Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Mainstream téma a 3D-s szervnyomtatás – előadás Gyergyószentmiklóson

2016. január 12-én, kedden 18 órától Dr. Bálint Emese, a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa tart kávéházi előadást A 3D-s szervek nyomtatása: megoldás a szervátültetésre? címmel.

forrás: erdely.ma

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara elindította az ingyenes Kávéházi előadások című programsorozatát, melynek célja az ismeretterjesztés és szórakoztatás Székelyföld városaiban. 

A rendezvény célja, hogy olyan városokba is eljussunk, amelyekre ritkábban van lehetőség, amelyekre eddig nem fektettünk akkora hangsúlyt, ugyanakkor az Egyetemünk fontosnak tartja, hogy a közönség és különböző városok lakói találkozzanak oktatóinkkal és olyan tudománynépszerűsítő előadásokat hallgassanak meg, amelyek a közérdeklődést felkeltik és szórakoztató jellegűek is.

Az egyetem oktatói vállalták azt, hogy előadásaikat karaván jelleggel elviszik Székelyföld városaiba. 2016. január 12-én, kedden 18 órától Dr. Bálint Emese, a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa tart kávéházi előadást A 3D-s szervek nyomtatása: megoldás a szervátültetésre? címmel.

A 3D-s nyomtatók piacra törésével az orvostudomány is használja különböző protézisek nyomtatására. A technológia fejlődésével lehetőség nyílt élő sejtek nyomtatására is egy olyan biológiailag lebomló vázra, amelyet több típusú sejttel betelepítve akár működőképes szervet is tudnak nyomtatni a beteg saját sejtjeiből, felszaporítva azokat. A szervnyomtatás technológiája fejlesztés alatt áll, de ígéretes eredményeket mutat.

Az esemény helyszínéül a Marcipán cukrászda szolgál.
 

Az eseményre a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Amennyiben az esemény felkeltette érdeklődését szeretettel várjuk az előadáson, csatlakozhat a létrehozott Facebook eseményünkhöz: https://www.facebook.com/events/1659318670989777/ 

Örömmel vennénk, ha a város lakosaival is megosztaná az előadások lehetőségét, értesítve őket az esemény időpontjáról és helyszínéről.

Eseménynaptár

2019. május

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031