Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Az erdélyi magyar fiatalok pénzügyi, gazdasági téren való érvényesülését segíti a Pénzidomár

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara és az OTP Bank Románia, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével immár hetedik alkalommal hirdeti meg a Pénzidomár – pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára.

Forrás: szekelyhon.ro

 

A verseny menetéről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők kedden. Elmondták, a vetélkedő kétfordulós: elsőként egy feladatlapot kell megoldaniuk a jelentkező négy fős csapatoknak, ehhez kapcsolódóan pedig videós anyagokat is kell készíteniük.

Ezek beküldése tulajdonképpen a benevezés, ezt november 12-éig tehetik meg a pályázó diákok. Jelentkezni a penzidomar.ro vagy a csik.sapientia.ro oldalon lehet. A feladatok kiértékelését követően értesítik a legjobb csapatokat, akik részt vehetnek a második fordulóban, amelyet november 24–25. között tartanak a Sapientia EMTE csíkszeredai épületében.

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője a vetélkedő kapcsán közölte, a magyar kormány egyik kiemelt célja a külhoni magyar közösségek gazdasági gyarapodása.

,,Óriási jelentőségű és korábban nem látott fontosságú, hogy gazdaságfejlesztési támogatások érkeznek Erdélybe, azon belül pedig Székelyföldre. Hogy ezek itt hasznosulni tudjanak, ahhoz fogadókészség szükséges, illetve olyan vállalkozások, szakemberek, akik ezekkel a lehetőségekkel élni tudnak. Elsősorban azért vagyunk partnerei a Pénzidomár vetélkedőnek, mert fontosnak tartjuk az erdélyi magyar fiatalok pénzügyi, gazdasági téren való érvényesülését'' – fogalmazott a főkonzul.

Gergely László, az OTP Bank fiókvezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, fontos, hogy a diákok az elméleti képzésen túl gyakorlati betekintést is nyerjenek egy vállalat életébe, ehhez ad támpontokat a vetélkedő.

Tánczos Levente-József, a felsőoktatási intézmény üzleti tudományok tanszékének oktatója, a verseny főszervezője elmondta, a Pénzidomár továbbá lehetőséget nyújt a középiskolásoknak, hogy jobban megismerjék a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karát, és annak képzési kínálatát. A vetélkedő támogatója a Gyermelyi tészta, a cég szakmailag és pénzügyileg is hozzájárul verseny színvonalának növekedéséhez – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Forrás: szekelyhon.ro

Eseménynaptár

2019. május

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031