Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

A kínálkozó lehetőségek kihasználására biztatták a sapis gólyákat

Hivatalosan is megnyitották az új tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán hétfőn délelőtt. A tizenhetedik tanévnyitón 360 gólyát köszöntöttek a tanárok, diáktársaik, valamint a helyi elöljárók, és kívántak nekik sikeres egyetemi éveket.

forrás: maszol.ro

A 2001-ben alapított Sapientia három erdélyi városban – Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda – 31 alap- és 12 mesteri képzést működtet. Jelen pillanatban 2300 diák tanul az intézményben, ebből 800-an Csíkszeredában, míg Erdély-szinten eddig 4800-an diplomáztak le – ismertette az egyetemmel kapcsolatos számadatokat évnyitóbeszédében Mara Gyöngyvér rektorhelyettes.

 

„A Sapientia egyre előkelőbb helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában, egyes besorolások szerint Románia legjobb magánegyeteme vagyunk. A 21. század elején induló Sapientia EMTE az időszakosan majd teljesen megszüntetett erdélyi, magyar nyelvű Bolyai egyetem hagyományait viszi tovább: versenyképes tudást ad át magyar nyelven” – jelentette ki a helyettes rektor ünnepi beszédében.

Mara Gyöngyvér arra kérte az egyetemistákat, elsősorban a gólyákat, hogy éljenek az egyetem nyújtotta lehetőségekkel, használják ki a tanulóéveket.

Csíkszereda magyarországi külképviseletének ügyvivő konzulja, Csige Sándor Zoltán az egyetem új polgáraiként köszöntötte az elsőéveseket, és arra biztatta őket, hogy az egyetemi évek alatt a tanulás mellett a térség kulturális- és közéletében is vegyenek részt. Utóbbi iránt ugyanis nagyon megcsappant a fiatalok érdeklődése, holott kritikus szemmel viszonyulva a közélethez, sikeresen befolyásolhatnák azt – fogalmazott a konzul.

 

Hargita Megye Tanácsának részéről Barti Tihamér alelnök szólalt fel az évnyitón, aki három fontos tanáccsal látta el a diákokat.

„Először is legyetek kíváncsiak, mert az mindig új dolgokat hoz elő belőletek. Másodszor egyszerűsítsetek le mindent: azt szokták mondani, hogy a szivárvány is csak hét színből áll, mégis az összest tartalmazza. Ha megtaláljátok a módját, hogyan tegyétek egyszerűvé az élet nagy kérdéseit, akkor sikeresek lesztek. Harmadszor pedig – bármennyire is közhelyes – tanuljatok, mert ennek most van itt az ideje. Higgyétek el, hogy az egyetem után, nagyon nehéz a munka mellett tanulni” – tanácsolta a diákoknak Barti.

A csíkszeredai Sapientia dékánja, Lázár Ede azt az ígéretet fogalmazta meg a diákok felé, hogy szaktudást, illetve a szakmai döntésekben elengedhetetlen hozzáértéssel gazdagodnak az egyetemen. Hozzátette, hogy a zsúfolt órarend, valamint a szemináriumokon való kötelező részvétel mind értük van. Arra biztatta őket, hogy a tanulás mellett vegyék ki részüket a kutatómunkából, legyenek ott a szakkollégiumokon, valamint ragadják meg az Erasmus és más ösztöndíjprogramok nyújtotta lehetőségeket.

A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke, Csiszár Levente gratulált a gólyáknak, hogy sikeresen leérettségiztek és felvételt nyertek az egyetemre. Azt kívánta nekik, hogy a mellettük ülő társuk néhány év múlva ne csak ismerős arc legyen, hanem igazbarát. Továbbá biztosította őket arról, hogy a HÖK irodája mindig nyitva áll előttük. Az elsőévesek részéről Kovács Orsolya, román-angol nyelv és irodalom szakos diák emlékeztette társait, hogy ettől a naptól kezdve sapientiások, és az egyetemet képviselik bármerre menjenek, bármit tegyenek vagy mondjanak, ehhez mérten kell tehát ezentúl viselkedniük – nyomatékosította az elsőéves diák.

Eseménynaptár

2019. május

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031