Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Július közepén lehet jelentkezni a Sapientia egyetem csíkszeredai karára

Nem változott az elmúlt tanévhez viszonyítva azon szakok felhozatala, amelyekre felvételizni lehet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán. Idén is 14 alapképzéses, illetve öt mesterképzéses szak indul, a beiratkozási időszak július 11. és 18. között zajlik.

forrás: maszol.ro

Sikeresen akkreditált szakok

Mara Gyöngyér rektorhelyettes elmondta, hogy egy kivételével a csíkszeredai kar összes képzése ma már akkreditált. A génsebészet esetében – új szak lévén – ez még várat magára. Az akkreditációt az ebből a célból létrejött országos, független szervezet, az ARACIS hagyja jóvá.

„Minden felsőoktatási intézménynek kötelessége, hogy minőségi ellenőrzésnek vessék alá. Több szempont alapján érhető el az akkreditáció, ezek közül az egyik legfontosabb szempont, hogy a végzős diákoknak hány százaléka államvizsgázik sikerrel. A gazdasági informatika szakunk éppen egy héttel ezelőtt kapta meg a minősítést” – tette hozzá a rektorhelyettes.

Az akkreditáció egyik legnagyobb előnye, hogy a diákok a saját egyetemükön államvizsgázhatnak, és mindezt magyar nyelven. A diplomájukat pedig a Sapientia egyetem állítja ki, tehát az ügyintézés is magyar nyelven zajlik. Azt is megtudtuk, hogy az egyetemeknek az akkreditációt ötévente kell megújítaniuk, több szak esetében is elérkeztek ehhez az időszakhoz.


  •  
Lázár Ede dékán, Mara Gyöngyvér rektorhelyettes és Pap Levente dékánhelyettes

 

Mara Gyöngyvér megjegyezte, hogy a romániai egyetemeket rangsoroló különböző szervezetek jó helyre pozicionálják a Sapientiát, az egyik felmérésben a 80 számba vett egyetem közül a 24-ik helyen, míg a másik rangsorban a 34-ik helyen szerepel a 103-ból.

Miért érdemes sapisnak lenni?

Pap Levente dékánhelyettes arról beszélt, hogy miért érdemes Csíkszeredában egyetemistának lenni. Meglátása szerint az egyetemi oktatás minőségét jelzi, hogy saját tanári gárdával rendelkeznek, ugyanakkor a tantárgyak curriculumát úgy állítják össze, hogy az megfeleljen az aktuális piaci igényeknek.

Nagy előny továbbá, hogy az oktatók egyénileg is foglalkoznak a diákokkal, sőt közös tudományos kutatásokat folytatnak le és felfedezéseket is tesznek. Számos ösztöndíjlehetőség közül választhatnak, illetve cserediákprogramokban is részt vehetnek. Megjegyezte továbbá, hogy az összes egyetem közül itt a legmegfelelőbbek a lakhatási körülmények, hiszen a diákok tulajdonképpen az egyetemen laknak.

Testnevelő tanári és edzői szak indul

A jövőbeni tervekkel kapcsolatban Lázár Ede dékán kifejtette, hogy két új szak létrehozását tervezik, és reményeik szerint a következő évben ezek elindulását be is jelenthetik. „Komoly társadalmi igény fogalmazódott meg a székelyföldiek részéről, hogy testnevelő tanári és edzői képzési szakot indítsunk. Ehhez az infrastrukturális lehetőségek már adottak Csíkszeredában. Elkészült a tanterv is, és úgy látjuk, hogy sikerrel tudnánk lefedni a két szakot” - jegyezte meg a dékán.  

Eseménynaptár

2019. május

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031