Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Negyven új mérnököt avattak. Elbúcsúztatta végzőseit a Sapientia

Negyven új mérnököt bocsátott útjára tegnap este a Sapientia – EMTE. A csíkszeredai Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékek frissen diplomát szerző diákjait a Márton Áron Főgimnázium dísztermében megtartott mérnökavató ünnepségen búcsúztatta a felsőoktatási intézmény.

forrás: hargitanepe.eu

Dr. Lányi Szabolcs professzor adta át az ünnepség kellékét, a tálentumot az újdonsült mérnököknek

Fotó: László F. Csaba

Az eseményen az egyetem vezetői mellett több közéleti személyiség is köszöntötte a holnaptól a munkaerőpiacra kerülő újdonsült mérnököket. Farkas Balázs konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében úgy fogalmazott: az egyetemtől elköszönő diákok büszkék lehetnek arra, hogy komoly hivatásra tettek szert.
Ráduly Róbert Kálmán, Csík­szereda polgármestere pedig kifejtette: azért különleges a mérnöki szakma, mert azon túl, hogy a logikus gondolkodás és precíz tervezés jellemzi, munkájával a teljes közösséget szolgálja. Ezt a gondolatot fogalmazta meg Kolozsvári Tibor megyei önkormányzati képviselő is. Tánczos Barna szenátor pedig arra biztatta az újdonsült mérnököket, hogy magas célokat tűzzenek ki maguk elé, a középszerűséget ugyanis sehol nem díjazzák.
Dr. Mara Gyöngyvér a Sapientia – EMTE rektorhelyettese pedig a mérnökképzés hagyományaihoz híven jó szerencsét kívánt a fiatal mérnököknek.

Kiss Előd-Gergely

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031