Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Csíkszeredai Kar – csik.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Sapientiás sikertörténetek /

Kovásznai Ágnes - Román nyelv és irodalom-Angol nyelv és irodalom szak

Iskolaigazgató

Xantus János Általános Iskola 

2005-ben végeztem román-angol szakon, az első évfolyamon. Sokat kaptam a Sapitól, „összenőttem” az egyetemmel. A négy év alatt gyűjtött „hamubasült pogácsa” utána is elkísért, abból „táplálkoztam” sokáig.

Az egyetemi évek alatt nagyszerű tanároktól tanulhattunk, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Több órán kívüli tevékenységet szerveztünk, kettő a számomra legfontosabbak közül: az egyetemi lelkészség és az irodalmi klub, amelyek lelki és szellemi fejlődésünket szolgálták. Az államvizsga évében a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola angol címzetes tanára lettem és két évet tanítottam az egyetemen is. Ugyanakkor beiratkoztam mesteri képzésre a Bukaresti Egyetem Idegenyelv Karára, a Sapientia Bukaresti Egyetemmel való kapcsolatainak köszönhetően. 2008-ban ugyanitt sikeresen felvételiztem a doktori képzésre. Közben zajlott az élet, férjhez mentem, ösztöndíjasként nyolc hónapos veszprémi tanulmányi úton vettem részt, 2010-ben pedig megérkezett a várvavárt csoda: megszületett a kislányunk. 2012-ben dr. Alexandra Cornilescu professzor asszony irányításával sikeresen megvédtem doktori dolgozatomat.

Akkor lejárt egy fejezet az életemben, de azóta is „táplálkozom” az ebben az időszakban begyűjtött „elemózsiából”. Rövid Venczel József Szakközépiskola igazgatóhelyettesi pályafutásom alatt, majd a Xantus János Általános Iskola igazgatójaként is sokszor erőt ad, kitartásra ösztönöz az Egyetem tanítása. Tizennégyévvel ezelőtt egy újonnan induló egyetemet választottam. Az idő azt bizonyította, hogy nem választhattam volna jobban.

Eseménynaptár

2019. március

KeSzCsSzVa
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031