Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

XVI. Országos Esettanulmány versenyen vettek részt hallgatóink

Idén március 21-23. között került megrendezésre Magyarország legnagyobb esettanulmány versenye, a XVI. Országos Esettanulmány Verseny Budapesten, amelyen a diákjainknak is volt szerencséje részt venni a C4S3S0LV3R program keretén belül.

A beszámolót itt olvashatjátok!

Csütörtökön, március 19-én este vágtunk neki a hosszú útnak. Egy hosszú, álmatlan, zötykölődésekkel teli éjszaka után péntek délelőttre sikerült megérkeznünk a Keleti pályaudvarra, ahonnan egy kedves idegenvezető társaságában elindultunk megkeresni azt a 4 csillagos szállodát, ahol 4 napig laktunk. Mivel pénteken még nem volt programunk így sort kerítettünk egy kis városnézésre is, valamint megismerkedtünk a helyi sárga villamosokkal és a tömegközlekedéssel egyaránt.

Szombaton délelőtt kezdetét vette a verseny, amiért lényegében mentünk. A megnyitót követően egy rövid képzésben volt részünk, amikor felhívták a figyelmünket néhány apró részletre, aminek hasznát vehettük a sikeres versenyzés érdekében. Ezután kikaptuk az esetünket és volt 4 óránk rá, hogy nekifogjunk kidolgozni egy kreatív megoldást. Ezt az időszakot kisebb-nagyobb sikerekkel tudtuk kihasználni, majd gondolatainkat félretéve egy jó kis pizzázásban volt részünk.

A vasárnapi napunk teljesen az esetoldásról szólt, amikor ugyanis reggel 8-tól este 8-ig dolgoztunk rajta, így végül idejében sikerült leadnunk a munkánkat.

A hétfő már kicsit izgalmasabban indult, ugyanis ekkor volt a verseny fénypontja, amikor ki kellett állnunk az 5 tagú zsűri elé és elő kellett adnunk a megoldásunkat, meggyőzve őket annak helyességéről. Ez egy pozitív csalódás volt számunkra, ugyanis jobbra sikerült, mint ahogy azt gondoltuk volna magunkról. Miután ez is sikeresen lezajlott, elmentünk egy közös ebédre majd elindultunk a Budapesti Corvinus Egyetem fele, ahol a döntő zajlott. A döntős csapatokat látva rájöttünk, hogy még milyen területeken, melyik képességeinket kell fejlesszük, hogy egy következő versenyen mi is a döntőbe juthassunk. A döntőbe idén első alkalommal 4 csapat vett részt, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a kolozsvári Bábes-Bolyai Tudományegyetem valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amelyből a Budapesti Corvinus Egyetem csapata került ki győztesnek.

Végül egy hosszú, fárasztó hétvége után elérkeztünk a verseny záróeseményéhez, a díszvacsorához. A helyszín a Spoon étteremhajón volt megtartva, ahol egy welcome drink után finomabbnál finomabb ételkülönlegességeket volt szerencsénk megkóstolni. Az eredményhirdetést követően egy kis hajnalig tartó bulival lett vége a versenynek.

Ezúttal is szeretnénk megköszönni a C4S3S0LV3R program szervezőinek, hogy részt vehettünk a versenyen, új tapasztalatokkal gyarapítva eddigi tudásunkat és új embereket megismerve. Egy csodálatos hétvégében volt részünk, amire mindig örömmel fogunk visszagondolni!

A csapat tagjai:

  • Dobri Zsuzsa, Könyvelés és gazdálkodási informatika szak
  • Karda Izabella, Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak
  • Márton József, Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak
  • Niczuj Andrea, Könyvelés és gazdálkodási informatika szak

 

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031