Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Egyetemi felvételi tájékoztató körútra indul a Sapientia EMTE

Idén is a #sapiverzum mottó je-gyében indul a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 2018-as egyetemi felvételi tájékoztató körútja  november 13-án, ma. 

forrás: e-nepujsag.ro

A november 24-ig tartó kéthetes körút során a korábbi évekhez hasonlóan több mint száz erdélyi középiskolába látogatnak el háromfős csapataink, amelyek a végzős diákoknak mutatják be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a 2018-as egyetemi felvételi kínálatot – hangzott el a csíkszeredai karon tartott sajtótájékoztatón.

„A legfontosabb üzenetek a diákokhoz a hallgatók által jutnak el, és a legmegfelelőbb hely, ahol ezt át tudják adni, az a középiskola. A középiskolákba való eljutásban pedig a Sapientián végzett tanárok is segítenek” – fogalmazott dr. Tonk Márton. A Sapientia EMTE szenátusának elnöke közölte: a 2018-2019-es tanévre meghirdetett helyek száma alapképzésen 1160, míg mesterképzésen 318. Hozzátette: az egyetem stratégiai tervei között a doktori képzések akkreditálása is szerepel.

Dr. Mara Gyöngyvér, a Sapientia EMTE rektorhelyettese elmondta: a tájékoztató körúton a háromfős csapatok Erdély 56 településének 108 középiskolájában ismertetik a végzős hallgatókkal a szakkínálatot és az egyetem nyújtotta lehetőségeket. A kéthetes programot egy háromnapos tréning előzi meg, ahol a hallgatók előadás- és beszédtechnikát tanulnak, valamint az egyetemmel kapcsolatos információkat sajátítják el. 

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja, dr. Lázár Ede megjegyezte, az elmúlt évekhez viszonyítva a diákok tudatosabban választják az egyetemet és a szakokat. „Az órákon való részvételi arány és az aktivitás ezt támasztja alá” – fogalmazott. Hozzátette: a környezetmérnöki szak a 2018-2019-es tanévben már ökológiamérnök szakként fog indulni.

„Az egyetem házhoz jön” tájékoztató körút során hangsúlyozzuk: a Sapientiára felvételt nyert hallgató amellett, hogy magyar nyelvű, minőségi és alkalmazható tudás birtokába jut, egy családias, barátságos és összetartó atmoszférájú diákközösség részese lehet. Ezt a közösséget a szintén magyar nyelvű, hallgatóközpontú adminisztráció is segíti abban, hogy optimális körülmények között koncentrálhasson a tanulmányaira. 

A felvételi tájékoztató körút olyan találkozási alkalmakat teremt a középiskolai diákok számára, ahol közvetlenül a Sapientia EMTE hallgatóitól kaphatnak tájékoztatást az egyetem szakkínálatával és felvételi kritériumokkal kapcsolatos kérdéseikre. A népszerűsítő akció során a négy oktatási helyszínt – kolozsvári kar, csíkszeredai kar, marosvásárhelyi kar, sepsiszentgyörgyi tanulmányi központ – 18 önkéntes diák képviseli. 

A körút során hat, háromtagú csapat látogatja az iskolákat. Csíkszereda vonzáskörzetében kettő, Marosvásárhely vonzáskörzetében egy, míg Kolozsváron és vonzáskörzetében három csapat fog tevékenykedni. A csíkszeredai csapatok két hét alatt fedik le Hargita, Kovászna és Brassó megyét, a vásárhelyi csapat pedig a Maros, Szeben és Beszterce megyei iskolákat keresi fel. A kolozsvári csapatok első héten csillagtúraszerűen járják az iskolákat, második héten pedig egy négynapos túrán vesznek részt, amikor Máramarosszigettől Temesvárig népszerűsítik a Sapientia felvételi kínálatát. (közlemény)

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031