Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Jó befektetés a fiatalok támogatása

Ösztöndíjak formájában segíti a helyi fiatalokat több csíki közbirtokosság. Jó befektetés – vallják a megkérdezett közbirtokossági elnökök. Igaz, van, ahol még fontolgatják a dolgot, míg máshol meghiúsult a kezdeményezés.

forrás: székelyhon.ro

Csíkszentmártonon mintegy 10 éve biztosítanak ösztöndíjat a közbirtokossági tagok gyermekeinek, illetve unokáinak, amennyiben azok nappali képzésen, állami egyetemen vagy a Sapientia egyetemen tanulnak. Az egyetemistáknak mindössze annyi a dolguk, hogy a felsőoktatási intézménytől kérjenek egy igazolást arról, hogy milyen karon, hányadéven tanulnak, és azt adják le a közbirtokosságnál – ismertette Gondos Imre. Az Aklos Közbirtokosság vezetője elmondta, évi 10 ezer lejt különítenek el költségvetésükből erre a célra, amelyből havonta 80 lejt folyósítanak a továbbtanulóknak.

Csűrös András Kálmán, a kászonaltízi közbirtokossági elnök arról számolt be, hogy a Kazun Egyesületen keresztül 2009 óta támogatják a helyi hátrányos helyzetben lévő, kitűnő tanulmányi eredményeket elérő fiatalokat, gyermekeket. Évente 5–6 ezer lejt különítenek el erre a célra, ezt a pénzt az egyesület bírálja el és osztja ki az arra méltónak talált diákok között – legyen az középiskolás vagy egyetemista. Véleménye szerint a jövő a gyermekekben van, ezért nem szabad hagyni, hogy a tehetséges gyerekeket az anyagi helyzetük miatt ne tudjanak tanulni, fejlődni. AKazun Egyesület honlapján megtalálhatók az ösztöndíjak megszerzésének feltételei is, amelyekre félévente lehet pályázni.

A Csíkkarcfalvi Larix Közbirtokosság elnökét is felhívtuk, aki arról számolt be, hogy habár pár éve már fontolgatják helyi diákok számára tanulmányi ösztöndíj létrehozását, egyelőre nem alkalmazzák ezt a fajta támogatási formát. János Géza elmondta, három éve a közbirtokosságok a Sapientia EMTE csíkszeredai karainak vezetőivel közösen tárgyaltak egy ösztöndíjrendszer elindításáról, de gyakorlatba azóta sem ültették.

Kósa István, a Sapientia EMTE dékánhelyettese érdeklődésünkre kifejtette, 2013 nyarán közbirtokossági ösztöndíj létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak több vezetője és tizennégy közbirtokosság elnöke, vállalva, hogy amennyiben az adott közbirtokosságok tagjai is beleegyeznek, bekapcsolódnak a tehetséggondozási programba – egy-két helybéli egyetemista anyagi támogatása révén. Azt követően azonban „talán egyetlen közbirtokosság kivétellel senki nem adott végül ösztöndíjat, ugyanis a közgyűlések – tudtommal – több helyen leszavazták ezt a kezdeményezést” – avatott be a dékán.

Megkerestük azt a közbirtokosságot is, amely idéntől megvalósítaná a 2013-as elképzelést. Kézdi József, a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke kiemelte, fontos számukra a helyi diákok továbbtanulása, ezért tervezik nemcsak az egyetemisták, hanem a fiatalabb diákok támogatását is. Mint fogalmazott, a szándék megvan 1-2 helyi egyetemista felkarolására, az ehhez szükséges pénzösszeg is rendelkezésre áll az idén, de ezzel kapcsolatban végleges döntést a vasárnapi közgyűlésen hoznak majd.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031