Venczel vetélkedő 2026

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
✕
Venczel vetélkedő 2026

Venczel József (1913–1972) társadalomkutató születésének évfordulója alkalmából a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt romániai magyar középiskolások számára.


Az idei verseny témája:

A jövő iskolája

Mit és hogyan kellene tanítani a középiskolában? 


Mindannyian jártunk már úgy, hogy egy-egy órán azon gondolkodtunk: vajon ezt mikor fogom majd hasznosítani? Ez a pályázat pont erről szól: arról, hogy ti, mai középiskolások, hogyan látjátok azt, amit az iskolában tanultok.

Kíváncsiak vagyunk, szerintetek mely tartalmak azok, amelyekről úgy gondoljátok, már nem biztos, hogy időszerűek vagy hasznosak számotokra. És legalább ennyire fontos a másik oldal is: milyen ismeretekről, témákról hallanátok szívesen többet, melyek azok a dolgok, amiről jelenleg nem, vagy csak alig esik szó az iskolában?

Ez a pályázat a lehetőségetek arra, hogy elgondolkodjatok azon, milyen is lenne a jövő iskolája – egy olyan iskola, ahová ti magatok is szívesebben járnátok, ahol a tanulási tartalmakba ti is beleszólhatnátok.

Kétféleképpen közelíthetitek meg a témát:

  1. Saját véleményed alapján – oszd meg a saját meglátásaidat és gondolataidat.
  2. Egy közösség hangjaként – kérdezd meg a barátaidat, osztálytársaidat vagy egy egész évfolyamot, és foglald össze közösen kialakított elképzeléseiteket a jövő iskolájáról.

Jelentkezés módja:

  • A vetélkedőre két fős középiskolás csapatok nevezhetnek.
  • Minden csapat egy pályamunkával jelentkezhet.
  • A pályamunka egy rövid TikTok-videó, amely frappáns és közérthető módon mutatja be a kiírásban szereplő kérdésekre adott választ.

Határidő és beküldés:

  • A pályamunkák leadási határideje: 2026. október 21., éjfél.
  • Az anyagokat elektronikusan kell beküldeni a következő címre: telegdybalazsuni.sapientia.ro 
  • A beérkezett videókat szakmai zsűri értékeli.

A döntő:

A legjobb nyolc pályamunka készítői 2026. november 7-én, Venczel József szülővárosában, Csíkszeredában mutathatják be munkájukat a Sapientia EMTE által szervezett élő vetélkedőn, ahol közös pizzázás, interaktív szakbemutatók és kampusztúrák is színesítik a programot. 

A továbbjutott csapatok a helyszínen két további megmérettetésben vesznek részt:

  1. Csapatverseny Venczel József életének és munkásságának ismeretéből.
  2. Plakátkészítő csapatverseny a Canva alkalmazás segítségével. (A plakát témáját a helyszínen kapják a résztvevők.)

A versenyzők a regisztráció után megkapják a Venczel József életét és munkásságát összefoglaló anyagot.

Díjazás:

  • A nyertesek értékes tárgyi és könyvjutalmakban részesülnek.
  • Az első három helyezett csapat tagjainak eredményei beszámítanak a Sapientia EMTE felvételi vizsgájába.
  • Az első három csapat felkészítő tanárait is díjazzuk.

További információkért érdeklődni a következő címen lehet: telegdybalazsuni.sapientia.ro 

Szeretettel és kíváncsian várjuk a jelentkezéseiteket!

Hírek
2026-11-05
2026-11-03
2026-11-02
2026-11-02
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign