Változások az órarendben!

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Változások az órarendben!
Változások az órarendben!
Változások az órarendben!
2012. szeptember 20.

Kérjük a hallgatókat, hogy időnként figyeljék a honlapra feltöltött órarendeket (Hallgatóknak/Órarend), ugyanis előfordulhatnak változások, különösen most, a tanévkezdési időszakban. 

Köszönjük a megértést.

Hírek
2024-03-25
2024-03-25
2024-03-22
2024-03-20



Tagek

Jelentkezz az Egyetem kórusába!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karai ez év októberétől ifjúsági énekkart és fúvószenekart indít! A két együttes célja képviselni az intézményt, az egyetem által szervezett ünnepségek hangulatát emelni, illetve önálló hangversenyeket is adni.

Jelentkezőket várunk az egyetemi kórusba!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karai ez év októberétől ifjúsági énekkart és fúvózenekart indítanak! A két együttes célja képviselni az intézményt, az egyetem által szervezett ünnepségek hangulatát emelni, illetve önálló hangversenyeket is adni.

Neptun ETR bevezetése
A Sapientia EMTE a 2012/2013-as tanévtől új elektronikus rendszert vezet be a tanulmányok nyilvántartására, amelynek kezelésében a hallgatók, oktatók és a különböző felhasználói jogokkal rendelkező munkatársak egyaránt partnerek lesznek.

Tanévnyitó 2012
Az idei tanévnyitó ünnepségre 2012. szeptember 17-én hétfőn kerül sor, 11 órától a Nagy Aulában.

Egyetemi választások 2012
Idén ősszel kerül sor a 2012-2016-os időszakra vonatkozó választásokra: rektor, rektorhelyettesek, dékánok, dékánhelyettesek, tanszékvezetők, szenátusi tagok, kari tanács tagok, valamint tanszéki vezetői tanács tagok.

Mesterképzés - felvételi eredmények 2012
A Vezetés és szervezés mesterszak felvételi eredményei itt találhatóak.

Az igazán jó marketinges egy szerény ember
Augusztusban a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának vendége volt Takács Antal, a hannoveri központú Continental gumigyártó cég nemzetközi üzletfejlesztési és árazási vezetője, akivel a marketing szakmáról beszélgettünk.

Ingyenes bentlakási helyek a szakkollégistáknak
A nagy szakkolik útján tovább lépked a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium - avagy idéntől már 15 ingyenes szakkolis hely van a bentlakásban

Őszi felvételi 2012: Minden szakon maradtak helyeink
Szeptember 3-7. között lehet iratkozni a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karán a megmaradt helyekre.

Mesterképzés
Szakjaink Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesteri szak Vezetés és szervezés mesteri szak Fordító és tolmács mesteri szak...

Őszi felvételi 2012
Az idei őszi felvételi szeptember 3-11. között zajlik. Várjuk a jelentkezőket!

Az OTP Bank magánösztöndíjának nyertesei
Megvan, hogy kik az idei OTP ösztöndíjasok.

Tusványosi Sapientiás sátor
"Tudomány. Nem csak haladóknak." - ez a mottója az idei tusványosi Sapientia sátornak 2012. július 24–29. között.

Tusványos 2012 - Tudomány. Nem csak haladóknak.
Idén is várunk titeket Tusványoson, a Sapientia sátorban, július 24-29. között.

Ingyenes érettségi megsegítő román nyelvből és matematikából
A Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karának szakoktatói érettségi felkészítőt tartanak azon középiskolásoknak, akiknek nem sikerült a matek és a román érettségijük.

IV. PR Nyári Egyetem
Idén is lesz PR Nyári Egyetem a Sapientián július 9-14. között. Jelentkezési határidő meghosszabbítva július 5-ig.

Mérnökavató
Az idei évben is megrendezésre került a mérnökavató, melynek főszereplői a végzős mérnöki hallgatók voltak.

Ballagás 2012
A Sapientia EMTE csíkszeredai karainak idei ballagási ünnepségére június 1-2. között került sor a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Pályaorientációs előadás
A Pályaorientációs beszélgetések előadássorozat keretében újabb beszélgetésre kerül sor a Sapientián.

Konferencia a végzősök munkáiból
Május 30-án került sor az idei Térség – Érték – Társadalom valamint Kreatív térség házi konferenciákra, ahol a végzős szociológia-vidékfejlesztés és kommunikáció-PR szakos hallgatók bemutatták a diplomadolgozathoz készült szakmai munkájukat.

Ösztöndíj felhívás
A Hargita Megyéért Egyesület ösztöndíjalapot hozott létre a Sapientia EMTE hallgatóinak részére.

Európai Egyetemek Börzéje
A Sapientia EMTE is ott lesz a 2012. május 24-én Sepsiszentgyörgyön megszervezett egyetemi börzén.

Nyílt Laborajtók
A Sapientia EMTE Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékei 2012. május 10-11. között harmadik alkalommal szervezik meg a Nyílt Laborajtók rendezvényt

Tudományos ülésszak a Sapientián
Tudományos ülésszakot tartottak 2012. április 26-án a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén.

Állami kitüntetésben részesült Bíró Béla
Karunk oktatója, Biró Béla, esztéta, irodalomtörténész Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott.

TDK
Április 18-19-én zajlott a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén megszervezett Tudományos Diákköri Konferencia az egyetem Kis Aulájában.

Nyílt előadás
A Gazdaságtudományi tanszék szervezésében április 26-án nyílt előadásra kerül sor Az elfelejtett közgazdaságtan címmel. Az előadó Dr. Tóth Gergely, a keszthelyi Pannon Egyetem Georgikon Karának docense. A rendezvényre a 15-ös teremben kerül sor.

Költészet napja
A Költészet napja alkalmából ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén, április 18-án.

Egészségszociológia
Megjelent dr. Ambrus Zoltán egyetemi tanárnak, karunk egyik oktatójának legújabb könyve Egészségszociológia címmel az Ábel Kiadónál.

Megváltoztak a felvételi kritériumok
A március 3-án megjelent tanügyminisztériumi rendelkezés szerint a következőkben az egyetemek a felvételi átlag számításakor nem vehetik figyelembe a középiskolai évek alatt szerzett jegyeket.

Külföldi állampolgárok beiratkozása
Új szabályozások érvényesek az EU-tagállamok polgárai számára a romániai egyetemi képzésre való felvételi beiratkozásokkal kapcsolatosan.

Egyetem másképp
Április 2-6. között nyílt napokat tartottak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai helyszínén. A hét során közel ötszáz középiskolás látogatott el az egyetemre.

A fenntarthatóság rendszerelmélkedései
előadó: Kilián Imre, a Pécsi Tudományegyetem Informatika Tanszékének oktatója Időpont, helyszín: április 3. (kedd), 18 óra, kis aula

Tudománynépszerűsítő előadások középiskolákban
Az április 2-6. közötti Iskola másképp programra a Gazdaság- és Humántudományok Kar oktatói is készültek. Rövid, középiskolások számára is érdekes előadásokat készítettek elő, amelyeket előzetes egyeztetés alapján szívesen megtartanak középiskolákban.

Az egyetem terei
I. Sapientia Filmszemle 2012. március 20-án 20 órától a Nagy Aulában. Válogatás a Kommunikáció és PR szak II. éves hallgatóinak rövidfilmjeiből. Kiosztásra kerül az Évfolyam Filmje díj és több közönségdíj.

A tér diskurzusai / Discourses of space
A konferencia angol és magyar nyelvű párhuzamos szekciókban fog zajlani. A szekcióelőadások időtartama 20 perc, amelyet vita követ. Időpont: 2012. március 30-31.

A média hatása a gyermekekre és fiatalokra
A fenti címmel nemzetközi konferencia megszervezésére kerül sor Csíkszeredában 2012. május 7-8-án a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Sapientia EMTE csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kara szervezésében.

Tudományos Diákköri Konferencia
A Sapientia EMTE csíkszeredai karai és a Hallgatói Önkormányzat Tudományos Diákköri Konferenciát szerveznek 2012. április 19-én.

Kárpát-medencei Egyetemek Kupája 2012
A Legjobb Erdélyi Csapat címmel tért haza a Sapientia EMTE csíkszeredai futsal csapata az idei Kárpát-medencei Egyetemek Kupája vetélkedőről.

Diák Menedzsment Bajnokság
Kipróbálnád magad vezetőként? Szeretnél Te is belelátni egy vállalat működésébe? Ha úgy érzed, Te lennél a legjobb vállalatvezető, akkor itt a helyed!

Révben az akkreditáció!
A képviselőház megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását. A döntés egy többéves akkreditációs folyamat lezárását jelenti.

Az esszéverseny első fordulójának kiértékelése
Eldőlt, hogy kik nyerték az első fordulót, őket szeretettel várjuk a döntőre, amelyre 2012. március 24-én, szombaton kerül sor a Sapientia Egyetem csíkszeredai székhelyén, ahol helyszíni esszéírás lesz a feladat. A döntővel kapcsolatos tudnivalókról e-mailben tájékoztatást küldünk.

XI. Csíkszeredai Nyílt Esettanulmány Verseny
Az idei, tizenegyedik versenyünkre május 4-6-án kerül sor, amelyre minden magyar felsőoktatási intézmény hallgatóit szeretettel látjuk határon innen és túl.

Felvételizők figyelem! Akkreditált egyetem a SAPIENTIA EMTE
A képviselőház február 28-i ülésén megszavazta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását. A döntés egy többéves akkreditációs folyamat lezárását jelenti.

Folytatódik a népszerűsítő nyereményakció
A csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar meg kívánja ajándékozni a népszerűsítés iránt érdeklődő 11-12. osztályos középiskolásokat, minden iskolában kisorsolunk egy digitális képkeretet, fődíjként pedig két tabletet.

Jó játékosnak lenni
A Saπ (Sapi) Tehetségnapot második alkalommal szervezik meg székelyföldi középiskolások számára a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának Matematika- Informatika Szakcsoportja. Célja a logikus gondolkodást és stratégiai érzéket igénylő feladatok iránti érdeklődés felkeltése.

Tehetségfészek
Új székelyföldi tehetségpontot regisztrált a Magyar Géniusz Portál. A Tehetségfészek célcsoportjába az általános és középiskolások, illetve a felsőoktatásban tanulók tartoznak.

Eredményes volt a kukackodás
Sikeresen zárult a harmadik alkalommal megszervezett Laborkukac Diákvetélkedő a Sapientia EMTE csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karán. Rengeteg díj került kiosztásra a péntek délutáni ünnepségen.

Szabadságom az írás - esszéíró pályázat
A „Gúzsba kötve táncolni” címmel immár három alkalommal megrendezett sikeres fordítóverseny folytatásaként és kiegészítéseként, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Humántudományok Tanszéke „Szabadságom az írás” címmel magyar nyelvű esszéíró versenyt hirdet középiskolák 11–12. osztályos tanulói számára a 2011/2012-es tanévben.

Sok kukac sokra megy
21 iskola 135 diákja és 35 tanára fog "kukackodni" egy hét múlva Egyetemünkön, a 45 csapatból 28 kémia és 17 biológia témakörben nevezett be a versenybe.

Komyathy ösztöndíj - eredményhirdetés
Egy magyar származású amerikai úr, Brian Komyathy, ösztöndíjat alapított és ajánlott fel 2000 RON értékben két végzős kommunikáció szakos diák számára. A pályázat lejárt, megvannak az eredmények!

III. Laborkukac Diákvetélkedő
Lejárt az első fordulója a 2012. január 27-én rajtoló harmadik országos vetélkedőnek. Az ország egész területéről több mint 150 diák érkezik, hogy összemérje tudását.

Új erjesztőlaboratóriumot avattunk
2011. december 23-án avattuk fel az Élelmiszertudományi Tanszékhez tartozó Technológiai laboratóriumot, amelyben egyszerre 12 hallgató sajátíthatja el az erjesztési, valamint a hús- és tejipari technológiák gyakorlati alapjait.

Karácsonyi ünnepség
Karácsonyi ünnepségre hív a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség.

Bolyai emlékelőadás
December 15-e Bolyai János születése napja. Ebből az alkalomból szimultán ünneplések lesznek Bécsben, Szegeden, Temesváron, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Csíkszeredában és Lembergben.

Ösztöndíj részképzésre
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézettel közösen meghirdetett miniszteri ösztöndíjas részképzős tanulmányútra 2011. december 10.-től lehet benyújtani a pályázati csomagot.

A "Gúzsba kötve táncolni" III. fordítói verseny eredményei
2011 október–novemberében a Sapientia EMTE csíkszeredai Humántudományok Tanszéke harmadszor szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt középiskolák 11-12. osztálya számára. A vetélkedő első szakasza interneten zajlott, jeligével ellátott fordításaikat négy kategóriában küldhették be a diákok.

Magyar Tudomány Ünnepe Csíkszeredában
Szakmai konferncia Csíkszeredában, 2011. november 11-én.

Ösztöndíj MBA képzésre - Quinnipiac University
The scholarship includes one roundtrip airline ticket per year, tuition, room and board at Quinnipiac University, and financial support to purchase a used automobile in the US in order to go to and from work. The scholarship money is designed to provide a financial safety net for the students. As students work and earn money in the US they are expected to finance out of their earnings an increasing portion of their own stay in the US.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign