Hallgatónkat díjazták a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Hallgatónkat díjazták a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen
Hallgatónkat díjazták a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen
Hallgatónkat díjazták a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen
2019. február 4.

Háromszéki filmes nyerte idén a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny dokumentumfilmes kategóriáját. Vargyasi Levente rendező-operatőr, fotográfus, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának kommunikáció szakos hallgatója, a Tehenesek című dokumentumfilm képi világával érdemelte ki a rangos szakmai díjat.

A második alkalommal megrendezett Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait csütörtökön este Budapesten, a Pesti Vigadóban adták át. A hat kategóriában meghirdetett megmérettetést a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésben a Sparks kamera- és lámpakölcsönző céggel közösen rendezték meg.

 Nagy elismerés számomra ez a díj, ugyanakkor visszajelzés, hogy jó úton járok. A dokumentumfilmet fontos kifejezőeszköznek tartom, a Tehenesek című filmünkkel egy már-már eltűnőfélben levő világot rögzítettünk” – fogalmazott Vargyasi Levente a díjkiosztót követően, aki azt is elmondta, jelenleg a cukorrépa-termesztés helyzetét felgöngyölítő dokumentumfilmen dolgozik.

Nagyjátékfilm, tévé-, dokumentum-, természet- és kisjátékfilm, valamint diákfilm kategóriában adtak át díjakat. A dokumentumfilm kategóriában 13 operatőr versenyzett, a Koltai Lajos rendező-operatőrből, Kende János operatőrből, Lajos Tamás operatőr-producerből, Káel Csaba rendezőből és Pados Gyula operatőrből álló zsűri a Vargyasi Levente által jegyzett dokumentumfilm képi világát tartotta a legjobbnak.

A Tehenesek című dokumentumfilm a háromszéki magyar szarvasmarhatartók aktuális helyzetét tárja fel, nyomon követve a mindennapi élet mozzanatait. A tejesgazdák, illetve a húsmarhát tenyésztők lehetőségeit, jövőképét is körvonalazzák azok a vallomások, amelyek sok optimizmusról árulkodnak a sokszor kilátástalan gazdasági illetve politikai körülmények ellenére. A megpróbáltatásokkal teli gazdaéletet nemcsak a portán belül, hanem a természettel a közösség, a szarvasmarhatartók egyesületének a megmozdulásain keresztül is láttatja a film. A Tehenesek dokumentumfilm rendező-operatőre Vargyasi Levente, vágója a TVR magyar adásának munkatársa, T. Bányai Péter, forgatókönyvét a szintén sepsiszentgyörgyi Fám Erika írta, zenéjét Könczei Árpád szerezte és helybeli muzsikusok játszották. Az alkotást a Lakiteleki Filmfesztiválon és a bukaresti Docuart fesztiválon is díjazták.

 

Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált tavaly nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra. A Kovács László és Zsigmond Vilmos magyar operatőr díjat és a rendezvényt a tavalyihoz hasonlóan a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Filmalap, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Hírek
2024-03-25
2024-03-25
2024-03-22
2024-03-20



Tagek

Ezüst Akadémia: dr. Szakács Sándor - Jobb félni, mint megijedni... a földrengésektől és tűzhányóktól
Az Ezüst Akadémia Oktatási Program következő előadója Dr. Szakács Sándor, egyetemi docens, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának oktatója lesz, aki a tűzhányók és a földrengések jelenségeit hozza közelebb hozzánk.

XVI. Kari Tudományos Diákköri Konferencia felhívás
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Tehetséggondozó Bizottsága és Hallgatói Önkormányzata a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére meghirdeti a XVI. Kari Tudományos Diákköri konferenciát.

Megjelent a Nemzetközi Gazdasági Konferencia kötete
Annual International Conference on Economics and Business Innovation and technology in the knowledge based economy címmel megjelent kötetet IDE kattintva lehet elérni.

Újabb Sapi Tehetségnapot tartottunk középiskolásoknak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Matematika-Informatika Szakcsoportja 2019. január 19-én, szombaton nyolcadik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára.

Most épp nem szennyezett, tehát nyugodtan fogyasztható a szejkei forrásvíz
Ismét fogyasztásra alkalmas a szejkei forrás vize. A 13A jelzésű országút melletti forrás a székelyudvarhelyiek és az átutazók körében is népszerű, azonban tavasszal és ősszel a felszíni csapadék kimutathatóan befolyásolja a forrásvíz minőségét. forrás: szekelyhon.ro

Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny - felhívás
A Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny a Kárpát-medence felsőoktatási képzésben résztvevő ifjúsága számára megszervezett számviteli-adózási esettanulmányi vetélkedő. Részletek ITT!

Ezüst Akadémia: dr. Pap Levente - Az asszonyi cicomáról - szépségápolás a római korban
2019. január 22-24. között három városban hallgathatják meg az Ezüst Akadémia résztvevői dr. Pap Levente, egyetemi docens előadását.

Megjelent a Nyelvi tájkép, nyelvi sokszínűség I-II. konferenciakötet
Jelen kiadvány a 2017. szeptember 22–23-án Nyelvi tájkép és nyelvi sokszínűség témakörében megszervezett konferencián elhangzott előadások jelentős részét tartalmazza. A rendezvény arra összpontosított, hogy a címében mellérendelő struktúraként megjelenő kulcsfogalmak kapcsolatára vonatkozóan kérdések sorát fogalmazza újra, a Kárpát-medencei magyarság összefüggésében.

The GLOBAL Optimization Algorithm
A Springer kiadó szerkesztésében megjelent dr. Pál László, egyetemi docensnek a GLOBAL nevű optimalizálóról egy könyve. A munka a Szegedi Tudományegyetem oktatóival közösen született meg. Részletek ITT.

Sapiophile: Hulladékmentes kihívás
Megjött a Sapiophile legújabb része, melyben Mara Gyöngyvér megküzd a hulladékokkal. Megpróbál öt napig hulladékmentesen élni. A videóból kiderül, hogy oktatónknak hogyan sikerült a kihívás.

Találkozzunk a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2019. január 10-12. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpo "A" csarnokában! A Sapientia EMTE standja a DA24-es jelzésű helyet foglalja el.

,,Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" - Pályázati felhívás
Az Országgyűlés elnöke, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője pályázatot hírdetett.

Szakmai kiránduláson vettek részt a Génsebész hallgatók
2018. december 18-án a harmadéves Génsebész hallgatók szakmai kiránduláson vettek részt Vincze Boglárka óraadó vezetésével, a Növényi biotechnológia tantárgy keretein belül.

Studium-konferencia 2018-ban is
A Társadalomtudományi Tanszék idén december 19-én, szerdán 12-14 óra között tartja évzáró konferenciáját a 232-es teremben.

Szakmai kerekasztal a kutatási együttműködési lehetőségekről
2018. december 14-én, pénteken szakmai kerekasztal megbeszélésre került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának könyvtárában.

Sapi Tehetségnap 2019-ben is
2019 januárjában újra megszervezzük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára. A verseny részleteiről ITT olvashatók az információk.

Ezüst Akadémia: dr. Pozsony Ferenc - Erdélyi karácsonyi szokások
2018. december 18-20. között vendégünk lesz dr. Pozsony Ferenc, néprajzkutató, egyetemi professzor, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki az Ezüst Akadémia Oktatási Program résztvevőinek tart előadást az erdélyi karácsonyi szokásokról.

Beszámoló a X. „Gúzsba kötve táncolni” fordítói versenyről
2018. december 7-8-án tizedik alkalommal szerveztük meg és bonyolítottuk le a középiskolák 11-12. osztálya számára szervezett „Gúzsba kötve táncolni” fordítói versenyünket.

ELTE mikrobiológusainak előadássorozata
A Biomérnöki Tanszék szervezésében 2018. december 12-14. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszékének oktatói tartanak környezeti biotechnológiákkal kapcsolatos előadásokat, mely nyitott minden érdeklődő számára. A program az alábbiakban olvasható.

Ezüst Akadémia: Bedő Imre - A férfiak különleges szerepe a családokban
2018. december 4-6. között tartjuk három városban az Ezüst Akadémia Oktatási program ötödik előadását. Ez alkalommal Bedő Imre lesz a vendégünk, aki a férfiak szerepéről beszél a közönségnek.

Régió és társadalom: konferencia-program
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke konferenciát szervez a Régió és társadalom Határtalan tudomány a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan 2018. november 30-án. A részletes program alább olvasható.

Nem iható a szejkei borvízforrás vize
2018 januárjában, márciusában és novemberében összesen öt alkalommal bevizsgált főút melletti szejkei borvízforrás vize egyik alkalommal sem bizonyult ihatónak – derült ki a Sapientia egyetem csíkszeredai laboratóriumaiban elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok során. forrás: szekelyhon.ro és uh.ro

Megtartottuk a második Sapis Thanksgiving rendezvényt
A Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke 2018. november 22-én, csütörtökön délután 17 órától Sapis Thanksgiving-et szervezett középiskolás diákok számára. A rendezvényen több mint 50 középiskolás és a humánszakos hallgató mellett, a Care2Travel részéről, Kedves Péter és két ausztrál vendég is részt vett.

„Gúzsba kötve táncolni” fordítóverseny eredményei
2018 őszén a Sapientia EMTE csíkszeredai Humántudományok Tanszéke a tizedik alkalommal szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt középiskolák 11–12. osztálya számára. Idén 50 tanuló 57 fordítást küldött felhívásunkra, mivel a jelentkezők közül négyen két kategóriában is indultak, egy tanuló pedig mind a négy kategóriában jelentkezett.

VII. Pénzidomár - pénzügyi és gazdasági vetélkedő döntő
November 23-25. között zajlott Csíkszeredában a VII. Pénzidomár - pénzügyi és gazdasági vetélkedő döntő fordulója a középiskolások számára, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, az OTP Bank Románia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/2019-es tanév II. félévében (KA107)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2018/2019-es tanév második félévében.

Sapiophile: Milyen klasszikus egyetemista karakter vagy?
Megérkezett a Sapiophile következő része, amelyben a négy egyetemi oktatónk mellé most négy egyetemista csatlakozik, hogy közösen mutassák be milyen volt régen egyetemistának lenni és milyen ez napjainkban.

Moldvai tanulmányi kiránduláson voltak a turisztikai mérnök-menedzserek
2018. november 10-11-én a Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatók moldvai tanulmányi kiránduláson vettek részt. A tervezett programnak megfelelően ellátogattunk Gyimesbükkbe, Pusztinára, Durău-ba, Dornavátrára és Besztercére.

Sapis Thanksgiving
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Humántudományok Tanszéke idén is megszervezi a Sapis Thanksgiving eseményt 2018. november 22-én, csütörtökön, 17 órától.

Kájoni János-díjjal tüntették ki dr. Balázs Lajos oktatónkat
Idén is átadta Hargita Megye Tanácsa a Kájoni János-díjakat, a kiemelkedő eseménynek a Kájoni János Megyei Könyvtár adott otthont november 16-án. A kitüntetéseket ez alkalommal dr. Balázs Lajos néprajzkutató, Mirk László tanár és Cseke Gábor író vehették át Borboly Csabától, Hargita Megye Tanácsa elnökétől.

Ezüst Akadémia: dr. Szenkovics Dezső - India, a feltörekvő nagyhatalom?
2018. november 20-22. között kerül sor a negyedik előadásra az Oktatás Program keretén belül. Ez alkalommal pedig a Sapientia EMTE, Kolozsvári Karának egyetemi adjunktusa lesz az előadó.

Online is lapozható a 2019-es felvételi tájékoztató füzet
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden évben kiadja felvételi tájékoztató füzetét, mellyel a pályaválasztás előtt állókat szeretné segíteni. A külsőleg is megújult kiadványban, az egyetemi felvételire készülő diákok megtalálhatják a számukra leginkább tetsző szakot.

Párizsban versenyeztek hallgatóink
2018. október 21-22. között került megszervezésre az Ecotrophelia Europe 2018 ökoinnovációs verseny nemzetközi szakasza a SIAL Paris kiállítás keretein belül, ahol a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának csapata, a Sapbakers Magyarországot képviselte.

Gyimesi iskola nyerte az idei Venczel vetélkedőt
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a Társadalomtudományi Tanszéke az idén hatodik alkalommal rendezte meg a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.

Biomérnökök szakmai látogatáson a szovátai Danubius szállóda-komplexumnál
2018. november 10-én, szombaton a mesteris hallgatók, dr. Máthé István oktató vezetésével a szovátai Medve-tó és környékének tanösvényeit járták be illetve meglátogatták a Danubius Health Spa Resort Sovata Hotel gyógykezelő központját.

Bevizsgálták és fogyasztásra alkalmasnak találták a kirulyfürdői borvízforrások vizét
A kirulyfürdői Tábori borvíz és a Festőborvíz minősége megfelelő emberi fogyasztásra – derítették ki a Sapientia egyetem laboratóriumaiban elvégzett mikrobiológiai és vízkémiai vizsgálatok során. Forrás: szekelyhon.ro

Magyar Tudomány Ünnepe – 2018 Határtalan agrártudomány
Szervező: KAB – Agrártudományi Szakbizottság Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2-es számú előadó Időpont: 2018. november 9.

Megemlékező tudományos konferencia az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíki Fiókegyesülete, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara konferenciát szervez 2018. november 9-én, pénteken.

Régió és társadalom - konferencia
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke Régió és társadalom címmel szervez konferenciát Csíkszeredában a Határtalan Tudomány. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.

Rafal Smoczynski: The role of the intelligentsia habitus in the upward mobility of Polish migrants in the UK
2018. november 6-án, kedden, 10 órától vendégünk lesz Rafal Smoczynski az Institute of Philosophy and Sociology of the Polish Academy of Sciences oktatója, aki nyílt előadást tart. Az esemény helyszíne az egyetem 2-es terme.

Köztes terek / Spaţii intermediare / Spaces In Between ‒ Nemzetközi konferencia 2019
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara, Humántudományok Tanszékének Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontja háromnyelvű konferenciát szervez Köztes terek/Spaţii intermediare/ Spaces In Between címmel, az egyetem csíkszeredai helyszínén, 2019. április 26-27. között. Jelentkezési határidő: 2019. január 31.

Ezüst Akadémia: dr. Kása Zoltán - Mi fán terem a számítógép, kell-e nekünk internet?
2018. november 6-8. között kerül sor az idei tanévben a harmadik előadásra, amelynek vendége dr. Kása Zoltán, egyetemi professzor, a Sapientia EMTE oktatója.

VII. Pénzidomár - pénzügyi és gazdasági vetélkedőt hirdetünk
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, az OTP Bank Románia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa idén is meghirdeti a Pénzidomár - pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára.

Tanulmányi kiránduláson voltak a Humánerőforrás és a Szociológia szakos III. éves hallgatók
2018. október 19-én a Szociológia és a Humánerőforrás szakos hallgatók tanulmányúton vettek részt dr. Bálint Blanka és dr. Sólyom Andrea oktatók vezetésével.

Philip Zimbardo: Hogyan válhatunk hőssé vagy szörnyeteggé? - online előadás
2018. november 5-én, hétfőn, 18 órától a Philip Zimbardo világhírű szociálpszichológus a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara és a Pro Scientia Siculorum Egyesület felkérésére tart online előadást a Csíki Moziban.

Újabb Erasmus+ nemzetközi projekt – Kulturális ismeretek és nyelvi kompetenciák, mint a 21. századi készségek fejlesztésének eszközei
2018. október 18-20 között zajlott a „Culture knowledge and language competences as a means to develop the 21st century skills” (Kulturális ismeretek és nyelvi kompetenciák, mint a 21. századi készségek fejlesztésének eszközei) című Erasmus+ projekt kezdő találkozója Rigában (Lettországban) a Turiba Egyetem szervezésében.

Tervezzünk együtt a tanárképzésben
Az első McKinsey (2007) jelentés abból a tézisből indul ki, hogy „sehol sem tudja az oktatás minősége felülmúlni a tanárok színvonalát, azaz a tanulás minőségét csak a tanítás minőségén keresztül lehet javítani!”

Vállalkozni akaró nők mentorálása és fejlesztése - Erasmus+ projektben vesznek részt oktatóink
iFempower - Interaktív és mentorálás alapú fejlesztés a vállalkozásindításhoz nőknek címmel indult egy Erasmus+ projekt, amelyen a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karáról Dr. Lázár Ede, Dr. Gergely Orsolya, Kádár Beáta, Tánczos Levente - József oktatók vesznek részt.

Nagy Éva: Szól a rádió és a televízió, de nem mindegy, hogyan
2018. október 29-én, hétfőn, 18 órától a Humántudományok Tanszék és a Társadalomtudományi Tanszék vendége lesz Nagy Éva hungarológus.

Sapiophile: Nem büdös nekik a munka, csak a rendszer rossz
Új generációk tűntek fel a munkaerőpiacon (ők az Y és Z), akik a régi 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás munkamodellbe nem tudnak beilleszkedni.

Kedvezményes diákbérleteket lehet váltani a Csíki Játékszín idei évadára
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara idén bekapcsolódik a Csíki Játékszín bérletrendszerébe és ezzel kívánja a sapientiás hallgatók körében a kultúra iránti érdeklődést felkelteni, valamint bővíteni kulturális ismereteiket.

Öt csíki forrás vizét vizsgálták be, van, amelyiket egyáltalán nem ajánlják emberi fogyasztásra
Míg a Taplocai-, Somlyói- és Zsögödi-borvízforrás vizének minősége megfelelő, a Piricskei-forrás vize nem ajánlott emberi fogyasztásra – derítették ki egyetemisták mikrobiológiai vizsgálatok során. forrás: szekelyhon.ro

Ezüst Akadémia: dr. Gergely Orsolya - Született feleségek? Női szerepek es szerepelvárások tegnap és ma
2018. október 23-25. között kerül sor a második előadásra az Ezüst Akadémia Oktatási Program keretében. Ezúttal a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi adjunktusa, dr. Gergely Orsolya lesz az előadó.

Apáczai-díjat kaptak oktatóink Szovátán
2018. október 13-án, szombaton Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Apáczai-díjjal jutalmazta a kutatást végző pedagógusokat. Így egyetemünk oktatóit is díjazták.

Turisztikai mérnök-menedzserek a Vargyas-szorosban
A harmadéves Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatók 2018. október 6-án a természetföldrajz tantárgyhoz kötődően tanulmányi kiránduláson vettek részt a Vargyas-szorosban dr. Ambrus Tünde oktatónk vezetésével.

Népszerűsítő körútra indul a Sapientia
A korábbi évekhez képest egy hónappal korábban vág neki Az egyetem házhoz jön elnevezésű, 2019-es egyetemi felvételi tájékoztató körútnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

X. „Gúzsba kötve táncolni” fordítói verseny középiskolásoknak
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának HumántudományokTanszéke idén tizedik alkalommal hirdeti meg fordítói versenyét a középiskolák 11–12. osztályos tanulói számára négy kategóriában:

Újabb Ezüst Akadémia tanévkezdésre kerül sor
A 2018/219-es tanévben is elindítjuk az Ezüst Akadémia Oktatási Programunkat az 50 év fölöttiek számára. Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen összesen 1250 személy kezdi el a programot. Ennek a hatalmas érdeklődésnek nagyon örülünk mi is.

Unity in Diversity? Teachers’ Perspectives on Multilingualism within the EU
2018. szeptember 27-28. között szervezte meg Kölnben a Mercator Institute a Unity in Diversity? Teachers’ Perspectives on Multilingualism within the EU című kerekasztal beszélgetést, amelyre 11 európai kutatót hívtak meg (Norvégia, Anglia, Magyarország, Románia, Svájc, Németország).

Tanulmányi út a két(tan)nyelvű oktatás gyakorlati aspektusainak megismerésére
Az államyelv hatékony oktatásának lehetőségeire és összehasonlító elemzésére összpontosít az a kutatócsoport mely a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara kezdeményezésével, az MTA anyagi támogatásával, szeptember 23-29. között egyhetes tanulmányi út keretében, a két(tan)nyelvű oktatás gyakorlati aspektusainak elmélyült megismerésére vállalkozott.

Csomád-Bálványos régió „népi feredőit” vizsgálták a biomérnök mesterisek
Összesen 30 vizes élőhely (kénes fortyogók, ásványvizes források- és medencék, mofetta-forrás) esetében végeztek helyszíni vizsgálatokat az első éves Fenntartható Biotechnológia szakos hallgatók, dr. Máthé István oktató vezetésével.

Egyetem Napját ünnepeltük Csíkszeredában
2018. október 3-án, szerdán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában ünnepeltük. Az Egyetem Napi ünnepségnek a Csíki Mozi épülete adott otthont.

Felső-háromszéki falukutató tábor
Eseménydúsan kezdődött a tanév a humánerőforrás és szociológus szakos, másod- és harmadéves hallgatóknak, ugyanis már az oktatási periódus második hetében egy falukutató táborban vettek részt Sólyom Andrea és Telegdy Balázs oktatók vezetésével.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2018/19-as tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2018/2019-as tanév második félévében.

Egyetem Napja Csíkszeredában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában ünnepeljük. Az Egyetem Napi rendezvénysorozat 2018. október 3-án, szerdán, 11 órától kezdődik a Csíki Mozi nagy termében.

Barabási Albert-László: A képlet - könyvbemutató és előadás
2018. október 5-én, pénteken 16:30-tól a Sapientia egyetem és a Pro Scientia Siculorum Egyesület vendége lesz Barabási Albert-László magyar fizikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Az előadásra előzetes regisztráció szükséges, az online regisztrálás ITT elérhető.

VI. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
Venczel József társadalomkutató születésének évfordulója alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a szervezésében hatodik alkalommal hirdetjük meg a romániai magyar középiskolások számára a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2018/19-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2018/2019-es tanév második félévében.

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara új tanévet ünnepelt
Újabb tanévnyitót tudhat maga mögött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara. Az ünnepélyes tanévnyitóra 2018. szeptember 17-én, hétfőn került sor az egyetem Nagy Aulájában.

Gazdálkodj digitálisan!
Számos meghatározó intézmény és vállalat együttműködésével indul útnak Magyarország első digitális-agrártechnológiai versenye, az Agrovirtus. A megmérettetés célja, hogy arésztvevő fiatalok egy 500 hektáros virtuális gazdaságban szimulált termelési év során gyakorlatban ismerjék meg a leginnovatívabb mezőgazdasági eljárásokat, technológiákat. A két hónapon át zajló versenyre október 12-ig jelentkezhetnek az egyetemista csapatok a főszervező,Agrovir Kft.-nél.

Ünnepélyes tanévnyitó a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
2018. szeptember 17-én, hétfőn 11 órai kezdettel kerül sor a 2018/2019-es tanév ünnepélyes évnyitójára a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Az esemény helyszínéül egyetemünk Nagy Aulája szolgál.

Őszi felvételin is kínál tandíjmentes helyeket a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
2018. szeptember 4-11. között lehet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karára felvételizni.

Hová lettek az ökológiai mérnökök, szükség van-e rájuk?
2018 augusztus végén a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának kezdeményezésére szakmai fórumra került sor, amelynek meghívottjai a környezetvédelmi területen dolgozó és tevékenykedő szakemberei voltak. A kerekasztal témája az alkalmazott mérnöki know-how a régió fenntartható fejlődéshez kapcsolódó ágazataiban volt.

Ásványvizes konferencia a bártfafürdői „Sisi-villa” árnyékában
2018. augusztus 22-24. között a szlovákiai Bártfafürdőn került megrendezésre a XIV. „Kárpát-medence Ásványvizei” elnevezésű nemzetközi tudományos vándorkonferencia.

Óraadói tanársegédi állások a Biomérnöki Tanszéken
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi és adjunktusi állások betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2018/2019-es egyetemi évre.

Óraadói tanársegédi állás
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Humántudományok Tanszéken, a 2018/2019-es egyetemi évre.

Tenderfelhívás: műszaki ellenőr
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara műszaki ellenőrt keres a csíkszeredai épület további átépítési munkálatainak ellenőrzésére.

Szakmai gyakorlatoztak az Ökológiai mérnök szakos hallgatók
Az elmúlt hetek az Ökológiai mérnök szakos hallgatóinknak a szakmai gyakorlatokról szóltak. Most az ők beszámolójukat olvashatjuk, hogy milyen is gyakorlatban, egy valós cégnél mindaz, amit elsajátítanak az egyetemen.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2018/2019-es tanév)
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma 9/2018 (V.31.) számú döntése értelmében a tanulmányaikat és/vagy oktatói és kutatómunkájukat a felsőoktatásban/oktatásban végző külhoni magyar fiatalok szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a 2018 – 2019-es akadémiai évben a Collegium Talentum (CT) programban való részvételre.

Tusványosi életképek című fotópályázatunkra beérkeztek a pályamunkák
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke fotóversenyt hirdetett Tusványosi életkép témában. A fotókra Facebook oldalunkon lehet szavazni, IDE kattintva.

Intenzív érettségi felkészítőket tart a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara nyáron
FRISSÍTÉS: KEDVES ÉRDEKLŐDŐK! A ROMÁN FELKÉSZÍTŐRE BETELTEK A HELYEK! MATEMATIKÁRA LEHET MÉG JELENTKEZNI! A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara rendszeresen szervezett az elmúlt években ingyenes érettségi felkészítőket középiskolások számára. Most nyárra egy intenzív lehetőséget tartogatunk az érdeklődőknek.

Berobbantunk Tusványosra
2018. július 25-én, szerdán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara színes programmal vett részt az idei Tusványos rendezvényén.

Oktatónkat díjazták Bukarestben
Dr. Tapodi Zsuzsanna, a Humántudományok Tanszék professzora 2018. július 17-én előadást tartott a Bukaresti Egyetemen, a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság kollokviumán Auguste de Gerando și rețeaua intelectualilor romantici europeni címmel.

Bolyai Nyári Akadémián adtak elő oktatóink
Bár látszólag a vakáció elkezdődött, az egyetem termeiben még a múlt héten is aktívan zajlott a tanulás. Ezúttal azonban nem a hallgatók, hanem a tanárok továbbképzéseinek biztosított helyet az Sapientia EMTE csíkszeredai kampusza.

Újabb Tusványosra készülünk
2018. július 25-27. között megtalálsz minket Tusványoson. Izgalmas előadásokkal várnak egyetemünk oktatói, ugyanakkor lehetőségetek van találkozni hallgatóinkkal is.

In memoriam Eszes Ferenc
Döbbenettel vettük tudomásul, hogy Eszes Ferenc volt kollégánkat magához szólította az Úr.

2018-as felvételi eredmények
Az eredményhirdetés után szeptember 13-14. között történik a helyek visszaigazolása (naponta 9-15 óra között).

Oktatók hallgatók általi véleményezése - 2018/19 tanév II. félév
Azon hallgatók között, akik végig kitöltötték az értékelőlapot és meg is adták a Neptun kódjukat, különböző Sapientiás nyereménytárgyakat sorsoltunk ki, ahol a főnyeremény egy táblagép volt.

Felvételi vizsgabeosztás
2018. július 19-20-án zajlanak a felvételi vizsgák, ennek terembeosztását és névsorát IDE KATTINTVA érhetik el.

Ismét terepen a szociológus hallgatók
Szűk tíz nap után újra terepen voltak a Csíkszeredai Kar első és másodéves #szociológia szakoshallgatói dr. Sólyom Andrea és dr. Telegdy Balázs oktatók kíséretében.

Kárpát-medencei Nyári Egyetemen vettek részt a bölcsészek
2018. július 10-15 között 23. alkalommal rendezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Kárpát-medencei Nyári Egyetemet a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára.

Sapiophile: Hogyan válasszunk egyetemet?
Tudatos döntéseket nagyon nehéz meghozni, főleg 18 évesen. A #Sapiophile új részében Tánczos Levente-József és Prohászka-Rád Boróka bemutat két jó módszert, hogy hogyan is válasszunk egyetemet. Reméljük, hogy neked is segít a döntésben.

Rangsorolták az egyetemeket, előkelő helyen a Sapientia EMTE
Nemzetközi kutatóintézetek által végzett, romániai egyetemeket is felvonultató rangsorokban előkelő helyet foglal el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE). forrás: szekelyhon.ro

Ökológiai mérnökök a Retyezát csúcsán
2018. júliusának első felében a Retyezát Nemzeti Parkban szakmai gyakorlatoztak az ökológiai mérnök szakos hallgatók.

Szerdán kezdődik a felvételi iratkozás a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
2018. július 11–18. között négy tudományterületen, 14 alapképzésen és 5 mesterképzésen, 318 tandíjmentes és 320 tandíjas helyre lehet felvételizni idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán.

Először írtak le új baktériumfajt a Szent Anna-tóból
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertó baktérium közösségének vizsgálata során a tudományra nézve új baktériumfajt izoláltak és írtak le Rhizobium aquaticum néven.

Egyetemünkön kutató hallgatók nyerték el a Székely Előfutár Ösztöndíjat
A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi, vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Kizárólag erdélyi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból.

Csíkszeredai Kórháznapokon adnak elő oktatóink
2018. július 6-8. között Csíkszeredai Kórháznapok keretében több előadásnak is otthont ad a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara. Ezen az eseményen intézményünk oktatói is előadásokat tartanak.

A Double Rise fesztiválon gyakorlatoztak hallgatóink
Az idén első alkalommal kérték fel a Csíkszeredai Kar szociológusait a Double Rise fesztivál közönségének felmérésére, aminek nagyon szívesen eleget is tettünk.

Akkreditálták a Gazdasági informatika szakunkat
2018. június 29-én jelent meg a Bukaresti Akkreditációs Bizottság határozatában, hogy a Gazdasági informatika képzésünket akkreditálták.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar

Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104

Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro 

btz webdesign