Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Tizedik alkalommal ballagtak hallgatóink

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karainak idei ballagási ünnepségére június 13-14. között került sor. A korábbi évek hagyományait követve ez alkalommal is kétnapos volt a rendezvény.

Június 13-án, pénteken délután 4 órától egy – a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség által szervezett - ballagási szentmisére került sor a Csíksomlyói Kegytemplomban, ahová a végzősök népviseletbe öltözve, gyalog vonultak ki. A mise végeztével csoportfotózásra került sor a templomkertben.

Június 14-én, szombaton a második napon, szombaton reggel a hallgatók részt vettek utolsó óráikon, melynek keretében búcsút vettek az oktatóktól és egymástól. Ezt követően 11 órától kezdődött a hivatalos ballagási ünnepség a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Az idei ballagás kiemelkedően fontos volt intézményünk számára, ugyanis a Sapientia történetében, Csíkszeredában ez volt a tizedik ballagási ünnepség. Éppen ezért a rendezvény házigazdája Egyetemünk rektora, Dr. Dávid László volt, ugyanakkor megtisztelt jelenlétével Kelemen Hunor miniszterelnök helyettes, valamint velünk ünnepelt Brendus Réka, a Nemzetpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság Erdélyi Osztályának főosztályvezető-helyettese is, aki Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszony üzenetét közvetíti ballagó hallgatóinknak. Ünnepi beszédükkel köszöntötték a végzősöket városunk elöljárói is a Főkonzulátus, a Megyei Tanács, valamint az Önkormányzat részéről.

Idén 168 hallgatótól vettünk búcsút.

Dr. Makó Zoltán a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja jutalmazta azokat a hallgatókat, akik az évfolyamukon a legjobb eredményt érték el.

Péter Botond– Agrár és élelmiszeripari gazdaság szak

Mezei Ildikó– Általános közgazdaság szak

Szakács Szidónia – Könyvelés és gazdálkodási informatika szak

Szőcs Lóránd– Marketing szak

Péterfy Tünde– Román nyelv és irodalom –angol nyelv és irodalom szak

Sinka Enikő-Szidónia- Világ- és összehasonlító irodalom - Angol nyelv és irodalom szak

 

Akik kiváló extrakurrikuláris eredményeket értek el:

 

Vántsa Annának gratulálunk a Budapesti Diákmenedzsment Bajnokságon elért II. helyezésért, a BGF Pénzügyi és Számviteli Esettanulmányi versenyen kapott dicséretért, a PKE által szervezett Kárpát-medencei Gazdasági Vetélkedőn kapott I. helyért, a Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány versenyen elért III. helyezésért, az V. Papp László Számviteli Versenyen való részvételért, a XV. Országos Esettanulmány Versenyen való részvételért. Ugyanakkor a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium aktív tagja volt és VELUX ösztöndíjjal Dániában is folytatta tanulmányait.

Gratulálunk Tifán Zsoltnak, aki a külföldi részképzések, szakmai gyakorlatok úttörője volt, hiszen 2013-ban fél évig Dániában folytatta tanulmányait Velux ösztöndíjjal, majd fél évig szakmai gyakorlatozott a Telenor Magyarország Zrt.-nél, ugyanakkor a XV. Országos Esettanulmány Versenyen vett részt, aktív tagja volt a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégiumnak, lelkes szervezője volt különböző versenyeknek, rendezvényeknek.

Kopacz Angyalka Máriának gratulálunk a jó tanulmányi eredményeiért, a 2014-es Tudományos Diákköri Konferencián elért II. helyezésért, aktív tagja volt a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégiumnak.

Gratulálunk Szökő Izabella-Zsuzsannának a jó tanulmányi eredményeiért, egyetemnépszerűsítő tevékenységéért valamint, az egyetemi rendezvények szervezésében nyújtott segítségéért.

Lengyel Kingának gratulálunk a jó tanulmányi eredményeiért, szorgalmáért, valamint a 2014-es Tudományos Diákköri Konferencián elért III. helyezésért, aktív tagja volt a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégiumnak, lelkes szervezője volt különböző versenyeknek, rendezvényeknek.

 

A Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium nevében Kászoni Ibolya adott át oklevelet a tagoknak a szakkollégiumban nyújtott tevékenységeikért:

  1. Vántsa Anna
  2. Mezei Ildikó
  3. Bálint József
  4. Hamar Csaba
  5. Tifán Zsolt
  6. Szilágyi István
  7. Lengyel Kinga
  8. Kopacz Angyalka Mária
  9. Szőcs Lóránd

 

Képes és írott beszámolók péntekről:

Cikk

Videó

Képek

Képes és írott beszámolók szombatról:

Cikk

Videó

Képek

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031