Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Mesteris nyílt napokat szervezünk

2016. május 20-21. között szervezzük meg a mesteris nyílt napokat a Sapientia EMTE, Csíkszeredai Karán.

A középiskolások már évek óta részt vesznek az Iskola Másként rendhagyó oktatási hétre tervezett nyílt napjainkon, de megfogalmazódott egy közösségi igény, amely szerint az a korosztály is ellátogatna intézményünkbe, aki már befejezte középiskolai tanulmányait. Ezen a két napon lehetőséget teremtünk a betekintésre azon szülők, tanárok, alkalmazottak és felnőttek számára is, akiknek eddig még nem volt lehetősége szervezett keretek között megismerni intézményünket.

2016. május 20-án a saját végzős hallgatóink számára készülünk szakmai programmal egybekötött mesteri képzés bemutatóval, hogy jobban belássanak a mesteri képzés működésébe. Az érdeklődőknek az 5 jelenleg működő mesteri képzésről kívánunk többletinformációt szolgáltatni. Itt lesz lehetőség megtudni az iratkozáshoz szükséges papírok listáját, a felvételi követelményeket, valamint, hogy kiknek is ajánljuk a képzéseinket, és milyen végkimenetele van a szak elvégzésének.

2016. május 21-én, azokat az érdeklődőket várjuk, akik gyerekeik számára szeretnének plusz információkat szerezni a képzéseinkről, ugyanakkor, szeretettel várjuk azokat is, akik már rendelkeznek alapképzésben szerzett oklevéllel és szeretnék tudásukat egy mesterképzés révén bővíteni, vagy épp fejlesztenék magukat szakmai szempontból.

Érdekes programmal készültünk, így mindenki kedvére válogathat, hogy mi az, ami konkrétan érdekli.

Programjainkra előzetes bejelentkezés szükséges, az alábbi űrlap kitöltésével tehetik meg 2016. május 18-ig:

https://docs.google.com/forms/d/1llTuI6RZBkfId-QVt2IfdLKDZDFzd6YbgoqCUqPWv4s/viewform

Az eseménnyel kapcsolatos kérdéseiket feltehetik a csikszereda@sapientia.ro e-mail címen vagy a 0266.314-657-es telefonszámon.

Programtervezet:

2016. május 20., péntek - saját hallgatóink számára

10:00– Fenntartható biotechnológiák mesterképzés bemutatása

Helyszín: Kis Aula

10:00 Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterképzés bemutatása

Helyszín: 222-es terem, II. emelet

11:00– Vezetés és szervezés mesterképzés bemutatása

Helyszín: 12-es terem, félemelet

12:00– Kommunikáció és közkapcsolatok mesterképzés bemutatása

Helyszín: Kis Aula

14:00 - szakmai találkozó vállalkozókkal

Helyszín: Kis Aula

2016. május 21., szombat - külső érdelődőknek

11:00-12:00 – köszöntő, a Sapientia EMTE, Csíkszeredai Karának bemutatása

Helyszín: Nagy Aula

12:00Kommunikáció és közkapcsolatok mesterképzés bemutatása

  • Dr. Hubbes László Attila, egyetemi adjunktus, tanulmányi programfelelős
  • Dr. Szeles Péter, egyetemi docens (Budapesti Gazdasági Egyetem képviselője)

Helyszín: 231-es terem, II. emelet

12:00Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterképzés bemutatása

  • Csonka Arnold, egyetemi adjunktus (Kaposvári Egyetem képviselője)

Helyszín: 232-es terem, II. emelet

13:00Vezetés és szervezés mesterképzés bemutatása

  • Dr. Makó Zoltán, egyetemi professzor, dékán
  • Budapesti Corvinus Egyetem képviselője

Helyszín: 233-as terem, II. emelet

13:00Fordító és tolmács mesterképzés bemutatása

  • Dr. Ajtony Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, tanulmányi programfelelős

Helyszín: 234-es terem, II. emelet

14:00- Fenntartható biotechnológiák mesterképzés bemutatása

  • Dr. Albert Csilla, egyetemi adjunktus, tanulmányi programfelelős

Helyszín: 231-es terem, II. emelet

15:00 – egyetemi kampusztúra (bentlakás, könyvtár, II. emelet, laborok, TV stúdió)

Beosztás

15:00-15:15

15:15-15:30

15:30-15:45

15:45-16:00

16:00-16:15

 

fordítólabor

Labor

Könyvtár

Bentlakás

TV stúdió

 

TV stúdió

fordítólabor

Labor

Könyvtár

Bentlakás

 

Bentlakás

TV stúdió

fordítólabor

Labor

Könyvtár

 

Könyvtár

Bentlakás

TV stúdió

fordítólabor

Labor

 

Labor

Könyvtár

Bentlakás

TV stúdió

fordítólabor

16:15 - étkezés

 

Eseménynaptár

2019. május

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031