Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Gazdasági informatika szakos diákok találkozója helyi IT vállalkozókkal

2013. november 13-án, szerdán került sor az elsőéves Gazdasági Informatika szakos hallgatók és az IT Plus Klaszter-hez tartozó öt cég vezetőjének, valamint a Csíki Vállalkozók Egyesülete (CsVE) hivatalos képviselőjének a találkozójára az egyetem tanácstermében. 

A cégek részéről az Enetix Software, Hamor Soft, Mikro Atlas, Nemex Soft valamint a Nextra Software képviselői voltak jelen.

A találkozó kötetlen beszélgetés formájában zajlott, ahol a cégek vezetői röviden bemutatták tevékenységi körüket, működésüket. A hallgatók további részletes tájékoztatást kaptak a helyi IT piaci viszonyokról, munkalehetőségekről. A beszélgetés során számos jó tanács és ötlet fogalmazódott meg a cégvezetők részéről, amelyek hasznosak lehetnek a hallgatók későbbi elhelyezkedése során. A jó tanácsok mellett szándékukat is kifejezték, amelyben támogatják a hallgatók szakmai gyakorlatát, valamint a jó képességű diákok mentorálasát is segítenék. Továbbá javaslat született egy egyetemi IT Klub létrehozására, amelynek célja előadók, oktatók meghívása érdekes és hasznos előadások tartására.

Összességében találkozó sikeres volt és a továbbiakban is folytatjuk a szoros együttműködést az IT Plus Klaszter tagjaival.

Eseménynaptár

2019. július

KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031