XI. Ásványvizes Konferencia a ránkfüredi „gejzír” árnyékában

Hírek XI. Ásványvizes Konferencia a ránkfüredi „gejzír” árnyékában

2015. szeptember 15.

A szlovákiai Ránkfüreden zajlott 2015. szeptember 3-4. között a XI. „Kárpát-medence Ásványvizei” Nemzetközi Tudományos Konferencia a Miskolci Egyetem, a Kassai Műszaki Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Felszín Alatti Vizekért Alapítvány szervezésében.

A konferencia első napján (szeptember 3) került sor a tudományos ülésszakra, amelynek bevezetőjében megemlékeztünk az ásványvizes konferenciasorozat ötletadójáról és lelkes szervezőjéről, Makfalvi Zoltánról, aki 2015. március 12.-én eltávozott az élők sorából.

A tudományos bemutatók során termálvizekről, mofettákról, karsztvizekről, hideg vizű „gejzírekről” hallhattunk előadásokat. Ez utóbbi kategóriába tartozik a konferencia helyszínén, Ránkfüreden (Herl’anyban) található és turisztikai attrakciónak számító „hideg vizű gejzír” (ártézi szökőkút), amely jelenség az 1870-es években fúrt 404 m mély kútnak köszönhető. Az ásványvíz a mélyből széndioxid gáz által hajtva 34-38 óránként tör fel a kútból, 15-20 méter magas „gejzírt” hozva létre (lásd fotó), amely kb. 20 percig aktív és megközelítőleg 60000 liter vizet lövell ki alkalmanként.

A világon körülbelül 15 hasonló „hideg vizű gejzírt” írtak le, ezekhez – az utóbbi évek vizsgálatainak eredményeként – hozzátartozik a közelünkben lévő „kirulyfürdői gejzír” is (lásd fotó), amely kb. 51 óránként tör ki és az ismert „hideg vizű gejzírek” közül a leghosszabb ideig aktív (minimum 38 óráig), maximum 2 méter magasságú vízoszloppal (lásd fotó). Ez a „gejzír” aktív időszaka alatt átlagosan 5,5 liter/másodperc vízhozammal rendelkezik, így legkevesebb 845 m³értékes ásványvíz folyik el jelenleg kihasználatlanul. Székelyföldön számos hidrogeológiai fúrást végeztek az 1970-80-as években az ásványvizes erőforrások feltérképezése érdekében, amelyek közül néhány időszakos ártézi jelleggel működik. Az eddig leírt „hideg vizű gejzírek” példáján az említett fúrások kutatása indokolt lenne a jövőben.

A konferencia másnapján (szeptember 4-én) tanulmányi úton vettünk részt, mely során elsőként meglátogattuk a kuriózumnak számító, az eperjesi sóbányászatot bemutató ipari múzeum-komplexumot. Itt 1572-ben kezdődött el az iparszerű sóbányászat, amelynek egy bányaelöntés vetett véget 1752-ben, ugyanis a talajvíz elárasztotta a bányajáratokat, földalatti sós tavakká változtatva. A sóbányászat folytatására abban az időben új technológiának számító megoldást dolgoztak ki: a sólét kb. 600 literes űrtérfogatú bőrzsákokkal (lásd fotó) termelték ki ún. „gápľa” segítségével, amely lovak által hajtott emelő volt, majd az így kitermelt sólét főzéssel bepárolták. A szivattyúk egyike a Leopold akna felett máig fennmaradt és látogatható, ahol egészen 1894-ig – az elektromos áram bevezetésig – lófogatok dolgoztak. Ezen kívül a múzeum-komplexumban megtekinthető a 19. században korszerűsített sófőző üzem, illetve a szintén kuriózumnak számító sólétároló, amelyben nagyméretű fából készült tárolótartályok vannak (egyenként 132000 literesek – lásd fotó). Részben modernizálva, az eperjesi sóbánya az 1960-as évekig működött.

A sóbánya megtekintésén kívül a tanulmányi út magába foglalta a Szürke Szakáll (Sivá Brada) mésztufa domb, a Baldóc vidéki ásványvizek megtekintését, valamint felkerestük a neandervölgyi emberi maradványokat is rejtő gánoci mésztufa dombokat.

Dr. Máthé István

Biomérnöki Tanszék

Fotók: Czellecz Boglárka, Lénárt László, Máthé István

Hírek