Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Innovatív szemlélet, kreatív megoldások

Eképpen szólt az idei PR Nyári Egyetem mottója, amelyet június 30-július 4. között szerveztünk meg, immár hetedik alkalommal a Sapientián.

A program célja mindenekelőtt az, hogy az egyetemi hallgatóknak és a szakma iránt érdeklődőknek évről évre bemutassa a PR dinamikusan változó világát, valamint a legújabb kommunikációs trendeket. Az előadók többnyire magyarországi PR szakemberek, kommunikációs szakértők és marketingesek, de mint minden évben, idén is szerepeltek helyi előadók a programban.

A VII. PRNYE nulladik napján a csapat Csíkzsögödbe látogatott, ahol bográcsozással egybekötött ismerkedés, beszélgetés volt a program. A résztvevők egy része a Sapientia EMTE Kommunikáció szakos hallgatója, emellett a Gödöllői Szent István Egyetem, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola diákjai is népes számban részt vettek a képzésen. 

A szakmai program első napját Dr. Böjthe Kálmán magyarországi vállalkozó indította előadásával, a startup vállalkozások kommunikációjáról beszélt a hallgatóknak, majd ismertette a heti feladatot, amelyet a diákoknak csapatokban kellett kidolgozniuk. A folytatásban egy erdélyi fiatal vállalkozó, Bozsó Tamás saját startup vállalkozásáról, a Crush Borbár indításáról számolt be. Tóth Tibor kommunikációs szakember előadásában állami intézmények és civil szervezetek hatékony brandépítéséről volt szó, továbbá uniós projektek kommunikációs gyakorlatáról. A délutáni órában Meruk József vezetésével egy vitafórumra került sor, melynek során a résztvevők pro és kontra érveket sorokoztattak fel annak kapcsán, van-e létjogosultsága egy repülőtér létrehozásának Csíkszeredában. A napot Bogdán Gábor interaktív előadása zárta, amelynek fő témája a rendezvényszervezés gyakorlata volt. 

A csütörtöki napon a marketingé volt a főszerep, a délelőtti órákban Dr. Bíró Péter marketing szakember vezetésével a hallgatók megtudhatták, melyek a marketing alapelemei, hogyan zajlik a marketing a mindennapokban, milyen szerepe van egy vállalkozás működésében, továbbá melyek a márkaépítési folyamat legfontosabb lépései. Az alapismeretek elsajátítása után a hallgatók feladatot kaptak: négy helyi márka (Igazi Csíki sör, Tusnádfürdő, PR Nyári Egyetem, Góbé termékek) márkázási folyamatát kellett kidolgozniuk csapatban, majd a délután során bemutatniuk. Az előadások sorát egy helyi szakember, Isán István Csongor marketinges zárta, aki az Igazi Csíki Sör brandépítéséről számolt be. Szintén a csütörtöki napon, szatelit programként zajlott a Sepsiszentgyörgyön megszervezett médiafórum helyi és magyarországi szakemberek jelenlétében, továbbá egy - Simkó János kommunikációs szakember által vezetett - tréning a self PR-ről, azaz az énmárkázásról és annak kommunikációs aspektusairól.

Pénteken szóvivői és újságírói oldalról ismerhettük meg az érem két oldalát, amely arról szólt, milyen az ideális kapcsolat egy intézményi PR-es és a sajtó képviselői között. Simkó János újságíró a média manipuláló szerepéről, a manipulációs eszköztárról tartott előadást, ehhez kapcsolódott az Origo hírportál munkatársa, Láng Balázs előadása is, melyben címlapszerkesztési dilemmákról beszélt a résztvevőknek. Arra a kérdésre, hogy hogyan váljunk hírré, a nyári egyetem egyik visszatérő előadója, Dr. Radetzky András próbált választ adni, majd Meruk József zárta a délelőtt blokkot Hírek híre és hamva című rövid előadásával. Délután egy, a sepsiszentgyörgyihez hasonló médiafórum került megszervezésre, ahol a kommunikációs szakemberek és sajtósok mellett a hallgatók is részt vettek.

Az utolsó napon a csapatok bemutatták az első napon kapott feladatok megoldásait, a VII. nyári egyetemet pedig búcsúvacsorával zártuk.

 

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031