Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

„Az egyetem házhoz jön” – Előre tervez a Sapientia

Tájékoztató körutat indít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), melynek keretében az erdélyi középiskolásoknak kívánják bemutatni a tanintézet 2017/2018-as tanévre szóló kínálatát.

forrás: kronika.ro

Előre tervez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE): a felsőoktatási intézmény vezetői hétfőn ismertették a 2017/2018-as tanévre vonatkozó, a felvételivel kapcsolatos adatokat, ugyanakkor bejelentették, a jövő héttől tájékoztató körútra indulnak az erdélyi iskolákban.

Dávid László, az egyetem rektora a kolozsvári sajtótájékoztatón kifejtette: Az egyetem házhoz jön című kezdeményezés keretében összesen 18 sapientiás diák hat csoportba szerveződve népszerűsíti majd a felsőoktatási intézmény kínálatát a középiskolákban. Mint mondta, a következő évben is 32 alapképzéses és 12 mesteris szakon várják a jelentkezőket. A következő tanév újdonságának a Sepsiszentgyörgyön induló erdészmérnöki és a marosvásárhelyi építészmérnöki szak beindítását nevezte.

Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ugyanakkor elmondta: az egyetem tájékoztató körútja november 25-én ér véget, és fő üzenete az, hogy a Sapientia használható, minőségi oktatást kínál leendő diákjaiknak. Emellett  vonzó lehet a sajátos, a diákok által családiasnak nevezett légkör a fiatalok számára. Mint részletezte, ennek részben az is az oka, hogy a tanárok a nevükön szólítják a diákokat, hiszen nem több százas nagyságrendben veszik fel őket, így jobban oda tudnak figyelni az egyes diákok egyéni előmenetelére is. Hozzáfűzte: a legutóbbi egyetemi rangosorolások szerint a Sapientia EMTE több tudományos munkával büszkélkedhet, mint a többi magánegyetem együttvéve.

A dékán ugyanakkor elmondta: 2017-ben összesen 1170 alapképzéses és 318 mesterképzős helyet hirdetnek meg, ezeknek megközelítőleg a fele tandíjmentes. Alapképzésen összesen hetvennel több hely kiadó 2016-hoz képest. A tandíjmentes helyek száma is nőtt, 42-vel lesz több jövőre. A tandíj-hozzájárulás összege ugyanakkor változatlan marad: éves szinten 250 és 450 euró közt váltakozik szaktól függően. Az egyetem ugyanakkor az Erasmus mobilitási program mellett részt vesz a magyar kormány által finanszírozott Makovecz-programban is, amely a Kárpát-medence egészére terjesztik a mobilitási programot, azaz a jelenleg nem EU-tag Kárpátaljára és a Délvidékre is mehetnek áthallgatni az erdélyi diákok.

A dékán hozzáfűzte, ami a kolozsvári kínálatot illeti, újdonságnak számít, hogy február elsejétől induló egyéves hangmérnöki képzés immár akkreditált szakként indul el. Szintén újdonság, hogy megállapodtak a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, amely kihelyezi Kolozsvárra egyik közigazgatási doktori képzését. Erre 2017. április elsejéig várják a jelentkezőket.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031