Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Reményeken felüli jelentkezési kedv (Hargita Népe)

A Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) hagyományosan minden év tavaszán szervezik meg. A különböző tudományterületeket lefedő versenysorozatot a kora tavasszal kitört járvány miatt őszre halasztották. Mint kiderült, a vártnál többen jelentkeztek a novemberi megmérettetésre.

Minden évben a versenyre karonként az összes tudományterületről indulnak másodéves, de legfőképpen harmadéves és mesteris hallgatók, akiknek általában a TDK-dolgozat témája megegyezik az államvizsga-dolgozatéval és így megfelelő, építő jellegű kritikai visszajelzést kaphatnak a nyári védés előtt.
– Idén ez sajnos elmaradt – jelentette ki dr. Máthé István, a Sapientia – EMTE egyetemi docense, a Kari Tehetséggondozási Bizottság elnöke, a verseny főszervezője. – Az őszi TDK megszervezése egyrészt azért kiemelten fontos, mert minden két évben zajlik az Országos Diákköri Konferencia (OTDK), amelyre a hallgatók csupán a helyi TDK-konferenciákon elért eredményeik alapján kaphatnak jelölést. A következő OTDK verseny 2021-ben lesz, tehát mindenképpen szükségesnek láttuk az elmaradt tavaszi TDK pótlását, még akkor is, ha online térben vagyunk kénytelenek lebonyolítani azt. Másrészt az elmaradt tavaszi versenyre előzetesen benevezett, de időközben végzett hallgatóknak is szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy bemutathassák kutatásaik eredményeit – fejtette ki dr. Máthé István.
Hogy mit jelent ez a számok nyelvén? – erre is válaszolt az oktató: Múlt héten lezárult a konferenciára való jelentkezés: harmincnégy diák összesen harmincegy dolgozat kivonatát töltötte fel, őket huszonnégy témavezető segíti kutatásaikban.
– A dolgozatok leadási határideje október 16-án járt le, a TDK-konferencia november 10-én zajlik majd – ismertette a további fontos dátumokat a főszervező. – Ugyanakkor azt hozzá kell tennem, hogy a dolgozatok végső száma még változhat, ugyanis a korábbi évek tapasztalatai alapján lehetnek olyan hallgatók, akik ugyan regisztrálnak a versenyre, de a dolgozatukat végül nem sikerül időben befejezniük és feltölteniük, így lemorzsolódnak.
Mint mondta, az irodalomtudományok, a nyelvészet és fordítástudomány, valamint a tanulás- és tanításmódszertan kategóriában van a legnagyobb jelentkezési arány, előbbiben nyolc indulóra van kilátás, utóbbiban pedig heten mutatják be kutatási munkáik eredményét.
– A konferencia, a dolgozatok bemutatása, illetve zsűrizése, mint már korábban említettük, online felületen zajlik. Előre felállított kritériumrendszer alapján értékeli a négy főből álló zsűri a dolgozatokat, valamint azok bemutatását, rangsorolva a hallgatókat – jegyezte meg dr. Máthé István.
A TDK-konferencia online előadásain bárki részt vehet, hiszen nyilvános. A verseny zökkenőmentes lebonyolítását viszont még számos egyeztetés előzi majd meg a szervező HÖK-képviselőkkel és oktatókkal, az informatikus kollégákkal – tudtuk meg a szervezőtől, aki azt is kiemelte, hogy nem annyira a díjazáson van a hangsúly, hanem sokkal inkább azon, hogy a hallgatók tapasztalatot szerezzenek, visszajelzéseket kapjanak eddigi tudományos munkájukról.

Eseménynaptár

2021. március

KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031