X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében
X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében
X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében
2013. november 11.

Tudománynépszerűsítő publicista kötetével bővült a Fehér Holló Újságírósorozat. Oláh-Gál Róbert matematikus X-ek a Bolyaiak életében című olvasmányos publicisztika-füzérét a Magyar Tudomány Napja keretében, november 8-án mutatták be a kolozsvári EME székházban.

A Bolyai-vacsora címet viselő nagyszabású informális fórum – amelyre Erdélyből és Magyarországról egyaránt érkeztek matematikusok – kiváló alkalomnak mutatkozott Oláh-Gál Róbert, a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának oktatója újabb, a Bolyaiak mindennapjait, emberi kap- csolatait és szakmai vergődéseit bemutató kötetének szemrevételézéséhez. 

– Önök matematikusként, Bolyai-kutatóként tisztelik Oláh-Gál Róbertet – mondta a kötet szerkesztője, Szabó Csaba –, mi újságírók pedig azért, mert a tudománynépszerűsítő publicisztika egyik kivételes erdélyi képviselőjét látjuk benne, olyan kollégát, aki nemcsak kedvvel nyomoz, de eredetiségben sem szűkölködik. Különleges a felgöngyölítő módszere: jónéhányszor ő maga állítja fel azt a Bolyai élethelyzet-egyenlet, amelyet aztán nagy örömmel meg is old.

A szerző maga rövid vetítettképes előadás által idézte fel a kötet fő írásvonalait, amelyek többek között olyan területeken hoznak „megoldásokat”, mint például Bolyai Farkas főerdész-pályázata (a körpakolásos feladvánnyal) vagy az az atyai szigor, amely Jánost és Gergelyt arra inti, hogy óvakodjanak a „duellumok” és a „fejérnépek” csábításaitól.

A kötet bemutatása valójában az Egyetemiek Házában megrendezett fogadáson is folytatódott, ahol Oláh-Gál Róbert a két matematikus emlékét már-már rituálisan megidéző – a Széchenyi tiszteletére rendezett marosvásárhelyi, 1860. évi emlékvacsora mintájára szervezett – Bolyai-vacsora egyik felszólalójaként újabb fejezeteket mutatott be röviden a mintegy ötven matematikusnak illetve meghívottnak. 

 

erdely.ma

Hírek
2024-03-25
2024-03-25
2024-03-22
2024-03-20



Tagek

Professzorok Erdélyben
Professzorok Erdélyben című előadássorozatnak ad otthont a Sapientia.

Venczel Józsefre emlékeztünk
November 4-5. között zajlott a Venczel József születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett konferencia.

Venczel József Emlékkonferencia
November 4-5-én kerül sor a Venczel József Emlékkonferenciára

Harmóniában önmagával
Interjú a szekelyhon.ro hírportálon Bodó Juliannával, a Társadalomtudományi Tanszék oktatójával.

Élő könyvtár a Sapientián
Az ELFI Egyesület szervezésében Élő könyvtárnak ad otthont a Sapientia november 6-7-én, délután 16:00.19:00 óra között.

Díjazták oktatónkat az Egyetem Napja alkalmából
Kiváló oktatói díjban részesült dr. Tapodi Zsuzsanna, a Gazdaság- és Humántudományok Kar Humántudományok Tanszék docense, tanszékvezetője.

Pieldner Judit megvédte doktori disszertációját
A Humántudományok Tanszék oktatója október 11-én, Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Hungarológiai Tanulmányok Doktori Iskola keretében, kitűnő minősítéssel megvédte doktori disszertációját.

Vujity Tvrtko a Sapientián
Vujity Tvrtko horvát származású magyar újságíró, riporter, televíziós személyiség tart előadást a Sapientián.

Lezajlott a CSI:Sapientia 2013
Idén is több mint száz csapat vett részt a CSI:Sapientia bűnügyi versenyen.

Pályázati felhívás kommunikáció szakos hallgatók figyelmébe: Komyathy-ösztöndíj
Brian Komyathy úr támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ösztöndíjat hirdet a 2013/2014-as tanévre.

Ingyenes érettségi felkészítőket tart a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai helyszíne idén is útjára indítja az Érettségi felkészítő programsorozatát.

Sikeresen lezajlott a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő
Október 19-én került sor a Karunk és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőre.

A Csíki Játékszín bérletkínálata a 2013/14-es évadra
Diákoknak kedvezményes bérletet kínál 30 lejért az első négy előadásra!

Gúzsba kötve táncolni - V. fordítói verseny középiskolásoknak
A Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának Humántudományok Tanszéke idén ötödik alkalommal hirdeti meg fordítói versenyét a középiskolák 11–12. osztályos tanulói számára.

TDK 2014
November 4-10. között lehet jelentkezni a 2014-ben sorra kerülő Tudományos Diákköri Konferenciára.

Pályázati felhívás Velux ösztöndíjra
A Velux ösztöndíjprogram keretében két dániai felsőoktatási intézmény fogad hátrányos anyagi vagy szociális helyzetű, tehetséges hallgatókat.

Velux ösztöndíj
A Velux ösztöndíjprogram keretében két dániai felsőoktatási intézmény fogad áthallgatásra hátrányos anyagi vagy szociális helyzetű, tehetséges hallgatókat.

Tudományos Diákköri Konferencia 2014 - TDK
Lehet már jelentkezni a következő évi TDK-ra, ütemezés lenebb olvasható.

Indul a Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedő középiskolásoknak
A Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara és az OTP Bank Románia, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével idén is megszervezi a Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára.

Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő
Középiskolásoknak meghirdetett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőre kerül sor október 19-én, szombaton a Sapientián.

Erasmus pályázati felhívás adminisztratív személyzeti mobilitási programban való részvételre
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet a 2013/2014-es tanévre LLP/Erasmus adminisztratív személyzeti mobilitási programban való részvételre.

Pályázati felhívás LLP/Erasmus oktatói mobilitás programban való részvételre
Leadási határidő: 2013. október 25.

LinguaSap és ECL nyelvvizsga tájékoztatót tartunk
Időpont: október 15., kedd, este 8 óra Helyszín: Nagy Aula A végzős hallgatóknak a jelenlét kötelező!

Kiscsoportos beszélgetések
Kiscsoportos beszélgetésekre kerül sor a Sapientián, a kudarcfeldolgozás preventív módszerei témában.

CSI:Sapientia eredmények
Lejárt a verseny I. fordulója. Kérdések, javítókulcs, valamint az eredmények megtekinthetők az alábbiakban.

Pál Enikő megvédte doktori disszertációját
Pál Enikő, a Humántudományok Tanszék oktatója szeptember 21-én, megvédte doktori disszertációját.

Sapientiás diákok a gödöllői Kutatók éjszakáján
A Sapientia EMTE oktatói és hallgatói szeptember 26-29. között a gödöllői Szent István Egyetemen sorra kerülő, a Kutatók éjszakájának nevezett tudománynépszerűsítő rendezvényen vettek részt.

Összerázót tartottunk az elsőéves hallgatóknak
A Gazdaság- és Humántudományok Kar összerázót, ismerkedő napokat szervezett első éves hallgatóinak.

Nyílt Előadás: Dr. Lengyel Imre professzor
A Sapientia EMTE Gazdaság-és Humántudományok Kara valamint az Erdélyi Múzeum Egyesület csíkszerdai fiókegyesülete meghívja önt erre a programra.

Könyvtári belépők kiváltása
Az I. éves hallgatók igényelhetik könyvtári igazolványaikat Antal Mária-Magdolnánál egy 3x4-es fényképpel és 6 lejjel, hogy mielőbb elkészülhessenek azok.

K&H diákkupa - bankszimulációs verseny
A K&H diákkupa a gazdasági hallgatók országos online bankszimulációs versenye. Olyan diákokat várunk, akik érdeklődnek a pénzügyi szakma iránt és szívesen kipróbálnák magukat egy országos megmérettetésen. A 3 fős csapatok bebizonyíthatják, hogy megállják a helyüket a pénzügyek területén vezetőként is.

Konferencia felhívás - Regionális versenyképesség: Irányítás, Tudás, Változás
Csíkszereda, 2013. október 25-26.

CSI Sapientia 2013
A Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke idén is megszervezi a CSI Sapientia bűnügyi versenyt.

Kiegészítő felvételit tart a Gazdaság- és Humántudományok Kar
Az őszi felvételi lezárta után maradtak még helyek, tandíjas és tandíjmentes egyaránt.

Őszi felvételi eredmények
Megvannak az őszi felvételi eredményei.

Startol a 2013/2014-es tanév
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karok idei, tizenharmadik tanévnyitójára szeptember 20-án, pénteken kerül sor, d.u 3 órai kezdettel, a Nagy Aulában.

Vendégszoba a Sapientia Hungariae Alapítvány jóvoltából
A Domus ház felújításának befejezéséig az ELTE Kőrösi Csoma Sándor kollégiumánál bérelnek vendégszobát.

Ingyenes bentlakás helyek szakkollégistáknak
15 ingyenes bentlakási hely a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium tagjainak

Dr. Papp László Számvitel Verseny és Konferencia
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium közös szervezésében idén is megrendezésre kerül a Dr. Papp László Számvitel Verseny és Konferencia.

Álláshirdetés: Takarítókat keresünk
A Sapientia EMTE 3 takarítót keres, azonnali kezdéssel.

Indul az oktatói és alkalmazotti Erasmus mobilitás a Sapientián
A 2013/14-es tanévben nem csak a diákok, hanem az oktatók és adminisztratív személyzet is részt vehet az Erasmus programban.

Vezetés és szervezés mesterképzés felvételi eredményei
Megvannak a felvételi eredmények a mesterképzés szakon.

Szóbeli vizsga beosztás a mesterképzésre jelentkezőknek
A Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és szervezés mesterképzésre jelentkezők szóbeli vizsgája augusztus 31-én lesz a 112-es teremben.

Van még egy hely a gyakornoki programban.
A Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából pályázatot hirdet magyarországi gyakornoki programban való részvételre.

Díjazták Dr. Elek Sándor tanszékvezetőt
Dr. Elek Sándor a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának Gazdaságtudományi tanszékvezetője.

Állásvizsga a tanársegédi állásra
A meghirdetett tanársegédi állásra az állásvizsga 2013. augusztus 27-én, kedden reggel 9 órától kezdődik a 2-es teremben.

Fordító és tolmács mesterképzésen a fennmaradt helyekre lehet jelentkezni
Személyes beszélgetés és írásbeli vizsga a fennmaradt helyekre: 2013. augusztus 23–26.

Meghosszabbított határidő
Meghosszabbítottuk a Szociológia mesteri képzés jelentkezési határidejét augusztus 22-ig.

Pályázati felhívás gyakornoki programban való részvételre
A Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából pályázatot hirdet magyarországi gyakornoki programban való részvételre.

Őszi felvételi 2013
Maradtak meg tandíjmentes és tandíjas helyeink is, ezekre iratkozni az őszi felvételi alkalmával lehet, szeptember 4-11. között.

Érettségi felkészítő román nyelv és irodalomból
Jövő hétfőn, azaz augusztus 12-én kezdődik a román nyelv és irodalom érettségi felkészítő.

Őszi felvételi
Szeptember 4-11. között lehet iratkozni a betöltetlen helyeinkre.

Sikeres volt a tusványosi jelenlétünk
Tudományt könnyedén szlogennel, zöld, héliumos lufik társaságában vett részt az Egyetem az idei, 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Vezetés és szervezés mesterképzésre lehet jelentkezni
A Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és szervezés mesteri képzésére lehet jelentkezni a Gazdaság- és Humántudományok Karon.

Pályázati kiírás tanársegédi állásra
Meghatározott időre szóló tanársegédi állás vár betöltésre a 2013/2014-es év I. félévétől.

Felvételi eredmények
Megvannak a 2013-as nyári felvételi eredmények.

Magyar nyelv - beszéd- és nyelvkészség próba beosztása 2013
A Magyar nyelv - beszéd- és nyelvkészség próba beosztása elérhető IDE kattintva.

Pályázati felhívás Kárpát-medencei hallgatók számára
Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány pályázatot hirdet Kárpát-medencei főiskolás és egyetemista fiatalok körében gazdaság- , technika-, ill. tudománytörténeti témájú tanulmányok készítésére.

Megvannak az esszépályázat nyertesei
Az OTP Bank Románia és a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium által közösen meghirdetett esszépályázatra megvannak a nyertesek.

Véget értek a tematikus táborok
Július 10-14. között kerültek megrendezésre a középiskolásoknak szervezett tematikus táborok.

Felvételi 2013
Kezdetét vette a felvételi beiratkozás a Sapientián.

Sikeresen lezajlott az V. PR Nyári Egyetem
Változatos programmal és izgalmas témákkal startolt az V. PR Nyári Egyetem Csíkszeredában.

Konferencia részvétel
Dr. Hubbes László, a Társadalomtudományi Tanszék oktatója egy oxfordi konferencián vett részt.

Folytatódnak az érettségi felkészítők románból és matematikából
Július és augusztus folyamán folytatjuk a matematika és a román nyelv és irodalom érettségi felkészítőket.

Újabb elismerés hallgatóinknak
Az Ecotrophelia 2013 nemzetközi ökoinnovációs élelmiszerek országos döntőjén vettek részt hallgatóink.

Modern Hindi Retreat in Transylvania
The Alexander Csoma de Kőrös Centre for Oriental Studies and the Department of Humanities at the Faculty of Economic and Human Sciences at Sapientia — Hungarian University of Transylvania, Miercurea Ciuc/Csíkszereda is organising a Modern Hindi Retreat between Monday 19 Aug and Saturday, 31 Aug. 2013.

Sapientia sátor a Tusványoson
Idén is ott leszünk Tusványoson, július 24-27. között várunk mindenkit a Sapientia sátorban.

Mérnökavató 2013
Végzős mérnöki szakos hallgatóink avatására került sor június 27-én, csütörtökön.

Sapientia sátor Tusványoson
2013. július 24–27. között ismét ott tündöklünk a fogyasztható tudomány társaságában a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen.

Nyerj Tabletet esszépályázattal!
Az OTP Bank Románia és a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium esszépályázatot hirdet.

V. PR Nyári Egyetem
Az V. PR Nyári Egyetemre kerül sor idén, júlis 7-13. között Csíkszeredában, a Sapientia Egyetemen.

Különleges kisvállalati marketing előadás Erdélyben
Ritka, különleges esemény, amikor egy üzleti sikerkönyv szerzője, aki maga is sikeres és elismert vállalkozó Erdélybe látogat, hogy személyesen ossza meg tudását helyi vállalkozókkal. Hát még amikor egyszerre kettő!

Elballagtak a végzős hallgatóink
A Sapientia EMTE csikszeredai Karok diákjai 2013. június 15-én ballagtak el, vettek búcsút az egyetemtől.

Ballagás 2013
A végzős évfolyamok ballagási ünnepségére június 14-15. között kerül sor.

ELTE Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemista hallgatók számára az Elte Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem programot.

XI. Kihívás Sapientia kosármaraton
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai idén XI. alkalommal szervezik meg a SAPIENTIA KIHÍVÁS 24 órás kosárlabda maratoni tornát.

VII. Kreatív térség
A Kommunikáció és PR szak végzős hallgatóinak szakmai bemutatójára kerül sor június 5-én, szerdán.

A Természet Világa Erdélyben - folyóirat bemutatkozó
A Kájoni János Megyei Könyvtár és a Hargita Megye Tanácsa találkozót szervez 2013. június 5-én, szerdán 18 órától, A természet világa Erdélyben, 144 év a természettudomány szolgálatában címmel.

Saját Tanárképző Intézet
Az ARACIS jóváhagyta a Tanárképző Intézetet.

Sapientiás diákok az ETDK-n
A Műszaki és Társadalomtudományi Kar hallgatói is részt vettek a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián.

XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai
Május 26-án, vasárnap a díjátadó gálával lezárult a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia.

A varázsszőnyeg átköltöztetése - kiállítás megnyitó
A csíkszeredai Sapientia EMTE matematika-informatika szakcsoportja a SimpleX Egyesülettel közösen a közelgő gyereknap alkalmából logikai játszóházzal egybekötött kiállítás megnyitóra hív minden matematika iránt érdeklődő gyereket és felnőttet.

Pótpályázási lehetőség Erasmusra
Pótpályázási lehetőség a következő tanévre. Az aktív hallgatóink június 21-ig pályázhatnak a 2013/2014-es tanévre a csereprogramra.

Tematikus táborokat hirdet a Biomérnöki Tanszék
Négy különböző tematikájú tábort szervezünk középiskolásoknak 2013. július 9-14. közötti időszakra. Megvan a továbbjutók névsora!

Bronzérmet szereztek a Sapientia cselgáncsozó diákjai
Az Országos Egyetemi Cselgáncs Bajnokságról két bronzéremmel tértek haza a Sapientia cselgáncsozó diákjai.

Bolyai Farkas Országos Tantárgyversenyt szerveztek
2013. május 10. és 12. között került sor Bolyai Farkas Elméleti Líceum szervezésében az Üzleti tervek versenyére.

Figyelem!
2013. május 15-én, szerdán, 15 órakor a Neptun rendszer karbantartás miatt előreláthatólag 8 órán keresztül leáll.

Álláshirdetés: Karbantartót keresünk
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet KARBANTARTÓI munkakör betöltésére.

Dr. Szili Katalin a Sapientián
Dr. Szili Katalin előadást tart a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén.

XII. Egyetemi Diáknapok
Az idei Egyetemi diáknapokra május 20-26. között kerül sor.

Andorka Rudolf Emlékkonferencia
A Sapientia EMTE csíkszeredai karai 2013. május 24-én, pénteken Andorka Rudolf Emlékkonferenciát szerveznek.

Nemzetközi Gazdasági Konferencia volt a hétvégén
Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok kara 2013.május 10-11. között szervezte meg az X. Nemzetközi Gazdasági Konferenciát angol nyelven.

Konferencia felhívás: Symposium on Cultural Diplomacy in the Levant
Az Institute for Cultural Diplomacy által szervezett konferenciára 2013. május 23-25. között kerül sor.

Pályázati felhívás divattervezők számára
A Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke pályázatot hirdet divattervezőknek, egyenruhatervek elkészítésére.

Social media
A social media hatásairól tart előadást Kelemen Attila médiaszakember a Sapientián.

ECL Nyelvvizsga júniusban
Lehet jelentkezni angol-német nyelvvizsgára júniusban.

Telenor Magyarország szakmai gyakorlatot hirdet
A Telenor Magyarország budapesti kirendeltsége Erasmus szakmai gyakorlatra fogad tehetséges, angolul jól beszélő, céltudatos diákot/diákokat.

Szakmai gyakorlat a Telenornál
A Telenor Magyarország budapesti kirendeltsége szakmai gyakorlatot hirdet.

Tanulmányi kiránduláson vettek részt hallgatóink
Humántudományok Tanszék hallgatói április 27-28. között tanulmányi kiránduláson vettek részt Bukarestbe, ahol a főváros számos látnivalóit nézték meg.

Biblia és menedzsment - Nyílt előadás
2013. május 14-én, 18 órai kezdettel Dr. Geréb László közgazdász és Csomós László római katolikus segédlelkész tart előadást a 12-es terembe.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign