Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Gyergyószentmiklósi diákok látogatták meg intézményünket

2017. június 28-án, szerdán, a gyergyószentmiklósi Battyány Ignác Technikai Kollégium X. osztálya látogatott meg bennünket. A diákok a látogatás során megismerkedtek a képzési kínálatunkkal, valamint az egyetem infrastruktúrájával.

Csiszár Levente, a Hallgatói Önkormányzat elnöke egy rövid interaktív bemutató keretében ismertette a fontosabb és érdekesebb tudnivalókat az intémzényünkkel kapcsolatban, ugyanakkor egy kis betekintést is engedett az egyetemen zajló diákéletbe.

A bemutatókat követően a középiskolás diákok megnézték a Hallgatói Önkormányzat irodáját, ahol bővebben megismerhették a HÖK rendezvényeit, majd ezt követően az egyetemi könyvtárat és bentlakást mutattuk meg. 

Végül pedig a laborrendszer felfedezése következett, ahol a 18 hallgató és Selyem Antónia kísérőtanár részt vett egy mikrobiológiai foglalkozáson, amelyet dr. György Éva, egyetemi oktató vezetett le. A mikrobiológiai foglalkozást a sörlabor megtekintése követte, itt András Csaba oktató avatta be őket a söripari technológiákba, valamint megnézték a nemrég kapott sörfőző berendezésünket is.

Köszönjük a látogatást, várunk vissza!

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031