VIII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
VIII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
VIII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
VIII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
2020. október 2.

Venczel József (1913 – 1972) társadalomkutató születésének évfordulója alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a szervezésében nyolcadik alkalommal hirdetjük meg a romániai magyar középiskolások számára a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.

A vetélkedő témája:

Egy világjárvány hatása a középiskolásokra

 

Az idei pályázat arra reflektál, hogy a középiskolások hogyan élik meg a világjárványt. Hogyan változtatta meg a világjárvány az iskolát, a tanulást, a szabadidőt, a szórakozási lehetőségeket? Hogyan szervezte át a járvány a mindennapi rutinokat a Z generációnál? – ezek azok a fő kérdések, amelyekkel kapcsolatosan várjuk a pályamunkákat.

A vetélkedőre 2 fős középiskolás csapatok jelentkezését várjuk. A vetélkedőre október 25-ig lehet jelentkezni a következő drótposta címen telegdybalazsuni.sapientia.ro, ezt követően küldjük majd a második fordulóban számonkért anyagokat.

A vetélkedőre az alábbi négy típusú pályamunka valamelyikével lehet jelentkezni:

a.) egy maximum öt perces rövidfilmmel

b.) egy 3 részes Tik-Tok filmmel

c.) egy maximum tíz darab fényképből álló fényképsorozattal

d.) egy rövid, kb. 800-1000 szavas esszével (fogalmazással).

A filmet vagy fényképeket mobiltelefonnal vagy táblagéppel kell készíteni. A készítőknek a filmet narrációval is el kell látniuk, a fotósorozat esetében pedig minden egyes fényképhez egy kb. 200 szavas szöveget szükséges rendelni. A narrációnak a vizsgált jelenség jobb megértését kell szolgálnia, bemutatott szituációt kell értelmeznie.

Minden csapat kategóriánként egy-egy pályamunkával jelentkezhet.

A kész pályamunkák leadási határideje 2020. október 25., éjfél.

Az anyagokat kérjük elektronikus úton eljuttatni a telegdybalazsuni.sapientia.ro drótposta címre. A beérkezett munkákat egy három tagból álló szakmai bizottság bírálja el.

Az idén a rövidfilmmel induló csapatok egy újabb területen is bizonyíthatnak, ugyanis a szakmai zsűri értékelésén túl egy népszerűségi díjat is ki fogunk osztani. Ennek annyi az előfeltétele, hogy a pályamunkát a csapatok töltsék fel egy Youtube csatornára vagy a TikTok-ra, és a linket postázzák el a szervezőknek. A szervezők ezt a linket majd közzéteszik a vetélkedő Facebook oldalán, ahonnan megosztva lehet gyűjteni a lájkokat. A lájkok számát november 6. este 21 órakor fogjuk összesíteni.

A legjobb 8 pályamunka készítői 2020. november 7-én bemutathatják munkájukat Csíkszeredában, Venczel József szülővárosában, a Sapientia EMTE-n szervezett konferencián. A vírushelyzet függvényében azonban elképzelhető, hogy a második forduló az online térben kerül megrendezésre.

A pályamunkák bemutatását követően – ugyancsak november 7-én – sor kerül a Venczel József munkásságának az ismeretét felmérő csapatversenyre. A Venczel József életét összefoglaló írást a csapatok regisztrációja után továbbítjuk.

A díjnyertesek értékes nyereményekkel térhetnek haza:

I. díj: csapattagonként 1-1 táblagép

II. díj: értékes tárgyi ajándékok

III. díj: értékes tárgyi ajándékok

Ugyanakkor az első három díjazott csapat tagjainak az eredményeit figyelembe vesszük a Sapientia EMTE által meghirdetett felvételikor.

Az első három csapat felkészítő tanárait is díjazzuk.

További információk a következő címen kérhetők: telegdybalazsuni.sapientia.ro

Szeretettel és érdeklődéssel várjuk jelentkezéseteket!

Hírek
2024-03-25
2024-03-25
2024-03-22
2024-03-20



Tagek

Egyetem Napja 2020
A 2020. október 3-án, 11 órai kezdettel tartandó ünnepi rendezvényt csak limitált számú résztvevővel tudjuk megszervezni. Az eseményt élőben közvetítjük az egyetem Youtube csatornáján. Tisztelettel kérjük, ha tehetik, csatlakozzanak online és ünnepeljenek együtt velünk!

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2020/21-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanév második félévében. A pályázatok 2020. október 9. péntek déli 12:00 óráig küldhetők be.

Kari választások: Hallgatói képviselők jelentkezését várjuk!
Az egyetem vezetői bizottságaiba hallgatói képviselők jelentkezését várjuk.

Ferber-ösztöndíj: Nyertes hallgatók
Ferber Miklós, az Eastern Michigan University Ipari technológia Karának tanára már az alapításától kezdve támogatta az egyetemünket.

XXIII. Online Agrártudományi ETDK
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Tehetséggondozó Bizottsága és Hallgatói Önkormányzata a 2020/2021-es tanév első félévére meghirdeti a XXIII. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amely online módon kerül megrendezésre.

XVII. Online Kari Tudományos Diákköri Konferencia
A TDK célja, hogy ösztönözze a tudományos diákköri tevékenységet, és teret biztosítson a hallgatók pályamunkáinak ismertetésére. A Kari TDK-k az összes romániai felsőoktatási intézmény diákjai számára nyitottak.

Tanévnyitó ÉLŐ közvetítés
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 20. tanévét együtt nyitja meg a Csíkszeredai Kar, a Marosvásárhelyi Kar és a Kolozsvári Kar. Az online megnyitó kezdési időpontja: 14 óra.

Üdv az egyetemen 2020-ban!
Videónkban Póra István Szabolcs kari titkárunk mutatja meg elsőéveseinken, hogy mire is számíthatnak az új tanévben.

Huszadik tanévét kezdi meg a Sapientia EMTE
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 20. tanévét együtt nyitja meg a Csíkszeredai Kar, a Marosvásárhelyi Kar és a Kolozsvári Kar. A járványhelyzetre való tekintettel a megnyitóra online kerül sor 2020. szeptember 15-én, kedden, 14 órától.

Őszi felvételi eredmények
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar 2020-as őszi felvételi eredményei

Ősszel érettségizők figyelmébe!
Érettségi bizonyítvány helyettesítése az online felvételi iratkozáson.

Őszi felvételit hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán 2020. szeptember 2-8. közötti időszakban kerül sor az őszi beiratkozásra, mely az idén kizárólag online történik, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól.

Óraadói tanársegédi állás | Növényi sejttenyésztés (lab.)
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2020/2021-es egyetemi tanévre.

Óraadói tanársegédi állás | Angol nyelv
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Humántudományok Tanszéken, a 2020/2021-es egyetemi évre.

Óraadói tanársegédi állás | Pénzügy
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére az Üzleti Tudományok Tanszéken, a 2020/2021-as egyetemi év I. félévére.

InSpires project: Levegőminőség-egészség kapcsolata a Csíki medencében
Online ReverseScience Café és Workshopot tartottunk az InSpires projekt keretében, a Levegőminőség-egészség kapcsolata a Csíki medencében témakörben.

Tanulmányi ügyintézés augusztusban
Amennyiben halaszthatatlan tanulmányi ügyeket szeretnének intézni, írjanak a titkarsag@uni.sapientia.ro címre!

Végleges felvételi eredmények 2020
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar 2020-as nyári felvételi végleges eredményei.

Felvételi eredmények 2020
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar 2020-as nyári felvételi eredményei.

Felvételi beosztás
Alábbiakban közöljük a július 24-én, pénteken sorra kerülő felvételik beosztását.

Startol az online felvételi!
Premierként a Sapientia EMTE történetében, 2020-ban kizárólag online lehet felvételizni, a beiratkozás pedig ingyenes. Elindult a felvételi platformunk, szakjainkra a szükséges adatok és dokumentumok feltöltésével lehet jelentkezni.

Felvételit hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán 2020. július 8-24. közötti időszakban kerül sor a beiratkozásra, mely az idén kizárólag az online térben fog történni egy platform segítségével, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól.

Milyen a tudomány íze?
Milyen a tudomány íze? Hmmm..? Változatos? Intenzív? Izgalmas? Talán keserű?

Mit lehet tenni a Szent Anna-tó megmentése érdekében?
Rohamosan romlik a Szent Anna-tó vizének minősége. A kialakult helyzet mielőbbi beavatkozást igényel. Erről és a lehetséges megoldásokról kérdezte az Erdély TV a Csíkszeredai Kar oktatóját, dr. Máthé Istvánt.

Határidő hosszabbítás: PALLAS ATHÉNÉ KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJPROGRAM
2019/2020-as tanév második és a 2020/2021-es tanév első félévére szóló Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram keretén belül a pályázatok benyújtási határidejét meghosszabbítottuk.

Diplomaosztó - Átvehetők az oklevelek a Csíkszeredai Karon
Átvehetők az oklevelek a Csíkszeredai Karon 2020. július 14-én, 11 órától a Kis Aulában.

Pályázati felhívás gazdasági szakos hallgatók számára
A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány újra meghirdeti a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogramját. A kiválósági ösztöndíjprogram célja a hallgatói aktivitás ösztönzése és növelése a tanulmányi, tudományos, illetve a közéleti szerepvállalás terén.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2020–2021-es tanév)
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma a tanulmányaikat a felsőoktatásban végző külhoni magyar hallgatók szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a Collegium Talentum 2020/2021-es tanévi programjában való részvételre.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2020/21-es tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2020/2021-es tanév első és második félévében.

Megjelent „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” Kutatócsoport kiadványsorozatának 10. kötete
Megjelent a Csíkszeredai Kar Társadalomtudományi Tanszéke keretében működő „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” Kutatócsoport kiadványsorozatának 10. kötete „Család – Iskola – Média” címmel.

KUTATÁSI JELENTÉS
Kutatási téma: Videmus Papam – Ferenc Pápa 2019-es csíksomlyói látogatásának társadalmi, gazdasági vetületei székelyföldi és tágabb kontextusban. Interdiszciplináris kutatás a társadalom- , vallás-, kommunikáció-, gazdaság- és üzleti tudományok megközelítésével.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2020/2021-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2020/2021-es tanévben.

Online ballagtak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának végzős hallgatói
2020. június 6-án került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának ballagására.

Ingyenes, online felvételi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen!
Július 8-tól startol az ingyenes, online beiratkozás a Sapientiára.

Nyíltnapok a Messengeren!
Egy óriási hírünk van a számotokra, ugyanis mától elindult a Facebook oldalunkon egy olyan lehetőség, mellyel az elmaradt nyílt napjainkat szeretnénk valamelyest visszaadni nektek.

Sapientiások az EUHL egyéni díjazottjai között
Nyilvánosságra hozta az előző szezon legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportembereinek listáját az European University Hockey League (EUHL), amelyen ezúttal ismerős neveket is találunk. A Sapientia U23 a 2019-2020-as idényben csatlakozott az egyetemistáknak kiírt nemzetközi versenysorozathoz. A bemutatkozás sikerességét pedig jól mutatja, hogy Róth Zoltánt a legjobb újoncnak, Horvát Tamást pedig a liga legjobb csapatmenedzserének választották.

SAPIECON Applikáció
Elkészült az első tananyagra épülő Sapientiás telefonos alkalmazás, amely 3 közgazdasági tárgyra fókuszál: Bevezetés a közgazdaságtanba, Mikroökonómia és a Makroökonómia.

Székely Előfutár Ösztöndíj - 2020. évi pályázati felhívás
A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről és Erdélyből származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Őrömmel és büszkén várjuk az idei jelentkezőket és ígéretes pályázataikat.

Felvételi ONLINE térben és DÍJMENTES beiratkozás
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara a 2020/2021-es tanévben július 8 – 24. közötti időszakban történő felvételije az online térben fog zajlani, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól.

A kari könyvtár nyitvatartási programja
A megnövekedett igényre való tekintettel (és egy korábbi rendelet értelmében) a kari könyvtár a vakációig (hacsak valamilyen központi hatósági rendelet nem írja felül), hétköznaponként, a hivatalos ünnepeket leszámítva, 10-14 óra között nyitva tart.

Kutatás az anyák helyzetéről
Kollégáink csatlakoztak a Budapesti Corvinus Egyetem által kezdeményezett interjús kutatásához, és arra keresik a választ, hogy a karantén hatására hogyan változott meg az anyák helyzete.

Erdélyi mindennapok egy világjárvány idején - Egy szociológiai kutatás tanulságai
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóközpont online kérdőíves kutatást végzett. Kutatóink arra keresték a választ, hogy hogyan viszonyul az erdélyi magyar közösség a COVID-19 járványhoz.

Gratulálunk Kilár Ferenc professzorunknak!
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként Akadémiai Díjban részesíti Kilár Ferenc professzorunkat.

Megjelent a Köztes terek című konferenciakötet
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, Humántudományok Tanszékének Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontja és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervezésében tavaly április 26-27-én került sor a Köztes terek / Spații intermediare / Spaces In Between című háromnyelvű nemzetközi konferenciára, amelyen 8 országból 140 előadó vett részt. A magyar nyelvű előadások alapján szerkesztett szövegek közül 33 került ebbe a konferenciakötetbe.

Koronavírus mikroszkóp alatt - interjú Albert Beáta professzorunkkal
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház molekuláris biológiai laboratóriumában Albert Beáta vezeti a koronavírus-tesztelési folyamatot. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora, a kémiai és biológiai tudományok doktora kollégáival együtt a gyógyítás szolgálatába állította az eddig az egyetemi laboratóriumban használt tudását. Tesztekről, tesztelési folyamatról, a koronavírus működéséről kérdeztük. (Forrás: hargitanépe.eu)

Sapiophile - Önálló munka, hogyan?
Elkészült a Sapiophile legújabb része, melynek támája az otthoni, önálló munkavégzés.

Covid-19 - Online kérdőív
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóközpont a jelen kérdőív segítségével arra keresi a választ, hogy hogyan viszonyul az erdélyi magyar közösség a COVID-19 járványhoz.

Online kerekasztal-beszélgetés: e-learning a gyakorlatban - felvétel
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2020. április 15-én online kerekasztal-beszélgetést szervezett, melynek témája:e-learning a gyakorlatban.

Angol nyelvű tanulmánykötet jelent meg
Adaptation, Remediation and Intermediality: Forms of In-Betweenness in Cinema címmel angol nyelvű tanulmánykötet jelent meg a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál.

Sapientiás siker a Kortárs Hangon ’20 irodalmi pályázaton
Kovács Gabriella I. helyezést ért el a Kortárs Hangon ’20 irodalmi pályázaton.

Salamon Júlia és Makó Zoltán: Döntéselmélet közgazdászoknak
Online is elérhető Salamon Júlia és Makó Zoltán Döntéselmélet közgazdászoknak című jegyzete.

Online kerekasztal-beszélgetés: e-learning a gyakorlatban
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2020. április 15-én, szerdán online kerekasztal-beszélgetést szervez az online oktatás tapasztalatairól, lehetőségeiről, kihívásairól.

Mi változott nálunk az elmúlt pár hétben?
Sok minden megváltozott az elmúlt hetekben, de ebben a helyzetben is sikerült feltalálnunk magunkat a négy fal között. Mutatjuk, hogy hogyan!

ÚJRA MEGNYITVA! Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2020 nyara) és tanulmányi mobilitás (2020/21-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2020 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanévben.

A távoktatásos rendszer működtetésével és kiterjesztésével folytatódik az oktatási folyamat
A Sapientia EMTE Szenátusa a félévi vizsgák és záróvizsgák előkészítése és megszervezése során nem támaszt olyan tanulmányi- és vizsgaelvárásokat a hallgatók irányába, amelyek távoktatásban nem valósíthatók meg (pl. távoktatásban nem kivitelezhető laborgyakorlatok, licensz- és disszertációdolgozatok, szakmai gyakorlatok stb.).

Koronavírus-teszteket végeznek Csíkszeredában
Büszkék vagyunk munkatársainkra, hiszen csütörtökön elvégezték az első koronavírusteszteket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. Forrás: szekelyhon.ro

X. Laborkukac vetélkedő I. fordulójának eredményei
Az alábbiakban elérhetőek a 2020-as Laborkukac diákvetélkedő I. fordulójának eredményei.

Meghosszabbítja a Sapientia EMTE az online oktatási rendszer alkalmazására vonatkozó rendelkezését
Tekintettel az új járványügyi hivatalos rendelkezésekre a Vezetőtanács, a Járványügyi Operatív Testülettel együttesen a következő rendelkezéseket hozza:

Kitüntették dr. Kilár Ferenc professzort
Szívből gratulálunk oktatónknak, dr. Kilár Ferenc professzor úrnak kitüntetéséért, munkásságáért.

Március 16-án, hétfőn elkezdődik az online oktatás az érvényes órarend szerint
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a következő héten elkezdődik az online oktatás, az érvényes órarend szerint. A...

ELMARAD: Légy egy napra Sapientiás! // Nyílt Napok 2020 //
A Sapientia EMTE Járványügyi Operatív Testület döntése alapján, a Nyílt Napok 2020-as programját a kijelölt időpontban nem tudjuk megtartani. Amennyiben a lehetőségek majd megengedik igyekszünk pótolni a későbbiekben.

ELHALASZTVA: DIPLOMAOSZTÓ
ELHALASZTVA! - Továbbra is személyesen átvehetőek az oklevelek Kolozsváron a Rektori Hivatalban hétfőtől csütörtökig 9-13 és 14-15:30 óra között (csak előzetes bejelentkezéssel! - a +40-264-439266-os telefonszámon legalább három nappal a tervezett érkezés előtt).

Mögöttes jelentésrétegek az angol nép- és műdalokban a középkortól napjainkig - Workshop
A Humántudományok Tanszéke szervezésében négy napos interaktív workshopra került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán március 2. és 5. között.

A Járványügyi Operatív Testület döntései
Tekintettel a romániai országos szintű járványügyi rendelkezésekre, a Sapientia EMTE Járványügyi Operatív Testülete a következő döntéseket hozza.

Rektori körlevél - Koronavírus tájékoztatás
Az új koronavírus (SARS-CoV-2, Severe Acute Respiratory Syndrome - súlyos heveny légúti tünetegyüttes vírusa) gyors terjedése miatt a Sapientia EMTE vezetősége egy operatív testületet hozott létre a járvánnyal összefüggő feladatok koordinálására.

AZ EZÜST AKADÉMIA ELŐADÁSAIT MEGHATÁROZATLAN IDŐRE FELFÜGGESZTJÜK
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a román járványügyi hatóságoknak a koronavírus-terjedés megfékezésére vonatkozó döntését, illetve a...

Erasmus+ Open Doors! - beszámoló
2020. március 4-én, 18:00 órai kezdettel megszerveztük a lassan már hagyományossá vált Erasmus+ Open Doors elnevezésű mobilitási programot ismertető rendezvényünket.

Innovatív-Hargita –Tematikus Pályamunka Program
Hargita Megye Vidékfejlesztési Egyesülete tematikus pályamunka programot hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatói (vagy más akkreditált nappali tagozaton tanuló egyetemisták) számára Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Fiatal hallgatók (szakemberek) véleményére és látásmódjára vagyunk kíváncsiak, akik Hargita Megye fejlesztésén gondolkoznak és az aktuális problémák megoldásában.

X. LABORKUKAC DIÁKVETÉLKEDŐ 2020
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának keretein belül működő Biomérnöki- és Élelmiszertudományi Tanszékek tizedik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára. A vetélkedő célja a tanulók gyakorlati ismereteinek gyarapítása a biológia, kémia, környezettudomány és élelmiszertudomány szakterületeken.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2020 nyara) és tanulmányi mobilitás (2020/21-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2020 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanévben.

Erasmus+ Open Doors a Csíki Karon
2020. március 4-én, szerdán, 18:00 órai kezdettel szervezzük meg az idei Erasmus+ estet, ahol Erasmus koordinátorunk ismerteti a tanulmányi mobilitási programot, valamint a programban résztvett hallgatók mesélnek élményeikről.

Sírva vigad az angol is! - Előadás és koncert
Mögöttes jelentésrétegek az angol (és magyar) népdalokban és műdalokban a középkortól napjainkig című workshop keretében.

FELHÍVÁS - a felsőoktatási intézmények 2020. évi Szép magyar beszéd versenyére
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának házi fordulója

Ezüst Akadémia: Ráduly Róbert-Kálmán - Székelyföldi jégkorong - identitás és sport
2020. február 25-27. között Ráduly Róbert-Kálmán Csíkszereda polgármestere, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának oktatója fog előadást tartani Székelyföldi jégkorong - identitás és sport címmel.

Igazi élmény volt József Attilát olvasni…
Tíz ország mintegy 36 ezer felolvasója szólaltatta meg József Attila műveit a költő születésének 115. évfordulója alkalmából a Kájoni János Megyei Könyvtár által kedden megszervezett 12. nemzetközi felolvasó maratonon. A határokon átívelő eseményhez a legtöbben Hargita és Maros megyéből csatlakoztak

XVII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia és Agrártudományi ETDK
A Kari Tudományos Diákköri Konferenciák (TDK) a jelenlegi helyzet miatt meghatározatlan időre felfüggesztésre kerültek.

Testnevelés-tanári és edző szakok elindításáról folytatott beszélgetést két budapesti intézménnyel a Sapientia
A Testnevelés Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői február 13-án látogattak a Sapientia EMTE-re.

Sapiophile ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️: 5 szerelmi gesztus az irodalomból ❤️
Irodalmi modellek vs. Társadalmi normák

VIII. Pénzidomár gazdasági vetélkedő
A múlt hétvégén került megrendezésre (február 7-9. között) a Pénzidomár gazdasági vetélkedő döntője, amelyet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az OTP Bank Románia, a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium, idén a Gyermelyi romániai vállalatával (most már mint szervező partner) kiegészülve már nyolcadik alkalommal szervezett meg.

Ifempower Erasmus + találkozó
2020. február 2-6 közt Portóban került sor ifempower nevű Erasmus + projekt negyedik találkozójára, melyen Gergely Orsolya és Lázár Ede kollégáink képviselték az egyetemet.

Ezüst Akadémia: dr. Erőss Mária - A fájdalom "története" (eredet, lefolyás, kezelés) a mozgásszervi betegségekben
2020. február 11-13. között dr. Erőss Mária balneo-fizioterápiás főorvos tart előadást oktatási programunk mindhárom helyszínén. Előadásának címe: A fájdalom "története" (eredet, lefolyás, kezelés) a mozgásszervi betegségekben.

Természetesnek kell tekinteni a vendégmunka fogalmát -Bodó Julianna kulturális antropológus válaszol
A Funfm Kotyogó című műsorának vendége volt Dr. Bodó Julianna, egyetemünk professzora.

Politika és oktatás - interjú dr. Lányi Szabolcs egyetemi tanárral
A román televízió bukaresti magyar nyelvű adása interjút készített Dr. Lányi Szabolcs nyugalmazott professzorunkkal. Az alábbiakban megtekinthető a teljes interjú.

Kastélytúrán voltak a Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatók
2020. január 29-30-án szakmai kiránduláson vettek részt a Turisztikai mérnök-menedzser szakos III. és IV. éves hallgatók, valamint dr. Miklóssy Ildikó és Nagy Benedek oktatók.

Sapiophile ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️: A vállalkozás 5 mítosza
Január elteltével se feledjük el az újévi céljainkat! Talán még nem késő megvalósítanod a milliókat érő ötleted. A Sapiophile 5 csillag legújabb részében segítünk, hogy a vállalkozói kedv kitartson egész évben. Tánczos Levente és Gergely Orsolya rámutat, milyen káros gondolatoktól szabaduljunk meg a siker érdekében.

Leendő női vállalkozó hallgatók figyelmébe: ifempower
Az „IFEMPOWER” – projekt (Erasmus+ program) keretében a 2019/2020-as tanév második félévétől meghirdetésre kerül női vállalkozói ismeretek témakörében egy fakultatív tantárgycsomag, amely két féléves és tananyagai egymásra épülnek.

Ezüst Akadémia: Nyisztor Tinka - Fűben, fában kapaszkodunk! Gyógynövények használata a moldvai magyaroknál
2020. január 28-30. között Nyisztor Tinka néprajzkutató tart előadást ,,Fűben, fában kapaszkodunk! Gyógynövények használata a moldvai magyaroknál” címmel.

Álláshirdetés - Enzimológia (lab.), Immunológia (lab.)
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2019/2020-as egyetemi év második félévére.

Álláshirdetés - Biostatisztika (lab.)
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2019/2020-as egyetemi év második félévére.

XXIII. Agrártudományi ETDK
2020. május 5. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Tehetséggondozó Bizottsága és Hallgatói Önkormányzata a 2019/2020-as tanév tavaszi félévére meghirdeti a XXIII. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK).

Ezüst Akadémia: Csapó János - Hiedelmek, babonák, tévhitek a táplálkozásban
2020. január 13, 14 és 16-án dr. Csapó János, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának professzora tart előadást Hiedelmek, babonák, tévhitek a táplálkozásban címmel.

Csíki Sör Manufaktúra ösztöndíjprogramot hírdet
Környezetmérnök szakos hallgatók figyelmébe! A Csíki Sör Manufaktúra ösztöndíjprogram fő célja ösztönözni a szakmai gyakorlatban elért kimagasló eredményeket és honorálni az elméleti tudás gyakorlatba történő alkalmazását.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa pályázatot hirdet
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa pályázatot hirdet végzős egyetemisták, mesteris hallgatók és doktorandusok számára.

5 csillag: A karácsony 5 spam-be menő üzenete
Bizonyára már mindenki idővonala tele van ismerősei tökéletes családi fotóival. De miért is van ez? Az év végére még tartogattunk egy kis meglepetést. A Sapiophile első 5 csillag rovatában Gergely Orsolya és Székely Kinga összegyűjtötte a karácsony 5 spam-be menő üzenetét.

Sapiophile S04E02: Trashmentes karácsony
A karácsonnyal kapcsolatban egy túlidealizált kép él a fejünkben, aminek nagyon nehéz megfelelni.

Angyalka program a Csíkszeredai Karon
Kollégáink és hallgatóink a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vettek az Angyalka programban, amelyben nehézsorsú gyerekek kívánságait teljesítették.

XI. „Gúzsba kötve táncolni” fordítói verseny
2019. december 13-14-én tizenegyedik alkalommal szerveztük meg és bonyolítottuk le a középiskolák 11-12. osztálya számára szervezett „Gúzsba kötve táncolni” fordítói versenyünket.

Gál Sándor díjjal tüntették ki dr. Balázs Lajos oktatónkat
Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás 2019. december 12-én Gál Sándor díjat adományozott dr. Balázs Lajos docensünknek kimagasló néprajzkutatói, valamint következetes népnevelői munkássága, székely közösségünk alázatos szolgálata és szülőföldjén való megtartása terén kifejtett elévülhetetlen érdemeinek elismeréseként.

Ezüst Akadémia: Kovács István - A szeretet forradalma
2019. december 17-19. között vendégünk lesz Kovács István unitárius lelkész, aki a Szeretet forradalma címmel tart előadást mindhárom helyszínen.

Discourses of Humour - International Conference
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Humántudományok tanszéke nemzetközi angol nyelvű konferenciát szervez.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign