Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Salamon Bernadette MAXIMUS díjas hallgatóval beszélgettünk

Salamon Bernadette Élelmiszeripari mérnök szakos hallgató, aki idén, a 2017/2018-as tanévben elnyerte a Maximus hallgatói díjat, amely a legkiemelkedőbb tudományos munkáért jár. Bernadettel beszélgettünk.

Mutatkozz be kérlek, és mondd el, hogy milyen tudományos munkákkal foglalkoztál eddig?

A nevem Salamon Bernadette, Csíkszeredában élek családommal, szüleimmel és két húgommal. Középiskolai tanulmányaimat a Márton Áron Gimnáziumban végeztem természettudományok szakon. Már ez idő alatt is a reál tárgyak érdekeltek, mint a matematika, kémia, fizika, így biztos voltam abban, hogy hasonló irányba tanulok tovább. Az élelmiszeripari mérnök szakkal és a Sapientia egyetemmel először 11. osztályos koromban ismerkedtem meg jobban dr. György Éva tanárnő által. Ő mesélt nekem erről a szakról és keltette fel érdeklődésemet ezzel kapcsolatban, hiszen ezen a szakon a reál tárgyak szintén megtalálhatók, de egy érdekes és kézzelfogható területen, az élelmiszeripar területén.

Az elmúlt négy évben, mialatt a szak rejtelmeibe avattak be a tanárok, részt vehettem különböző kutatásokban és projektekben, melyek témái a következők voltak:

  1. Az élesztő koncentrációjának változása által kifejtett hatás a cipó térfogatára, illetve az optimális élesztő mennyiségének meghatározása. Az eredményeket szaklapban közöltük.
  2. A rozsliszt és búzaliszt arányának befolyásoló hatása a cipó térfogatára. A kapott eredményeket szintén szaklapban közöltük.
  3. A helyi kistermelők által készített sajtok mikrobiológiai állapotának feltérképezése, illetve kérés esetén útmutatások, magyarázatok megfogalmazása segítve ez által a kistermelőket. Nem felfedve a termelők kilétét, a kutatás eredményeit jelölések használatával mutattuk be a 2016-ban szervezett ETDK-n.
  4. A térségünkben található kereskedelemből és termelőktől származó különböző mézfajták egyes fizikai és kémiai tulajdonságainak vizsgálata és összehasonlítása, illetve a hőkezelés ezen tulajdonságokra kifejtett hatásának megfigyelése. A kapott eredményeket a 2018-as ETDK-n mutattuk be, amelyen a második helyezést érte el a csapat, illetve OTDK jelölést kapott.
  5. A friss zöldségek mikrobiológiai szennyezettségének vizsgálata és az illóolaj tartalmú ehető filmek hatása a friss zöldségek felületén előforduló patogén és romlást okozó mikroorganizmusokra. A kutatási projekt eredményei a 2018-as ETDK-n kerültek bemutatásra, ahol az első helyezést és az OTDK jelölést nyertem el.
  6. A 2018-as Ecotrophelia romániai szakaszán a csapat által kifejlesztett magas rost- és fehérjetartalmú áfonyás müzliszelet a szakmai zsűri különdíját nyerte el.
  7. A 2018-as Ecotrophelia magyarországi szakaszon is részt vett a csapat, ahol egy sörtörköly és savó felhasználása által készített zsemlét mutattunk be. A termékünk elnyerte a zsűri tetszését és az első helyet. Ez által miénk az a megtiszteltetés, hogy a nemzetközi szakaszon mi képviselhetjük Magyarországot Párizsban.

Mit jelent számodra a Maximus hallgatói díj?

A díj elnyerése nagy meglepetés volt számomra, igazán nagy elismerésként tekintek rá. Annak ellenére, hogy a kutatásokban való részvételért nem vártam semmit, csupán a szakmai fejlődés volt a cél, mégis nagyon jól esik a jutalmazás. Számomra egyfajta visszajelzés arról, hogy jó irányba haladok és jól végzem a munkám.

Milyen terveid vannak az elnyert ösztöndíjjal, hogyan tudod a további szakmai fejlődésedre felhasználni?

Az elnyert ösztöndíjat a továbbtanulásomra és a jelenleg is folyamatban lévő kutatásra szeretném fordítani.

Mennyi munka van annak hátterében, hogy te nyerhetted el ezt a díjat?

Egy ilyen díj elnyerése sok munkát igényel, ez velem sem volt másképp. A cél elérése érdekében fel kell áldozni a szabad időt és a hétvégéket is, de megéri a kitartó és hosszadalmas munka a hullámvölgyekkel együtt, hiszen mindenből tanulni és ez által fejlődni lehet.

Hol kamatoztathatod a megszerzett tudásodat?

A megszerzett tudást sokrétűen tudom kamatoztatni, mind a mesterképzés alatt, mind a munkahelyen, illetve további megmérettetések alkalmával.

Mit adott neked az elmúlt években a Sapientia? Milyennek ítéled meg az egyetemen töltött éveidet?

Az egyetemen töltött évek alatt sok olyan helyzetbe kerültem, amelyek kimozdítottak a komfortzónámból. Rengeteg olyan kihívás elé kerültem, amelyek rendkívül nehéz akadálynak tűntek, de visszagondolva ezek eltörpülnek, és az általuk megszerzett tapasztalatok hozzájárultak a szakmai és személyes fejlődésemhez is. Az elmúlt négy év alatt megtanultam, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint azt gondolnánk magunkról.

Az egyetem sokat adott nekem, de a legfontosabb mind közül, hogy az elméleti tudás gyarapítása mellett megtanított a széles körű látásra, az egyéni problémamegoldásra, de a csapatszellem fontosságára is.

Kinek a támogatásával sikerült a szakmai munkát elvégezni?

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az egyetemnek, illetve azoknak a tanároknak és professzoroknak, akik segítettek nem csak az alapképzés elvégzésében, hanem lehetőséget és keretet adtak a különböző kutatásokhoz és projektekhez is. A nevek felsorolásával nem szeretném tölteni a sorokat, hiszen a mérnöki tanszék összes munkatársa a maga módján hozzájárult az eredményeim és céljaim eléréséhez. Remélem, hogy utam még sokszor keresztezi az egyetem és az itt megismert emberek útját.

Eseménynaptár

2019. szeptember

KeSzCsSzVa
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30