Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Profiloldalból emlékoldal – a gyász feldolgozásának új módjai

Bálint Blanka mentálhigiénés szakember irányításával indult gyászfeldolgozó csoport Csíkszeredában. A társadalmunk halálhoz való viszonyulásáról, a gyászidőszak különböző szakaszairól, az átalakult részvétnyilvánítási szokásokról beszélgettünk a szakemberrel.

forrás: szekelyhon.ro

– Miért tartotta fontosnak a gyászfeldolgozó csoport elindítását, miben tud segíteni egy gyászolónak?

– Azért fontos, mivel ezek a csoportok nagyon sokat tudnak segíteni a gyászfeldolgozás terén. Ezt mondja a szakirodalom, de ezt tapasztaltam én is, amikor középső fiunk halála után részt vettem egy ilyen gyászfeldolgozó csoportban. Egy szeretett hozzátartozó halála nagyon megterhelő élethelyzet, amin csak a gyászolás segít, az érzelmek, helyzetek mély átélése. A gyászolóknak szükségük van arra, hogy kiadják magukból a fájdalmat, beszélhessenek az érzéseikről, az elhunytról. Ezért van az, hogy egyesek naplót kezdenek vezetni, mások a vallás vagy a művészetek felé fordulnak, vagy például verset, könyvet írnak. A gyászcsoport arra ad lehetőséget, hogy megoszthassuk érzelmeinket, gondolatainkat, problémáinkat olyan emberek között, ahol nem kell magyarázkodni, mert megértenek, elfogadnak. Szakértők szerint az érzelmek kifejezése és meghallgatása már önmagában is segíthet, ezen túlmenően azonban a csoport tagjai tapasztalatokat is átvehetnek egymástól, ötleteket a továbblépéshez. Mindez azért nagyon fontos, mert a gyász időszaka egy sebezhető állapot, a témában végzett kutatások szerint a gyászolók között emelkedik a halandóság, valamint a megbetegedések száma. Ugyanakkor, amennyiben a bennünket ért súlyos veszteség után nem gyászolunk, annak hosszú távú negatív következményei lehetnek, mint például a személyiségfejlődés megrekedése, alkoholabúzus, de akár a depresszióra való hajlamot is említhetném. Szintén fontos szempont, hogy veszteségeink feldolgozása nélkül majdnem lehetetlen a kötődés kialakítása.

– A társadalmunk hogyan viszonyul a halálhoz?

– Nem egységes a társadalom viszonyulása a halálhoz, különbséget kell tenni a városi és a vidéki térségek között, nagyváros és kisváros között. Azt látom, hogy városon egyre inkább az a folyamat zajlik le, amit magyarországi viszonylatban már régen leírtak, éspedig a halál tagadása. Ennek több szintje van, kezdve attól, hogy magát a szó használatát is kerüljük, eufemizmusokat használva helyette, ami azt jelenti, hogy megszépítjük, másként fejezzük ki, mint a saját jelével. Ezt mutatják például a napilapokban megjelenő gyászhirdetések, hisz ezekben sem jelenik meg a halál vagy meghalt kifejezés. Ehelyett nagyon gyakran az elhunyt szót használjuk, ami inkább álomra emlékeztet, de többször találkoztam olyan megfogalmazással is, ami ennél is messzebb vezet, mint „megpihent”, „csendesen megpihent”, „eltávozott”, „eltávozott soraink közül”. A halál szó tabujellegét figyelhetjük meg a halálos betegségek kapcsán is, kezdve az elhallgatásokkal, befejezve az orvosok, hozzátartozók átfogalmazásaival, a kifejezés elkerüléseivel. Mintha azt hinnénk, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is.

A másik szint a haldoklás, a haldoklóhoz való viszonyulás. Régen a haldoklót nem hagyták magára. Ahogy Magyarország vonatkozásában Polcz Alaine pszichológus, írónő, a halál és gyász kutatásának magyarországi úttörője, térségünkben pedig Balázs Lajos néprajzkutató, a Sapientia EMTE oktatója leírja, úgy tartották, hogy egy jó haldoklás, halál átminősíthet egy rossz életet. Ma viszont ez is megváltozott, a haldoklók gyakran magukra maradnak, jó esetben a közeli hozzátartozók látogatják, nehéz elviselni, hogy a halál otthon és mondjuk ne a kórházban történjen. A legtöbb kultúrában ugyanakkor nem hagyták magára a halottat, foglalkoztak vele különböző rítusok szerint. Ezen rítusoknak pedig nagyon fontos szerepe volt a hozzátartozók szempontjából is. Ezt én is megtapasztaltam, például azt, hogy milyen fontos a holttest ellátása, milyen megnyugvást ad, ha ezt mi magunk végezzük, és milyen fájó lehet, ha ezt nem tettük, tehettük meg. Az egyre gyakoribbá váló lezárt koporsó is a haláltól való eltávolodás irányába mutat, pedig a halott látványa segíti a tudatosulást, segíti elhinni és később feldolgozni a halálesetet.

– Mi történik a gyászidőszakban?

– Nem könnyű erre válaszolni, mivel egyrészt a gyász kulturálisan meghatározott, másrészt pedig egyénileg változó, nagyon összetett folyamatról van szó. Mégis nagyon hasznosnak tartom ezt a kérdést, mivel a gyász szakaszainak ismerete segítheti a gyászolót, megnyugvást jelentve, hogy érzései, viselkedése, magatartása „normális”, de segítséget jelenthet azoknak is, akik a gyászolóknak szeretnének vigaszt, támogatást nyújtani. A normál gyász folyamatának leírására több modell is született, amelyek több-kevesebb hasonlóságot mutatnak egymással. Én most a Pilling János pszichiáter szakorvos, a gyász szakértője által kidolgozott ötszakaszos modellt ismertetem röviden. Az első szakasz a sokk. A hozzátartozók nem akarják elhinni, ami történt, érzelmileg megdermednek, nem tudnak tisztán gondolkodni. Ebben a szakaszban tehát a gyászolók még nem szomorúságot élnek át, hanem inkább ürességet, bénultságot. A halálesettel kapcsolatos számos tennivaló általában véget vet a bénultságnak, és kezdetét veszi a kontrollált szakasz, ami általában a temetésig tart. Ebben a stádiumban erőteljesen váltakozik az érzések elfojtása, nagyfokú kontrollja, a nagyon intenzív érzelmek kitörésével. A gyászoló számára az események álomszerűnek tűnhetnek, úgy érezheti, mintha nem vele történnének. A harmadik szakasz a tudatosulás. A temetés után kezdődik a gyász legnehezebb szakasza. Korábban a tennivalók lefoglalták a gyászolót, elterelték a figyelmét, a temetés után szembesül a veszteséggel, a korábban elfojtott érzésekkel. A szakasz további nehézségét képezi, hogy a korábban vigaszt, segítséget nyújtani szándékozó találkozások, beszélgetések ritkulnak. A gyászoló egyre több területen és egyre mélyebben szembesül a szeretett személy hiányával. Ebben a szakaszban az érzelmek szinte elárasztják a gyászolót, gyakran váratlanul tűnnek fel, a bánat, szomorúság mellett a düh, a harag is hangsúlyosan megjelenhet. Ebben a szakaszban van, hogy a gyászolók keresik azt, aki felelőssé tehető a halálesetért. Ez lehet az egészségügyi személyzet, a kezelőorvos, az elhunyt személy, de a gyászoló akár önmagát is okolhatja hozzátartozója haláláért. Ebben az időszakban jelenik meg tehát a bűntudat. Felerősödhet a félelem, a szorongás, csökkenhet az életvágy, különböző testi panaszok jelennek meg, mint étvágytalanság, alvászavar, fejfájás, gyengeség, energiahiány. A következő szakasz az átdolgozás. A szembesülés erőteljes hatásait követően idővel megjelennek olyan változások, amelyek a gyász folyamatának előrehaladását jelzik. Ilyenek a fájdalmas emlékek mellett felbukkanó szép emlékek, a tünetek intenzitásának csökkenése, az elkerülő magatartás oldódása, az elfogadás növekedése. A tudatosulás és az átdolgozás időszaka általában hónapokig tart, a két szakasz nem különül el élesen egymástól, sem a következő szakasztól: az adaptációtól. A gyász feldolgozása azt jelenti, hogy a gyászoló érzéseiben és emlékeiben az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy emellett képes a megfelelő életvitelre. A gyászoló tudja, hogy képes folytatni az életét, bűntudat nélkül örül az élet szépségeinek, gondolkodásában, magatartásában a jövőorientáltság dominál.

– Segít-e manapság a közvetlen környezet a gyász, a halál feldolgozásában, vagy nem szokás, nem „illik” erről beszélni?

– A közvetlen környezet általában segít, de gyakran őket is érte a veszteség, ők is gyászolnak, így nehezebb annak, aki „erős” kell legyen a többiek kedvéért. Tehát marad a tágabb környezet, rokonok, barátok, ismerősök, akik szeretnének segíteni, de nem mindig tudják, hogyan tehetik ezt meg. A korábban említett haláltól való félelem ugyanakkor nemcsak a haldokló elkerülését vonja maga után, hanem a gyászoló elkerülését is. Ma már a részvétnyilvánításhoz nem szükséges személyesen találkoznunk a gyászolóval, megtehetjük ezt a Facebook-idővonalán, ami egyre gyakoribb jelenség az utóbbi időben. Összességében azt mondhatom, hogy míg korábban a gyászmunkát a rítusok, a vallás, a társadalom segítette, ma ezen szokások egy része kihalófélben van, vagy már kihalt, más részük tartalmilag kiürült, legalábbis városi közegben. A gyász feldolgozására vonatkozó tudást régebben egyik generáció adta át a másiknak, ma könyvekből, szakirodalomból, tanfolyamokon tanuljuk. Új szokások vannak kialakulóban, mint virtuális gyertyagyújtás, siratószoba, emlékweboldalak létrehozása, közösségi oldalon lévő profiloldal átalakítása emlékoldallá stb., a gyász feldolgozásának új módjait kínálva.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031