Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Sapis Hálaadás

A Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke 2017. november 23-án, csütörtökön délután 18 órától Sapis Hálaadást szervezett középiskolás diákok számára. A rendezvényen több mint ötven középiskolás és a humán szakok hallgatói mellett amerikai vendégek is részt vettek. 

Az estet Dr. Tódor Erika, a Humántudományok Tanszék vezetője nyitotta meg kiemelve, hogy a rendezvény célja a specifikusan amerikai ünnep megismertetése mellett elsősorban az együttlét, az ismerkedés, valamint a hála, amely magába foglalja a szeretetet, az egymásra figyelést és a köszönetet is.

Az ünnep történelmi és kultúrtörténeti hátterét, az ehhez kapcsolódó hagyományokat és szokásokat dr. Prohászka-Rád Boróka ismertette. Elmondása szerint az első 1621-es plymouthi Hálaadás a puritán vallási csoporthoz kapcsolható, akik elsősorban vallásuk szabad gyakorlása érdekében hagyták el szülőföldjüket. Ennek kapcsán az is szóba került, hogy világszerte az Erdélyi Fejedelemség volt az első olyan állam, ahol törvénybe foglalták a lelkiismereti és vallásszabadságot (1568 Tordai Országgyűlés). Megtudhattuk, hogy az újonnan megalakult Amerikai Egyesült Államok első elnöke George Washington mondta az első hivatalos hálaadás-napi beszédet 1789-ben az új alkotmány tiszteletére, valamint azt, hogy Abraham Lincoln elnök volt az, aki végül 1863-ban hivatalos ünneppé nyilvánította a Hálaadást és azt is leszögezte, hogy ezt az eseményt minden november negyedik csütörtökjén ünnepeljék. A rövid előadást anekdoták is tarkították, amelyekből megtudhattuk, hogy honnan származik a pulyka angol neve (turkey), hogy mióta esznek az amerikaiak Hálaadáskor pulykát, és azt is, hogy Benjamin Franklin azt szerette volna, ha a sas helyett a pulyka lesz az Egyesült Államok nemzeti madara.

Arról, hogy manapság hogyan ünneplik a Hálaadást, milyen ételeket szolgálnak fel és hogy megőrizte-e a Hálaadás egykori közösségi jellegét az est amerikai vendégei, Peter Crow és Mike Houston meséltek a résztvevőknek, és ők voltak azok is, akik ünnepélyes keretek között felvágták a két sült pulykát.

A hálaadás-napi finomságok végigkóstolása után a jelenlévő középiskolások és egyetemi hallgatók közös csapatokat alkotva vetélkedőkön és játékokon vettek részt dr. Tankó Enikő és dr. Tomonicska Ingrid egyetemi oktatók vezetésével. Volt plakátparádé, pulyka-célba-dobás és quiz-játék is. A jó hangulatú és vidám est zárásaként a Humántudományok Tanszék oktatói a vetélkedők győzteseit díjazták és közös fotó is készült. Zárszóként a szervezők ismételten megköszönték a népes részvételt és a rendezvény sikerére való tekintettel kifejezték abbéli reményüket, hogy jövőbeni rendezvényeik is ilyen népes érdeklődésnek örvendenek majd. 

Eseménynaptár

2019. május

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031