Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Színházi világnapot ünnepeltünk

2014. március 26-án hallgatóink a III. Sapientiás Kultúrnap alkalmával ünnepelték a Színház világnapját.

Idén harmadik alkalommal szerveztünk Sapientiás Kultúrnapot az egyetemünk hallgatói számára, azzal a céllal hogy kulturális érdeklődésüket felkeltsük, ugyanakkor igényt teremtsünk bennük akár a színházba járásra, akár más kulturális programokon való részvételre.

Ezen esemény keretén belül a Csíki Játékszínnel közösen ünnepeltük a Színház világnapját. Hallgatóink és kollégáink A revizor című előadást tekintették meg.

Az előadás kezdete előtt Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója, köszöntötte a nézőket, majd felolvasta az idei színház napjának az üzenetét. 

Ezt követte oktatónk, Dr. Pap Levente köszöntője is.

Hallgatóink élvezték az előadást, jó hangulatban telt az este és egy sikeres eseménynek tudhatjuk ezt a kezdeményezést is, hiszen több mint 350 hallgató töltötte meg a színház termet.

 

Az idei Színházi Világnap alkalmából Brett Bailey, dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező üzent.

"Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme.


Kis falvakban a fák tövében, a nagyvárosok rafinált színpadán, az iskola előcsarnokában, mezőn, templomban; nyomortelepen, köztéren, szabadidő központban és belvárosi alagsorban gyűlnek össze az emberek, hogy elmerüljenek abban a tiszavirág életű színházi világban, amelyet teljes létünkkel, lélegzetünkkel és hangunkkal teremtünk meg, hogy kifejezzük emberi mivoltunk bonyolultságát, sokféleségét, sebezhetőségét.


Összegyűlünk, hogy sírjunk és emlékezzünk, nevessünk és elmerengjünk, hogy tanuljunk, állítsunk és elképzeljünk valamit. Hogy elgyönyörködjünk a technikai tudáson, hogy megjelenítsük az Isteneket. Hogy visszafojtott lélegzettel figyeljük, azt, hogy mindannyian mennyire nyitottak vagyunk a szépre, az együttérzésre és a szörnyűségre. Hogy feltöltődjünk és erősebbek legyünk. Hogy ünnepeljük a különböző kultúrák gazdagságát és szertefoszlassuk a bennünket elválasztó határokat.


Ahol emberi közösség van, ott megjelenik az Előadás elfojthatatlan Szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok maszkjait és jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat, és megtisztítja az utat közöttünk.


Mi művészek, akik ezzel az ősi Szellemmel dolgozunk, arra ítéltettünk, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön átszűrve feltárjuk a valóságot a maga mindennapiságában és fénylő titokzatosságában.

 

Egy olyan korban, amelyben sok millió ember a túlélésért küzd, elnyomó rendszerektől és a kizsákmányoló kapitalizmustól szenved, menekül a konfliktusok és a nehézségek elől, egy olyan korban, amelyben magánéletünket behálózzák a titkosszolgálatok, és tolakodó kormányok cenzúrázzák minden szavunkat; egy olyan korban, amelyben erdőket irtanak ki, fajokat végeznek ki, és óceánokat szennyeznek: mi az, amiről beszélnünk kell?


Ebben az egyenlőtlen világban, amelyben a legfőbb hatalom birtokosai arról akarnak meggyőzni minket, hogy létezik egyetlen nemzet, egyetlen faj, egyetlen nem, egyetlen szexuális preferencia, egyetlen vallás, egyetlen ideológia, egyetlen kultúra, amely felsőbbrendű az összes többinél, védhető-e az a gondolat, mely szerint a művészetek és a politika szétválasztható?


Mi, az arénák és színpadok művészei, vajon alávetjük-e magunkat a piac kilúgozott igényeinek, vagy élünk a hatalmunkkal, megnyitjuk az emberek szívét és gondolkodását, magunk köré gyűjtjük és lelkesítjük, elvarázsoljuk, megvilágosítjuk őket, és a reményre, az őszinte együttműködésre épülő világot teremtünk?"

 

 

Eseménynaptár

2019. szeptember

KeSzCsSzVa
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30