Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sapientiás sikertörténetek /

Korodi Zsuzsa - Kommunikáció és PR szak

Felelős szerkesztő

ErdélyFm, Marosvásárhely

2007-ben végeztem a Sapientia EMTE Kommunikáció és PR szakán. Abban az évben még mi, diákok fordítottuk a licenc vizsgához szükséges bibliográfiát. Emellett sokszor kellett magyaráznunk Csíkszeredában, mit is jelent a PR. Azt azért tudtuk, hogy újságírónak vagy PR-szakértőnek születni kell, ahogyan kőművesnek is.

Az akkori Romániában a két szakma között nem is nagyon tudták a különbséget, így még igazabb volt a mondás. Ezért kimondottan örültem a lehetőségnek, hogy az ismereteimet az egyetem elvégzése után oktatóként kamatoztathattam a Sapientián, PR a közigazgatásban tantárgy keretén belül. Ezt követően az Egyetem vezetősége egy újabb projektbe vont be: kutatási asszisztens lettem, a hazai oktatás decentralizációját vizsgáltuk. Éreztem azonban, hogy érdemes lenne gyakorlatban, vagy élesben is kipróbálni a négy év alatt megszerzett tudást.

Utam Marosvásárhelyre vezetett az ErdélyFm-hez, ahol közéleti szerkesztőként elkezdtem újságírói pályafutásom. Öt éve immár rádiós újságíróként tevékenykedem, azóta felelős szerkesztőként betekinthettem más műsorok szerkesztésébe is.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031