Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Nemzetközi Gazdasági és Üzleti Konferenciát szervezünk

A Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kara immár 12. alkalommal szervezi meg Székelyföld egyik legrangosabb tudományos gazdasági konferenciáját 2015. június 5-6. között.

Ennek előestéjén, azaz június 4-én 18 órától a az egyetem Nagy Aulájában közéleti és gazdasági jelentőségű műhelyvitát szervezünk. A műhelyvita témája az idei konferenciánk mottójával is kapcsolatban áll (Értékváltások az átalakuló gazdaságban), és az önkormányzatok és vállalatok kapcsolatát célozta meg kibontani, székelyföldi viszonylatban. 

A székelyföldi régió gazdasági alulteljesítése szinte szakmai evidenciává nőtte ki magát. A régió által kínált munkalehetőségek, az egy főre jutó GDP vagy a külföldi működő tőke feltűnően alacsony számai már romániai szinten is szembeötlőek. 2012-2014 között több olyan kutatást végeztünk, mely a három megyéből (Hargita, Kovászna, Maros) álló régió gazdasági teljesítőképességét, vonzerejét és versenyképességét elemezte, illetve a helyi és megyei hivatalokból álló önkormányzati szektor törekvéseit, marketing tevékenységeit, melyek a külföldi tőke vonzását és a vállalkozói szféra bővítését, támogatását célozzák.

A konferenciánk előestéjén javasolt vitaest, workshop központi témája a helyi önkormányzatok és a vállalkozói szféra viszonya. Szeretnénk több ponton rávilágítani arra, párbeszéd révén, hogy milyen önkormányzatok hozzáállása a vállalkozók szemében: kaptak-e bármilyen támogatást befektetések megvalósításában, engedélyek kibocsátásánál, volt-e infrastruktúra fejlesztés a területen, reklám vagy tájékoztató anyagot láttak-e a várossal vagy térséggel kapcsolatban, a beruházás elkezdése előtt vagy után? Alapvetően mit hiányolnak a külső és a belső tőkével rendelkező vállalatok vezetői, milyen hiányosságokat emelnek ki az egyes önkormányzatokkal szemben? Mit vár el a közigazgatási szféra a vállalkozói szférától az adófegyelem és a jogszabályok betartása mellett? Hol van Székelyföldön a leginkább vállalkozóbarát önkormányzat?

Ezt követően kerül sor másnap a konferencia hivatalos megnyitójára, a plenáris előadásokra, valamint a különböző szekciók előadásaira.

A konferencia programját itt lehet megtekinteni.

Konferenciafelhívás

Képek a tavalyi konferenciáról

 

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031