Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2020/21-es tanév II. félévében

A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanév második félévében. A pályázatok 2020. október 9. péntek déli 12:00 óráig küldhetők be. 

1. A pályázat általános célja a hallgatók nemzetközi mobilitásának támogatása, lehetővé téve oktatási, nyelvi, szakmai és kulturális tapasztalatok megszerzését külföldi felsőoktatási intézményben az Európai Unión belül.

Jelen pályázati felhívás célja a hallgatók tanulmányi jellegű külföldi mobilitásának támogatása a 2020/2021-es tanév II. félévében, a megpályázható mobilitási időtartam egy egyetemi félév (a fogadó egyetem tanévbeosztása szerint, magába foglalva a vizsgaidőszakot is, minimum 3 hónap, ugyanabban a fogadó intézményben).
Az ösztöndíjas helyek száma nem korlátozott, a megpályázható helyek jegyzéke a kari Erasmus+ koordinátoroknál és a jelen felhívás 3. pontjában található linken érhető el.
 
2. A pályázattal elnyerhető ösztöndíj
 
• Az ösztöndíj folyósításának pénzneme az euró. Az ösztöndíj összege a fogadó intézmény országa és a teljesített mobilitás napok száma alapján kerül kiszámításra.
• A 2020/2021-es tanév második félévében érvényes ösztöndíjösszegek a fogadó ország szerint:
– Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Törökország: 470 EUR/hónap;
– Ciprus, Franciaország, Írország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Portugália: 520 EUR/hónap.
 
3. Pályázati feltételek
 
• Nem pályázhat második féléves tanulmányi mobilitásra az, aki:
            • a 2020/2021-es tanévben végzős;
            • a 2020/2021-es tanévben újra beiratkozott hallgató;
            • kiegészítő éves hallgató;
            • korábbi, azonos ciklusban megvalósított Erasmus+ mobilitása alatt nem teljesítette az előírt                        kreditszámot vagy valamely más szerződéses kötelezettségét.
• Hogyha a hallgató párhuzamosan több szakra van beiratkozva, akkor mindegyik szakhoz kötődően pályázhat, de csak az egyik szakhoz kötődően nyerhet el mobilitási támogatást.
• A pályázó olyan alapképzésben vagy mesteri képzésben részt vevő hallgató lehet, aki:
           • aktív hallgatói jogviszonyban van a Sapientia EMTE-vel (vagyis a folyó tanévben beiratkozott, aktív félévre regisztrált a Neptun rendszerben, és Tanulmányi szerződést kötött a szakkoordinátorral való egyeztetés szerint), valamint teljesíti a pályázat részvételi feltételeit, illetve alapképzésben részt vevő hallgatók esetében van legalább két befejezett féléve;
          • román állampolgár vagy Romániában érvényes letelepedési, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik;
          • legalább középfokú nyelvtudással rendelkezik abból a nyelvből, amelyen az oktatás folyik a fogadó intézményben, és ezt igazolni is tudja (amennyiben az oktatás nyelve nem a magyar); 
          • a tervezett külföldi képzési program beilleszkedik a tantervébe (évet halasztani Erasmus+ ösztöndíj miatt nem lehet);
          • vállalja, hogy szükség esetén elvégzi a nyelvi kompetenciák felmérésére szolgáló OLS online teszteket (kiutazás előtt és a mobilitás után egyaránt), és az online nyelvtanfolyamot;
         • nyilatkozza, hogy ismeri és elfogadja a Sapientia EMTE Erasmus+ hallgatói mobilitás szabályzatát, amely elérhető a karok honlapjainak Erasmus+ oldalán, valamint az egyetem honlapján ezen a helyen;
          • eleget tesz a kari Erasmus Bizottság által meghatározott egyéb pályázati feltételeknek.
• Adott képzési ciklusban a hallgató összesített mobilitási időtartama nem haladhatja meg az Erasmus+ ösztöndíj-kalkulátorral számolt 12 hónapot, azaz 360 napot* a megpályázott mobilitás időtartamával együtt (beleértve a zero grantos mobilitást is), ebbe beleszámít a korábban LLP-ben teljesített Erasmus mobilitási idő is. 
• A kari Erasmus Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésének pillanatában érvényes hallgatói Erasmus+ szabályzat szerint fog történni. 
• Nem köthető támogatási szerződés olyan hallgatóval, aki a tervezett kiutazását megelőző két félévben (elsőéves mesteris hallgató esetében: egy félévben) nem teljesített legalább 20 kreditet félévenként a kötelező és kötelezően választandó tárgyakból azon a szakon, amelyhez kötődően Erasmus+ ösztöndíjat ítéltek meg számára
• Ha a pályázást követően vagy a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a pályázat, illetve a támogatási szerződés érvényét veszíti. 
• Azon partneregyetemeken megvalósuló tanulmányi mobilitásra lehet pályázni, amelyekkel a hallgató szakja szerinti tudományterületre vonatkozóan egyetemünknek van intézményközi megállapodása. A második félévre megpályázható helyek jegyzéke a kari Erasmus+ koordinátoroknál és itt érhető el
 
4. A pályázat beküldésének módja
 
• A pályázáshoz szükséges dokumentumok beküldése kizárólag a kari koordinátor címére küldött e-mailben lehetséges, kérjük, hogy a csatolmányok jól olvasható, lehetőség szerint A4-es méretű PDF formátumú dokumentumok legyenek. 
• Adott pályázati dossziéhoz tartozó összes dokumentumot kérjük egyazon e-mail keretében beküldeni, a tárgyban feltüntetve az Erasmus+ pályázat kifejezést.
• A pályázati űrlapot és a kétnyelvű Nyilatkozat Erasmus+ mobilitásról (Declaraţie mobilitate Erasmus+) iratot PDF-ben várjuk, hogyha a pályázó aláírásának elhelyezése nem oldható meg, akkor a pályázatot kísérő e-mailbe a következő nyilatkozatot kérjük beírni: „Nyilatkozat / Alulírott ……. (vezetéknév, keresztnév), személyi szám ……, saját felelősségemre kijelentem, hogy a mellékelt pályázati űrlapon és kétnyelvű mobilitási nyilatkozatban szolgáltatott adatok a valósággal megegyezőek. / Helység, dátum: ………… / Név: …………
• A pályázati űrlapra és kétnyelvű nyilatkozatra szükséges a pályázó eredeti aláírása, ezért minden pályázót kérünk, hogy utólagos időpontegyeztetés alapján személyesen is írja alá a beküldött iratokat a kari Erasmus+ koordinátornál (nem kell kinyomtatva hozni). Az eredetiben is aláírt pályázati űrlap és nyilatkozatok feltétele lesz a támogatási szerződés megkötésének.
 
5. A pályázati e-mailhez csatolandó kötelező és opcionális dokumentumok
 
1. Pályázati űrlap (Fişa candidatului). A formanyomtatvány letölthető innen. Kézzel vagy elektronikusan kitöltve, PDF formátumban szükséges beküldeni, aláírással ellátva vagy aláírási nyilatkozattal (lásd jelen felhívás 4. pontja). Kizárólag ez a pályázati űrlap használható. A szakkoordinátortól a pályázás jóváhagyását és az űrlap aláírását nem a pályázónak kell kérnie, hanem azokat a kari Erasmus+ koordinátor igényeli a beküldött pályázati űrlap alapján.
2. Nyilatkozat Erasmus+ mobilitásról (Declaraţie mobilitate Erasmus+). A formanyomtatványok letölthetők innen, mindkét nyelven kitöltve, PDF formátumban kérjük beküldeni, aláírással ellátva vagy aláírási nyilatkozattal (lásd jelen felhívás 4. pontja). Kizárólag ez a formanyomtatvány használható.
3. Érvényes személyi igazolvány másolata; nem román állampolgárok esetén szükséges az érvényes tartózkodási/letelepedési engedély másolata is (Certificat de înregistrare).
4. Curriculum Vitae – Europass modell szerint, olyan nyelven megszerkesztve, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja (https://europa.eu/europass/eportfolio/screen/cv-editor?lang=hu). PDF formátumban kérjük beküldeni, aláírás nélkül is elfogadjuk.
5. Motivációs levél – max. 2000 leütés, olyan nyelven, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja. PDF formátumban kérjük beküldeni, aláírás nélkül is elfogadjuk.
6. Nyelvtudás igazolása abból a nyelvből, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja (kivéve, hogyha a mobilitás oktatási nyelve a magyar). PDF formátumban kérjük beküldeni.
7. opcionális: Egyetemi tudományos tevékenységre vonatkozó iratok, pl. TDK-n vagy más versenyen való részvétel igazolása; publikációk esetében a publikáció első és utolsó oldalának, valamint a megjelenés helyéül szolgáló folyóirat, kötet első oldalának másolata; más szakmai tevékenységről szóló igazolás, oklevélmásolat.
8. opcionális: Társadalmi tevékenységet igazoló dokumentumok másolata: pl. önkéntesség, Erasmus+ tevékenységek szervezésében való részvétel, az egyetem érdekében végzett munka stb.
 
A pályázathoz az összes nem opcionálisnak jelölt dokumentum benyújtása kötelező. 
 
Hiányos pályázat nem vehető figyelembe. Aláírás hiánya, adatok hiánya, nem a jelen felhíváshoz csatolt nyomtatványok használata, beadási határidő elmulasztása kizáró ok lehet. A hiányzó iratok pótlására a felszólítás kiküldését követő 2 munkanapon belül van lehetőség.
 
A pályázat meghirdetésével egyidejűleg a karok közzéteszik a kari honlapokon és hirdetőtáblákon a következő információkat: a megpályázható helyek, a pályázat további kari feltételei (ha van ilyen, pl. szóbeli meghallgatás kiírása), bírálati szempontrendszer, a kari Erasmus Bizottság személyi összetétele. 
 
Adott helyre történő túljelentkezés esetén hátrányban lesz az a hallgató, aki az állandó lakhelye szerinti országban szeretné végrehajtani mobilitását.
 
A pályázatok 2020. október 9. péntek déli 12:00 óráig küldhetők be
 
Jelentkezni a kari Erasmus+ koordinátoroknál lehet:
• Csíkszeredai Kar: Bors Hortenzia, borshortenzia@uni.sapientia.ro
• Kolozsvári Kar: Sulyok Kármen, kv.erasmus@kv.sapientia.ro
• Marosvásárhelyi Kar: Kovács Zsuzsa, sapierasmus@ms.sapientia.ro.
 
*Az Erasmus+ programon belül minden hónap egységesen 30 naposnak számít.
 
Kolozsvár, 2020. szeptember 23.

Eseménynaptár

2020. október

KeSzCsSzVa
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031