A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzata 2002 óta működik, mint az intézmény egyik legfontosabb öntevékeny köre.A szervezet 2005-ig főként az egyetemi hallgatók érdekképviseletével, valamint több kisebb-nagyobb rendezvény lebonyolításával foglalkozott. Ekkor alakult meg jogi személye, továbbá 2005-től felerősödött a közösségformáló és közösségi érdekeket képviselő szerepe. Ma már szinte elképzelhetetlen a csíkszeredai kampusz Hallgató Önkormányzat nélkül. A Hallgatói Önkormányzat legfontosabb célja és küldetése a hallgatók érdekeinek érvényesítése és képviselete az egyetem fontosabb döntéshozó testületei előtt, mint például a Helyi Koordinációs Tanács, Kari Tanács, Szenátus. Ez pontosabban azt jelenti, hogy a HÖK részt vesz az egyetem működését szabályozó döntések meghozatalában és ellenezheti őket, amennyiben teljes mértékben nem ért egyet velük.
Egy másik fontos szerepe a HÖK-nek, hogy kapcsolatokat alakít ki és ápolja azokat. Hogy kivel és mivel? Más hallgatói, ifjúsági, civil és felsőoktatásban tevékenykedő szervezetekkel. Ugyanakkor fontos célja kialakítania lényeges kapcsolatokat a helyi és környékbeli sajtóval, mivel ezeken keresztül tudja megfelelően népszerűsíteni tevékenységét és rendezvényeit.
A HÖK-nek továbbá feladata az éves eseménynaptár megszerkesztése, és az abban szereplő tanulmányi, kulturális, sport és szórakoztató jellegű rendezvények megszervezése és színvonalának biztosítása.
A HÖK évente körülbelül 70-75 rendezvényt szervez meg helyszíni, illetve városi szinten. Ezek közül a nevesebb rendezvények a Egyetemi Diáknapok, TDK (Tudományos Diákköri Konferencia), TTK (Tudományos Tanárköri Konferencia), Gólyatábor, Gólyabál, KEK (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája), Sítábor. De helyet kapnak a kisebb rendezvények is, mint a Játék Estek, PC Estek, Filmmaratonok, Vita estek, Kocsma kvízek, Vacsoracsata, Szabadulószoba, Tudományos előadások a különböző bulik, Húsvéti bál, Mikulás Buli, HalloweenParty) 2024-től a HÖK működtet egy Szabadidős Gamer szobát, amit a diákok ingyenesen vehetnek igénybe.
A csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat tagjának számít minden egyes hallgató, akinek aktív jogviszonya van az egyetemmel, aktív tagjai azonban csak azok, akik részt vesznek a rendezvények megszervezésében, mint önkéntesek, szervezők, főszervezők, valamint a szervezetet működtető elnökségi tagok.
A rengeteg rendezvény mellett új kapcsolatokat alakított ki határon túli Hallgatói Önkormányzatokkal a már meglévők mellett, melyeket folyamatosan ápolja. Jelenleg a KMDSZ, OMDSZ, MMDSZ, KHÖK, MSHÖK, SZIE EHÖK, ELTE BTK, BME VBK, DEHÖK, PKED-vel ápolunk jó baráti kapcsolatot.
A Hallgatói Önkormányzat jelenlegi elnöke Asztalos Nándor Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgató.
Elérhetősége:
Biztosan merjük állítani, hogy aki Csíkszeredába jön egyetemre semmiképp nem fog unatkozni és ha esetleg vállalkozó szellemű, kreatív és jó csapatjátékos akkor akár egy dinamikus csapat tagja is lehet.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar
Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104
Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro