Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Pénzidomárok versenyeztek a Sapientián

A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola csapata, az ATTECH nyerte az idei Pénzidomár – pénzügyi és gazdasági vetélkedő december 15-ei döntőjét. A Sapientia EMTE, az OTP Bank Románia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett vetélkedő iránt idén is nagy volt az érdeklődés. 

Az első fordulóra mintegy 67 csapat küldte be pályamunkáját Erdély különböző iskoláiból. Érkeztek megoldások többek között Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, Székelyudvarhelyről , Csíkszeredából, de távolabbi pontokról is, mint például Nagyszalonta, Brassó, vagy éppen Segesvár. A javítóbizottság 16, négyfős csapatot juttatott tovább az elődöntőbe, amelynek keretében a diákoknak egy esettanulmányt kellett készíteniük a csíkszeredai Vitos kerámia vállalkozás kapcsán.  

Tánczos Levente, a Sapientia EMTE tanársegédje elmondta, az eset fő témája az volt, hogy miként szállítanák a Vitos kerámia bizonyos termékeit egy országos nagyáruházba. „Ez a kérdés főként logisztikai volt, tehát útvonalat kellett tervezniük, illetve azzal is kellett foglalkozniuk, hogy mi történik a kapacitás-fölösleggel, milyen új termékeket gyártanának. Ugyanakkor fel kellett vázolniuk egy marketingstratégiát is arra vonatkozóan, hogy miként jelenhetnének meg a Vitos kerámia készítményei a háztartásokban, dekorációs elemként” – magyarázta a tanársegéd hozzátéve, hogy a diákok nagyon ügyesen meglátták és bemutatták a lehetséges megoldásokat.

A vasárnap reggeli elődöntőt követően 4 csapat jutott a döntőbe: a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Matek-tenger kalózai csapata, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Smarties nevű csapata, a szintén csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola ATTECH nevű csoportja, illetve a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium Malacpersely csapata. A diákok egy négyfős zsűrinek mutatták be megoldási javaslataikat.

Lázár Ede a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese értékelésében elmondta, a megoldások ügyes számolást, jó ötleteket tartalmaztak. Vitos László, a Vitos kerámia vezetője megköszönte a számtalan kreatív javaslatot, amit a diákok kívülállóként tettek a vállalkozással, a termékekkel kapcsolatosan. „Megtisztelő, hogy ha csak 24 órára is, de 64 gyerek átvette a céget, a kérdésekre válaszokat keresett, új utakat, új lehetőségeket kutatott” – mondta az igazgató, hangsúlyozva, hogy a kihívásoknak úgy kell eleget tenni, hogy a székely észjárást is segítségül hívják a cég megmaradása érdekében.

Idén a különdíjat, a Richter Gedeon által felajánlott, 1500lej értékű könyvcsomagot a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Eurománia csapata kapta, akik bár nem jutottak a végső döntőbe, kiemelkedően teljesítettek a versenyben.  Negyedik helyezett lett a brassói Smarties csoport, akik a Sapientia által felajánlott ajándékokat vehették át. Harmadik díjat, egy-egy fényképezőgépet vihetett haza a gyergyószentmiklósi Malacpersely nevű csapat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ajándékaként. Második díjként okostelefonokat kaptak az OTP Bank Románia jóvoltából a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai, a Matek-tenger kalózai csapat tagjai. Az idei Pénzidomár – pénzügyi és gazdasági vetélkedő győztesei, a Kájoni János Szakközépiskola csapata, az ATTECH tagjai pedig egy-egy táblagépet kaptak jutalmul, szintén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának támogatásával. A szervezők a felkészítő, kísérő tanárok odaadását, munkáját is elismerték: a Gyermelyi tészta jóvoltából egy-egy ajándékcsomagot vihettek haza.

Habár a diákok a versenyre érkeztek Csíkszeredába, a szervezők egy-két kísérő programot is ajánlottak számukra, így mintegy 70 személynek lehetősége volt résztvenni a csíkszeredai Sportklub támogatásával a szombat esti jégkorongmérkőzésen is, ahol a HSC Csíkszereda a Brassó csapatával játszott. A gyerekek lelkesen számoltak be a meccsről, hiszen sokuknak közülük ez volt az első alkalom, hogy élőben láttak jégkorongmérkőzést.

Zsigmond Barna Pál főkonzul összegzésképpen elmondta, magasszintű verseny volt az idei Pénzidomár, amelyben komoly kihívás előtt álltak a résztvevők és a zsűritagok egyaránt. „Jó látni, hogy ilyen sokan érdeklődnek a vetélkedő iránt, hiszen, ellentétben sok mai vetélkedővel, ez egy anticeleb verseny, ahol nem csak egy valaki kerül ki nyertesként, hanem mindenki győz, mindenki tanul valamit. Remélem, hogy egyre többen indulnak el az anyaország által kiemelten támogatott Sapientia EMTE irányába, hiszen a légkör, ami itt van jelzi, hogy ez egy színvonalas, elismert egyetem” – fogalmazott a diplomata.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031