Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sajtónak / Rólunk írták /

Vajon itthon maradnak, ha felnőnek?

Az első és harmadik díjat is megnyerték a Pénzidomár nevű országos gazdasági vetélkedőn a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai az elmúlt hét végén Csíkszeredában. Annak ellenére, hogy csupán heti egy alkalommal tanulnak közgazdaságtant, szakirányú osztályba járó szakközépiskolás diákokat előznek meg a gazdasági versenyeken.

forrás: szekelyhon.ro

A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai az első és a harmadik díjat is elhozták  A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai már második alkalommal hozták Székelyudvarhelyre a vándorkupát a Sapientia EMTE, a csíkszeredai magyar főkonzulátus és az OTP Bank Románia által szervezett Pénzidomár gazdasági vetélkedőről.

A háromnapos verseny részvevőinek minden alkalommal valós gazdasági problémát kell elemezniük, és azokra megoldási javaslatokat adniuk. Ezúttal a Petry húsfeldolgozó családi vállalkozás számára készültek esettanulmányok arról, hogy az újabb trendeket követve miként ötvözhető a hagyományos recept és a helyi alapanyag a street fooddal – tudtuk meg Lőrincz Edit felkészítő tanártól.

A vetélkedő online fordulóval kezdődik, amelyen idén több mint harminc erdélyi magyar iskola csapata indult, ezt követi a döntő, amelybe tizenhat, majd a nagydöntő, amelybe csupán négy csapat jut be. A mostaniba a református kollégium két csapata, az Eur-Ászok, valamint a BeatCoins is bekerült, és kitűnően szerepelt. A Lucas Apetroae, Kiss Mihály, Mihály Dávid és Vetésy Andrea alkotta Eur-Ászok az első díjat, míg a Barabás Levente, Kovács Andrea, Nagy Szabolcs és Pap László alkotta BeatCoins a harmadik díjat szerezte meg. „Keményen dolgoztak, az esettanulmány és a prezentáció leadása után sem pihentek, hanem éjjel három-négy óráig készültek a másnap reggeli bemutatóra. A stressz nagyon megviseli őket, azonban érdekes, hogy alig jár le a verseny, már a következőn gondolkodnak. Ezeknek a vetélkedőknek van egy varázsuk, hiszen az egyetemi tanárok, a konzul, az OTP igazgatója, az üzletemberek, a cégtulajdonosok, a gazdasági szakemberek felnőttként kezelik, kérdésekkel bombázzák a diákokat, észrevételeiket, javaslataikat komolyan veszik, és azokat felhasználják. Valószínűleg ezért van az, hogy évről évre egyre több tanuló szeretne részt venni a versenyeken” – közölte a pedagógus.

A református kollégium diákjai először 2013-ban jelentkeztek a Pénzidomárra, a következő évben már elhozták a fődíjat. Az akkor bemutatott javaslatok közül hármat a székelykeresztúri tejfeldolgozó vállalat időközben beépített tevékenységébe. A diákok teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert csupán heti egy közgazdaságórájuk van, mégis olyan szakközépiskolásokat utasítottak maguk mögé, akik hetente akár nyolc órában is gazdasági tantárgyat tanulnak. „Ahol mi – a református kollégium – szerk. megj. –, a Gimi és a Peda megjelenünk, mindig dobogós helyezéseket hozunk haza. Ez nem lehet véletlen, valamit tudnak a mi gyerekeink. Kár, hogy az egyetemen a fejvadász cégek lecsapnak rájuk. A tudásukat, képességüket fel kellene tudjuk itthon használni. Mindig rossz megtapasztalni, hogy mi megtanítjuk őket, mások pedig elviszik itthonról” – jegyezte meg Lőrincz Edit.

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930