Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Közös tanévnyitó esélyekkel

Rendhagyó módon ünnepelték a tizenharmadik tanév kezdetét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karain péntek délután – idén együtt nyitották az évet a Kárpát-medencei magyar tannyelvű felsőoktatási intézményekkel.

Az ünnepség közös része videokonferencián keresztül zajlott, és felszólaltak olyan neves személyiségek mint Varga Mihály, Magyarország nemzetgazdasági minisztere, Tőkés László EP-képviselő vagy Klinghammer István, Magyarország felsőoktatásért felelős államtitkára. Ezt követően az elsőéves hallgatók tettek fogadalmat.

A csíkszeredai tanévnyitó Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának felszólalásával folytatódott, aki elmondta, ma már a Sapientia egyetem esély a magyar tudományosság számára, esély a fiataloknak a magyar nyelven való továbbtanulásra.

A Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja, Makó Zoltán az elsőéveseknek szóló beszédében kitért az egyetemi épület tervezett felújítására is: „a bentlakási helyzet még gondot okoz, de remélhetőleg a beígért felújítás a közeljövőben megvalósul, hiszen egyetemünk megkapta a fejlesztési keretet” – hangsúlyozta. Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja a munkanélküliségről, a fölöslegesen létrehozott szakmákról tartott kiselőadást, végszóként pedig leszögezte: „a képzés, a tanulás már önmagában jó dolog”.

Az egybegyűlt gólyákat és oktatóikat Rafain Zoltán megyei tanácsos köszöntötte a Hargita megyei önkormányzat részéről. „Az itt szerzett tudást Székelyföldön próbáljátok meg befektetni, hogy Székelyföld kimagasló állampolgárai legyetek” – zárta beszédét Rafain.

„Nagy igény volna arra, hogy csütörtök este ne ürüljön ki a campus, mert az egyetemi élet lényege nemcsak az előadásokon való részvétel, nemcsak az éjszakai buli, hanem a közösségi jelleg. Igény volna egy komoly vegyeskórusra, színjátszó körre, sportcsapatokra, hiszen van jégpálya, uszoda és meg kellene izmosítani a szakköröket is” – ezekkel a jó tanácsokkal köszöntötte a diákokat Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, az egyetem oktatója.

„A tanévkezdés elején mint új diák kicsit félek az egyetemi élettől, de reménykedem, hogy minden rendben lesz” – válaszolta érdeklődésünkre Lakatos Andor elsőéves környezetmérnöki hallgató. Az új tanévet Csapai Árpád és Szatmári Ingrid lelkészek áldották meg, majd a Codex együttes dallamaival zárult a rendezvény.

forrás: szekelyhon.ro

Eseménynaptár

2019. május

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031