 órától egy nyílt előadás keretén belül Octav Bjoza, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke lesz a vendégünk.

Sapi Humorest Turné másodszorra
2015. mácius 9-én, hétfőn este 9 órától kerül sor a második Sapi Humorest Turnéra a Hallgatói Önkormányzatok szervezésében.

Érettségi felkészítőinkről a Kárpát Expresszben
A Duna Televízió Kárpát Expressz című műsorának 41. adásában egy rövid összefoglalót nézhetünk meg az ingyenes érettségi felkészítőinkről.

Milyen legyen a vallásszemiotika?
A fenti címmel tart előadást Voigt Vilmos valláskutató és szemiotikus a Sapientián.

Új magyar mitológia - konferencia
A Sapientia SZEMEISZTOSZ Web-szemiotikai és Online Kommunikációs Kutatócsoportja a Székely Nemzeti Múzeum partnerintézményi támogatásával konferenciát szervez.

A közösség mint megtartó erő
A fenti címmel szervezünk szociológiai kreativitásversenyt középiskolásoknak.

Pályázati felhívás alkotói ösztöndíj elnyerésére - 2015
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy évre szóló, 42 ösztöndíjat hirdet havi 770 RON értékben, harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén.

Kárpát-medencei Egyetemek Kupája
A 2015. március 5-7. között hatodik alkalommal rendezi meg az ELTE és a BEAC a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. A torna fővédnökei között szerepel Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendája és Tarlós István főpolgármester is.

YounGOffice 2015 - SSC verseny
Érdekel a nemzetközi karrier? Belekóstolnál a multikulti színes világába? Kíváncsi vagy, hogyan használhatod az üzleti életben a nyelvtudásod?

Diák menedzsment bajnokság - 2015
A DMB idén a telekommunikációs szolgáltatások világába viszi el a jelentkező diák menedzser csapatokat.

Hogyan főzzünk sört?
A Hargita Tv Székely konyha magazinműsorának február 20-i adásában a sörkészítés technológiáját mutatták be a Sapientia Élelmiszertudományi Tanszékének oktatói és hallgatói.

Barlangtúrán a környezetmérnökök
Az elmúlt hétvégén sorra kerülő szakmai kirándulás keretében a Súgó-barlang természetvédelmi területre látogattak hallgatóink.

Erasmus estet tartunk a Sapientián
Erasmus beszélgetésre kerül sor február 24-én, kedden este 7 órától a 112-es teremben.

XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
Az idén május 21. és 24. között kerül sor a XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára.

IV. Sapientiás Kultúrnap
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai negyedik alkalommal szervezik meg a Sapientiás Kultúrnapot az Egyetem hallgatói és oktatói számára.

Dr. Balázs Lajos: Az én első tisztességes napom – Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson – könyvbemutató
Időpont: 2015. február 20.,péntek, 18.00 óra Helyszín: Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának gyűlésterme

OTP ösztöndíjprogram gazdasági szakos hallgatók részére
Az OTP Románia ösztöndíjat hirdet a Sapientia EMTE gazdasági szakos hallgatói számára.

Szociális ösztöndíjpályázat a II. félévre
Szociális ösztöndíj a hallgató által benyújtott kérés (űrlap) és az űrlaphoz mellékelt, a hallgató szociális helyzetére vonatkozó dokumentáció alapján nyerhető el.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign