Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Határokon átívelő focitorna Csíkszeredában

Negyedik alkalommal szervezi meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzata (HÖK) a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK) október 21–23. között.

forrás: szekelyhon.ro

Idén csíkszeredai, kolozsvári, brassói, marosvásárhelyi, budapesti és egri csapatok jelentkeztek be a tornára. András Előd, a Hallgatói Önkormányzat elnöke érdeklődésünkre elmondta, a KEK célja már a megalakulása óta a határokon átívelő magyar fiatalok közösségének erősítése, a magyar felsőoktatási sportélet fellendítése, ezen belül pedig a teremlabdarúgás népszerűsítése. Az első tornát 2010-ben szerveztek meg Budapesten.

„A sport mellett közösségépítő szerepe is van a rendezvénynek, hiszen egyrészt új barátságok születnek, másrészt a régi ismerősökkel is lehetőségünk adódik találkozni. Négy évvel ezelőtt első alkalommal szerveztük meg Csíkszeredában a KEK-et, az ’56-os forradalom évfordulója miatt ebben az évben kevesebben tudnak elutazni hozzánk, de mindenképp megszervezzük a tornát 10 csapattal is” – hangsúlyozta András. A HÖK elnöke hozzátette, jelenleg a tornasorozat öt helyszínen zajlik: az évad minden év októberében Csíkszeredában kezdődik, ezt követi a székelyudvarhelyi Erdélyi Labdarúgó Diákkupa, majd a márciusi KEK Budapestet követően a Selye Kupát szervezik meg Komáromban.

Ezt a négyet fogja össze a Tusványosi Finálé (TuFi), amelyen a négy torna legjobbjai mérik össze erejüket a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) alkalmával. Idén első alkalommal az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából fáklyás felvonulást is szerveznek, amelyhez bárki csatlakozhat. A résztvevők szombaton 18.30-tól a Sapientia egyetem épülete elől indulnak Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa felé, ahol megkoszorúzzák a Gloria Victis-emlékművet.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031