Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Gazdálkodj digitálisan!

Számos meghatározó intézmény és vállalat együttműködésével indul útnak Magyarország első digitális-agrártechnológiai versenye, az Agrovirtus. A megmérettetés célja, hogy arésztvevő fiatalok egy 500 hektáros virtuális gazdaságban szimulált termelési év során gyakorlatban ismerjék meg a leginnovatívabb mezőgazdasági eljárásokat, technológiákat. A két hónapon át zajló versenyre október 12-ig jelentkezhetnek az egyetemista csapatok a főszervező,Agrovir Kft.-nél.

A mezőgazdaságban nem csak kétkezi munkásból, de komplex ismeretetekkel rendelkező, egyetemi végzettségű szakemberből is hiány van, ráadásul jelentős a száma azoknak az agrár-felsőoktatásban résztvevő fiataloknak, akik a diploma megszerzése után más ágazatban vállalnak munkát, annak ellenére, hogy a mezőgazdaság ma már erősen digitalizált, technológia-fókuszú, vonzó életpályát kínál.

Az Agorvirtus verseny célja, hogy az egyetemi hallgatókat gyakorlat orientáltan, valós problémákat szimulálva ismertesse meg az agrárvállalatok világával, melyekre a csapatoknak a legkorszerűbb agrártechnológiák bevonásával kell reagálni. Az egyhónapos, online környezetben zajló selejtező során a hallgatók 4-5 napi rendszerességgel kapnak szituációs termeléstechnológiai feladatokat, melyeket egy 500 hektáros, virtuális gazdaságra vonatkozóan kell helyesen megoldaniuk. A legjobb csapatok pedig komplex, vállalatirányítási készségeikről adnak számot a döntőben, neves zsűri előtt november közepén.

A 3-4 fős csapatok jelentkezését október 12-ig várják a szervezők. Az Agrovirtus legjobb csapata egymillió forint értékű fesztiválélményt nyer, de külföldi szakmai utakért, wellness hétvégéért és egyéb értékes nyereményekért is versenybe lehet szállni. A szervezők remélik, hogy az izgalmas díjak, a verseny újszerűsége motiváló lesz a diákok és az egyetemek számára, illetve, hogy az Agrovirtus néhány éven belül már nemzetközi szinten elismert esettanulmány versennyé növi ki magát.

További infórmációk:  www.agrovirtus.hu

Eseménynaptár

2018. október

KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031