ELTE Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
ELTE Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem
ELTE Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem
ELTE Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem
2013. június 6.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemista hallgatók számára az Elte Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem programot.

A Nyári Egyetem 2013. július 9. – július 14. között lesz megtartva.

A Nyári Egyetem mottója: Egységben a tudomány

 

A program célja:

A szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a hazánk határain kívül élő fiataljaink az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat, szaktárgyuk egy-egy speciális területén. Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék magyar ajkú diákjait várjuk a legnagyobb és legrégebbi magyarországi egyetem kifejezetten nekik szervezett kurzusaira. A szakmai képzésen túl széles körű kulturális programok szervezésével biztosítjuk, hogy megismerhessék a város nevezetességeit, valamint bepillantást nyerhessenek a pezsgő budapesti diákéletbe.

 

A nyári egyetem a következő négy témában indul:

  • Jogtudományi szekció: Emberi jogok
  • Természettudományi szekció:Varietas Delectat!
  • Humántudományi szekció: Szaknyelvek, szakmák nyelve
  • Informatikai szekció: Webtechnológia

 

Részvételi feltételek:

A részvételre kétféle módon, teljes támogatott és teljes költségtérítéses formában nyílik lehetőség.

Támogatott részvétel:
A támogatott részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik differenciáltan, elsősorban tanulmányi-, szakmai teljesítmény figyelembevételével, kizárólag a 2012/2013-es tanév II. félévben (a nyári iskola ideje alatt is) aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező pályázók részére. A támogatott részvétel során a szervezők állják a reggeli, az ebéd, a kirándulás és a szállás költségeket. Egyéb más felmerülő költségeket a résztvevőnek kell téríteni.

Költségtérítéses részvétel:
A költségtérítéses részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik érkezési sorrendben.
Kizárólag költségtérítéses formában tudjuk fogadni a már végzett, a 2012/2013-es tanév II. félévében hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező hallgatókat, illetve ELTE-s öregdiákokat. A pályázatuk alapján a támogatott keretbe nem kerülő résztvevők – amennyiben vállalják azt – szintén költségtérítéses formában vehetnek részt a nyári egyetemen. A költségtérítéses formára jelentkezők számára a jelentkezésnek nem kell tartalmaznia az utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlagát.

 

Jelentkezésnek tartalmaznia kell:

  • a jelentkező nevét, személyes adatait (lakcím, születési év, útlevélszám) – magyar állampolgároknak személyi igazolvány száma, index másolata,
  • melyik évfolyamra jár(t), melyik egyetemen (volt) hallgató – ezt a végzetteknek is ki kell tölteniük,
  • utolsó két lezárt félévének tanulmányi átlagát.

 

Kérjük, hogy a jelentkezéseket legkésőbb 2013. június 10-ig adják le kizárólag elektronikus úton. A jelentkezési felület elérhető az adott szekció menüpontjai között.

 

                                            http://nyariegyetem.elte.hu

 

Kapcsolat:
ELTE Rektori Hivatal
Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztály
e-mail: nyariegyeteminf.elte.hu

Az egyéb felmerülő költségekről a résztvevőknek kell gondoskodniuk. A támogatott hallgatók esetében a tömegközlekedési bérletet a szervezők igény esetén ideiglenes diákigazolvány kiállítása mellett - melynek költsége 360 Ft és szükséges hozzá egy igazolványkép méretű fotó - biztosíthatják.

 

A Nyári Egyetem 2013. szervezőbizottsága

Hírek
2024-03-25
2024-03-25
2024-03-22
2024-03-20



Tagek

XI. Kihívás Sapientia kosármaraton
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai idén XI. alkalommal szervezik meg a SAPIENTIA KIHÍVÁS 24 órás kosárlabda maratoni tornát.

VII. Kreatív térség
A Kommunikáció és PR szak végzős hallgatóinak szakmai bemutatójára kerül sor június 5-én, szerdán.

A Természet Világa Erdélyben - folyóirat bemutatkozó
A Kájoni János Megyei Könyvtár és a Hargita Megye Tanácsa találkozót szervez 2013. június 5-én, szerdán 18 órától, A természet világa Erdélyben, 144 év a természettudomány szolgálatában címmel.

Saját Tanárképző Intézet
Az ARACIS jóváhagyta a Tanárképző Intézetet.

Sapientiás diákok az ETDK-n
A Műszaki és Társadalomtudományi Kar hallgatói is részt vettek a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián.

XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai
Május 26-án, vasárnap a díjátadó gálával lezárult a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia.

A varázsszőnyeg átköltöztetése - kiállítás megnyitó
A csíkszeredai Sapientia EMTE matematika-informatika szakcsoportja a SimpleX Egyesülettel közösen a közelgő gyereknap alkalmából logikai játszóházzal egybekötött kiállítás megnyitóra hív minden matematika iránt érdeklődő gyereket és felnőttet.

Pótpályázási lehetőség Erasmusra
Pótpályázási lehetőség a következő tanévre. Az aktív hallgatóink június 21-ig pályázhatnak a 2013/2014-es tanévre a csereprogramra.

Tematikus táborokat hirdet a Biomérnöki Tanszék
Négy különböző tematikájú tábort szervezünk középiskolásoknak 2013. július 9-14. közötti időszakra. Megvan a továbbjutók névsora!

Bronzérmet szereztek a Sapientia cselgáncsozó diákjai
Az Országos Egyetemi Cselgáncs Bajnokságról két bronzéremmel tértek haza a Sapientia cselgáncsozó diákjai.

Bolyai Farkas Országos Tantárgyversenyt szerveztek
2013. május 10. és 12. között került sor Bolyai Farkas Elméleti Líceum szervezésében az Üzleti tervek versenyére.

Figyelem!
2013. május 15-én, szerdán, 15 órakor a Neptun rendszer karbantartás miatt előreláthatólag 8 órán keresztül leáll.

Álláshirdetés: Karbantartót keresünk
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet KARBANTARTÓI munkakör betöltésére.

Dr. Szili Katalin a Sapientián
Dr. Szili Katalin előadást tart a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén.

XII. Egyetemi Diáknapok
Az idei Egyetemi diáknapokra május 20-26. között kerül sor.

Andorka Rudolf Emlékkonferencia
A Sapientia EMTE csíkszeredai karai 2013. május 24-én, pénteken Andorka Rudolf Emlékkonferenciát szerveznek.

Nemzetközi Gazdasági Konferencia volt a hétvégén
Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok kara 2013.május 10-11. között szervezte meg az X. Nemzetközi Gazdasági Konferenciát angol nyelven.

Konferencia felhívás: Symposium on Cultural Diplomacy in the Levant
Az Institute for Cultural Diplomacy által szervezett konferenciára 2013. május 23-25. között kerül sor.

Pályázati felhívás divattervezők számára
A Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke pályázatot hirdet divattervezőknek, egyenruhatervek elkészítésére.

Social media
A social media hatásairól tart előadást Kelemen Attila médiaszakember a Sapientián.

ECL Nyelvvizsga júniusban
Lehet jelentkezni angol-német nyelvvizsgára júniusban.

Telenor Magyarország szakmai gyakorlatot hirdet
A Telenor Magyarország budapesti kirendeltsége Erasmus szakmai gyakorlatra fogad tehetséges, angolul jól beszélő, céltudatos diákot/diákokat.

Szakmai gyakorlat a Telenornál
A Telenor Magyarország budapesti kirendeltsége szakmai gyakorlatot hirdet.

Tanulmányi kiránduláson vettek részt hallgatóink
Humántudományok Tanszék hallgatói április 27-28. között tanulmányi kiránduláson vettek részt Bukarestbe, ahol a főváros számos látnivalóit nézték meg.

Biblia és menedzsment - Nyílt előadás
2013. május 14-én, 18 órai kezdettel Dr. Geréb László közgazdász és Csomós László római katolikus segédlelkész tart előadást a 12-es terembe.

Beszámoló a Nemzetközi Imagológiai Konferenciáról
A konferencián 3 plenáris (magyar, román és angol nyelvű) és 60 szekció-előadás hangzott el, valamint a virtuális szekcióban 20 dolgozat került bemutatásra mindhárom nyelven. A résztvevők kilenc országból érkeztek.

X. Annual International Conference on Economics and Business - megváltozott a jelentkezési határidő!
We would be glad to see you among the participants of the Conference. Our conference provides opportunity for researchers, teachers and PhD students to meet and to represent their research results.

Időközi választás a Kari Tanácsban
Új tagot választanak a Kari Tanácsba az Élelmiszertudományi Tanszék részéről.

Jövőtől startol az ERASMUS program a Sapientián
Aktív hallgatóink 2013. április 29-ig pályázhatnak a 2013/2014-es tanév csereprogramjaira.

Kulturális identitás és alteritás az időben – Nemzetközi Imagológiai Konferencia
2013. április 19-20. között negyedik alkalommal szervez imagológiai konferenciát Csíkszeredában a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke.

Startol az ERASMUS program
2012-ben, az intézményi akkreditáció elnyerése után, a Sapientia EMTE részt vehet európai programokban és pályázatokban, így az ERASMUS programban is. Az aktív hallgatóink április 29-ig pályázhatnak a 2013/2014-es tanévre a csereprogramra.

Tudományos Diákköri Konferencia - 2013
A csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat idén is megszervezi a Tudományos Diákköri Konferenciát. A dolgozatok megvédésére április 23-án kerül sor.

Támogassa adója 2%-ával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet
A személyi jövedelemadója 2%-ának felajánlásával hozzájárul ahhoz, hogy több ezer diák itthon, magyar nyelven tanuljon, önálló akkreditált egyetemen.

Könyvbemutató és író-olvasó találkozó
Balás András Tudomány és helytállás c. könyvbemutatójára kerül sor 2013. április 11-én 17 órától a Sapientia EMTE Nagy Aulájában.

II. Sapientiás Kultúrnap
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai második alkalommal szervezik meg a Sapientiás Kultúrnapot.

Terepen a szociológusok
Madéfalván végeznek terepgyakorlatot az I. és II. éves Szociológia szakos hallgatóink.

Kari Tanács tag választás a Humán Tanszéken
A Humántudományok Tanszék 2013 április 17.-én tart választást a megüresedett Kari Tanácsi helyre.

IV. Laborkukac Diákvetélkedő
Megvannak a végleges eredmények.

II. Sapientia Filmszemle
Idén második alkalommal szervezzük meg a Sapientia Filmszemlét, ez alkalommall Sapientiás arcok címmel.

Pályázati felhívás dániai részképzésre és ösztöndíjra, a 2013-as őszi félévre
A Velux Alapítvány dániai részképzésre és ösztöndíjra hirdet pályázatot a Sapientia EMTE diákjai körében. Meghosszabított leadási határidő 2013. április 1.

Kitüntetést kapott Dr. Szép Sándor egyetemi tanár
A Műszaki és Társadalomtudományi Kar oktatója a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta. Forrás: szekelyhon.ro

Velux ösztöndíj tájékoztató
Hétfőn, március 25-én 17 órától a 112-es teremben kerül sor a dániai Velux ösztöndíjprogram bemutatására.

„Szabadságom az írás” - az esszéverseny kiértékelése
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Humántudományok Intézete „Szabadságom az írás” címmel második alkalommal hirdette meg magyar nyelvű esszéíró versenyét középiskolák 11-12. osztályos tanulói számára a 2012/2013-as tanévben.

Álláshirdetés: PR felelős
A Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kara pályázatot hirdet PR felelősi munkakör betöltésére.

Az Egyetem házhoz jön 2013
2013. március 11-14. és 18-21. között ismét megszervezzük a már hagyományossá vált felvételi tájékoztató körutat.

Modern Hindi Retreat in Transylvania, 2013
The Alexander Csoma de Kőrös Centre for Oriental Studies and the Department of Humanities at the Faculty of Economic and Human Sciences at Sapientia — Hungarian University of Transylvania, Miercurea Ciuc/Csíkszereda is organising a Modern Hindi Retreat between Monday 19 Aug and Saturday, 31 Aug. 2013.

BCG STRATEGY CUP (verseny egyetemistáknak)
Experience the life of a strategy consultant!

Dékánválasztás 2013 - eredmények
A 2013. február 22-i szenátusi ülésen megszületett a döntés.

Csíki Magbörze
A Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke és a 7határ erdélyi gazdaoldal első alkalommal szervezi meg a háztáji kertészkedők számára a Csíki Magbörzét.

„Szabadságom az írás” - az esszéverseny első fordulójának kiértékelése
A vetélkedő első szakasza interneten zajlott, az esszéket jeligével ellátott dokumentumban juttatták el a versenyzők a Humántudományok Tanszék titkárságának e-mail címére.

Nyelvvizsga végzős hallgatóknak
Sapientia belső nyelvvizsgára angol és német nyelvből lehet jelentkezni (a nyelvvizsga a licensz vizsgákhoz kötelező feltétel).

Farsangi bál a HÖK szervezésében
A Hallgatói Önkormányzat szervezésében élőzenés farsangi mulatságra kerül sor február 20-án, szerdán este 21 órától az egyetem étkezdéjében.

Megvannak a II. féléves órarendek
Ezen a linken megtekintheted őket.

Alumni találkozó Román- Angol szakot végzetteknek
A Humántudományok Tanszék Alumni találkozót szervez a Román-Angol szakot végzett hallgatók részére. A találkozóra február 23-án, szombaton délután kerül sor a Sapientia csíkszeredai épületében.

Pályázati felhívás dániai részképzésre és ösztöndíjra: 2013 őszi és 2014 tavaszi félévekre
A Velux Alapítvány dániai részképzésre és ösztöndíjra hirdet pályázatot a Sapientia EMTE diákjai körében. Leadási határidő 2013. április 1.

Románból és matematikából is szervezünk ingyenes érettségi felkészítőt
A Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén a Hargita megyei Tanfelügyelőség támogatásával román nyelv és irodalom illetve matematika érettségi felkészítőt tartanak középiskolás oktatók és egyetemi tanárok, hallgatók.

Kampányarcokat keresünk!
Idén 2013. március 11-15. és 18-22. között Erdély mintegy 100 középiskolájába látogatunk el, ehhez keresünk tehetséges, ambíciós hallgatókat.

OTP magánösztöndíj
Az OTP Bank Románia és a Gazdaság- és Humántudományok Kar pályázatot hirdet 3 hallgatói magánösztöndíj elnyerésére.

Sikeres volt a III. Sapi Tehetségnap
A III. Sapi Tehetségnapot szervezte meg január 19-én a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának Matematika-Informatika Szakcsoportja.

Dékánválasztás 2013 - leadott pályázatok
A Sapientia EMTE Választási szabályzatának megfelelően 2013. január 17-ig két jelölt adta le jelentkezési pályázatát.

Kulturális identitás és alteritás az időben – Nemzetközi Imagológiai Konferencia
2013. április 19-20. között negyedik alkalommal szervezünk imagológiai konferenciát.

ACTA
Elkészült az ACTA Social Analysis tudományos folyóirat második kötete.

Óraadói állás: Román irodalomtörténet szeminárium
A Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke óraadó oktatót keres Román irodalomtörténet szemináriumának vezetésére.

Dékánválasztás 2013
A dékáni pályázatok benyújtásának határideje: 2013. január 17.

Könyvbemutató: Bolyai-breviárium
Oláh-Gál Róbert könyvének bemutatójára 2013. január 9-én kerül sor.

Sikeresen zárult a CSI:Sapientia
December 15-én, szombaton zajlott a CSI:Sapientia harmadik és egyben utolsó fordulója.

Csíkiak nyerték a Pénzidomár vetélkedőt
A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola diákjai nyerték a Pénzidomár nevű gazdasági és pénzügyi vetélkedőt.

Nyelvvizsga ismertető
A Humántudományok Tanszék nyelvvizsgával kapcsolatos tájékoztatót szervez a végzős hallgatóknak.

„Szabadságom az írás” - magyar nyelvű esszéíró pályázat középiskolás diákok számára
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Humántudományok Intézete „Szabadságom az írás” címmel második alkalommal hirdeti meg magyar nyelvű esszéíró versenyét középiskolák 11-12. osztályos tanulói számára a 2012/2013-as tanévben.

Apokalipszis 2012
Előadás és beszélgetés Dr. Hubbes Lászlóval.

Felhívás: tredence Graduate Barometer 2013
Pályaválasztásra és egyetemi képzésre vonatkozó kérdőív, értékes nyereményekkel!

IV. „Gúzsba kötve táncolni”
2012. december 8-án, szombaton sor került a „Gúzsba kötve táncolni” fordítói verseny döntőjére. E versenyt idén negyedik alkalommal szervezte meg a Gazdaság- és Humántudományok Kar Humántudományok Tanszéke.

Felhívás: trendence Graduate Barometer 2013
Pályaválasztásra és egyetemi képzésre vonatkozó kérdőív, értékes nyereményekkel!

2012. december 10.
Fontos! Rektori rendelet a december 10-i nappal kapcsolatosan!

Sapi Tehetségnap - Versenyfelhívás
A Sapi Tehetségnap keretében lehetőséget biztosítunk a logikus gondolkodást és stratégiai érzéket igénylő feladatok iránt érdeklődő diákoknak egy szórakozással (korcsolyázást tervezünk) egybekötött kellemes nap eltöltésére.

Filmklub ma este
Ma este 8 órától újabb filmet vetítünk a Nagy Aulában.

Pénzidomár - továbbjutó csapatok
61 csapat küldte be megoldását a Pénzidomár vetékedő első fordulójában. A továbbjutó csapatok listája itt olvasható.

„Gúzsba kötve táncolni” fordítóverseny - kiértékelés
2012 október–novemberében a Sapientia EMTE csíkszeredai Humántudományok Tanszéke negyedszer hirdette meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt középiskolák 11–12. osztálya számára. Az első forduló értékelése itt olvasható.

Új HÖK elnökség
November 27-én kedden a hallgatók megválasztották az új HÖK elnökséget.

Segítség a felkészüléshez
Mintegy kétszáz diák jelentkezett a Sapientia által meghirdetett ingyenes érettségi felkészítőre Csíkszeredában. A román nyelv és irodalom felkészítő után januárban matematikából is elindítják a képzést.

Ma esti Filmklub
Ma este 8 órától Filmklub a Nagy Aulában.

Bekapcsolódott az Erasmus-programba a Sapientia
A Sapientia Egyetem diákjai előtt is megnyílik a lehetőség, hogy Európa bármely országában végezzenek el egy-egy félévet egyetemi tanulmányaik során. Akkreditácója után ugyanis a Sapientia is bekapcsolódhat az ezt elősegítő Erasmus-programba, és aláírták ennek érdekében az első együttműködési szerződést is.

Jövő tanévtől indul az ERASMUS!
Megérkezett az Egyetem ERASMUS Chartája az Európai Bizottságtól.

Szakmai kiránduláson a szociológusok
Szakmai kiránduláson vettek részt november 16-án, pénteken a III. éves Szociológia szakos hallgatók Marosvásárhelyen.

CSI: Sapientia
A Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke izgalmas versenyt hirdet középiskolások számára. Módosult versenyszabályzat!

Díjazták oktatónkat
A Romániai Magyar Pedegógusok Szövetségének Országos Elnöksége, Tudományos Tanácsa Balázs Lajost, a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának oktatóját Apáczai – Díj 2012-el tüntette ki.

Magyar Tudomány Ünnepe
Konferenciát tartunk a Magyar Tudomány Ünnepén, november 10-én szombaton, a Sapientián.

Gólyabál beszámoló
Sikeresen lezajlott a Hallgatói Önkormányzat által idén tizenegyedik alkalommal megszervezett gólyabál. Az előadás a vadnyugat témakörben zajlott és a Sapnyugat címet viselte.

Nyílt előadás - Van válság? És ha igen, akkor mit tegyünk?
2012. november 6-án 18 órai kezdettel Tankó László, az Arkum Group portfólió igazgatója, és az Eurocar Trading vezérigazgatója tart előadást egyetemünkön.

Ingyenes érettségi felkészítő román nyelv és irodalomból
A Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén, a Hargita megyei Tanfelügyelőség támogatásával román érettségi felkészítőt tartanak középiskolás oktatók és egyetemi tanárok.

Eredményhirdetés: Komyathy-ösztöndíj kommunikáció szakos hallgatóknak
Brian Komyathy úr támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ösztöndíjat hirdetett a 2012/2013-as tanévre.

Szakmai kirándulás
Szakmai kiránduláson vettek részt a II. és III. éves Kommunikáció és PR szakos hallgatók Marosvásárhelyen.

Mai Filmklub
Ma este 8 órától ismét Filmklub a Nagy Aulában.

Színész-diák találkozó
Október 30-án, kedd este 19 órától színész-diák találkozóra kerül sor az egyetemi büfében.

„Gúzsba kötve táncolni” IV. fordítói verseny középiskolásoknak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Humántudományok Tanszéke idén negyedik alkalommal hirdeti meg fordítói versenyét a középiskolák 11–12. osztályos tanulói számára négy kategóriában.

Hétfőn Filmklub
Október 22-én, hétfőn este 8 órától folytatódik a Filmklub.

Pénzidomár - gazdasági vetélkedő középiskolásoknak
Itt az alkalom, hogy próbára tegyétek pénzügyi és gazdasági ismereteiteket.

Pályázati felhívás kommunikáció szakos diákok figyelmébe: Komyathy-ösztöndíj
Brian Komyathy úr támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ösztöndíjat hirdet a 2012/2013-as tanévre.

Előadás és termékbemutató
Termékbemutatóval egybekötött előadásra kerül sor a Sapientián, október 25-én. Az előadás központi témája az EM technológiák és azok alkamazása a gyakorlatban.

Pályaorientációs beszélgetések
Az idei tanévtől folytatódik a Pályaorientációs beszélgetések elnevezésű rendezvényünk.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign