

Újabb mérföldkövéhez érkezett a Re-fem Erasmus+ program egyetemünkön. Az előzetes kutatások, interjúk és a sok személyes találkozás, igényfelmérés, illetve a szakértői brain stormingok után, 2024 április 13-án lezajlott az első vállalkozó nőknek szervezett képzés. A témát illetően a visszajelzéseket vettük figyelembe, és eszerint a közösségi média, a digitalizáció kapta a főszerepet.
A témaválasztás sikerességét, illetve az ilyen jellegű gyakorlati workshopok szükségességét az is bizonyítja, hogy az esemény közzététele után 20 perccel már beteltek a helyek, 15 vállalkozó nőt tudtunk ezúttal fogadni.



A képzés 8:30 és 16 óra között zajlott, a projektbemutató után négy modul keretén belül jártuk körbe a kérdéskört. Ezek a modulok a következők voltak:
Az első modul keretein belül egy vállalkozás konkrét példáját véve alapul a ChatGpt segítségével egy social média kampányt dolgoztunk ki, az email marketingtől a facebook és instagram bejegyzéseken át el egészen a reels videók forgatókönyvéig.
Ebben a modulban megismerkedtünk a social média “szabályaival”. A legnagyobb szabály, hogy minden változik, figyelni és kísérletezni kell folyton, és ehhez a rugalmas alkalmazkodáshoz nagyon sok fogódzót kaptunk az előadótól. Hogyan döntsük el, hogy hol legyünk jelen, hogy mikor legyünk aktívak, hogyan vonjuk be a közönségünket, hogyan legyünk virálisak, mi kell ahhoz, hogy a közönségünkkel közösséggé kovácsolódjunk, stb. Néztünk jó és rossz példákat, elemeztük a résztvevők felületeit is.
A kávészünet után Köllő Ildikó az énmárkaépítés fontosságáról győzte meg a közönséget, segített megérteni, a videós tartalomgyártásra mindenki képes és mindenki alkalmas. Megtanultuk, milyen szempontokat vegyünk figyelembe, amikor egy forgatókönyvet gyártunk, milyen hívószavaink legyenek, stb. Ismerkedtünk a storytelling módszerével is, és házi feladatot is kapott minden résztvető.
Az ebédszünet után egy annyira új világba csöppentünk, hogy szinte már a nyelvezetet sem értettük, de az előadó minden ködöt eloszlatott. Megismerkedtünk pl. a #nekedbe, #flex #girlmath, #ghosting, #FYP fogalmakkal, de kipróbáltuk a Tiktok és a Capcut bűvös együttesét is, itt is elemeztük a résztvevők csatornáit, javaslatokat tettünk a további fejlesztésre.



Bár a képzésnek 16 órakor vége lett, nem búcsúztunk el végérvényesen egymástól, ugyanis egy Whatsapp csoportban továbbra is tartjuk a kapcsolatot egymással, és azóta is folyamatosan érkeznek a kérdések, tanácsok, illetve a javaslatok, válaszok is.
Résztvevők:
A résztvevők Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely városokból érkeztek, két kivétellel a 30-39 éves korosztályhoz tartoztak, főként a közösségi médiából értesültek az eseményről, és kifejezetten örültek, hogy kezdőket hívtunk, mert azt tapasztalják, hogy ezen a szinten nem nagyon vannak képzések. A képzés tartalmára vonatkozóan a legpozitívabb visszajelzés az volt, hogy akár fizetnének is a vállalkozónők, hogy ilyen jellegű képzésen vegyenek részt, illetve minden modulról hallottak/ tanultak volna többet.
A szervezők és trénerek megítélése szerint is egy sikeres programot tudhatunk magunk mögött, amely végre gyakorlatorientált volt és igazán azon vállalkozónőket szólította meg, akik eddig nem találtak maguknak megfelelő digitális készségeket fejlesztő programot.




Social media képzés vállalkozó nőknek
A képzésre 2024. jún. 13-án kerül sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, sajnos csak 12 személyt tudunk fogadni, a regisztráció sorrendjében.
Portugáliába is elvittük a projektünk hírét
Dr. Gergely Orsolya az Erasmus oktatói mobilitási program keretén belül vett részt a portugáliai Portóban található Universidade Portucalense Infante D. Henrique egyetemen.
Vállalkozástörténet és kisvállalati versenyképesség Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig
A Pécsi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán került sor egy rendhagyó műhelykonferenciára Vállalkozástörténet és kisvállalati versenyképesség Magyarországon a rendszerváltástól napjainkig.
Beszélgetés a női vállalkozók helyzetéről
A RE-FEM projekt csapata egy webináriummal ünnepli a nők napját.
Sikerrel zárult a REFEM projekt kutatási része
A REFEM Erasmus+ projekt keretén belül a partnerintézmények nagyszabású kutatást valósítottak meg, a partnerintézmények összesen 600-nál is több kérdőívet „gyűjtöttek be”, emellett szakértői mélyinterjúk, vállalkozói interjúk készültek, összesen közel százas nagyságrendben.
Projekttalálkozó – kutatási eredmények és a folytatás
2023. november 20-22. között Budapesten zajlott a RE-FEM Erasmus+ projekt keretén belül egy személyes találkozó a partnerországok képviselőinek részvételével.
Kérdőíves felmérés a női vállalkozók helyzetéről
A kutatás célja megérteni, hogy a női vállalkozókra milyen hatással volt a koronavírus-járvány, milyen stratégiákat alkalmaztak a járványt követően vállalkozásaik újraindítására, valamint a családi szerepek és a munka összeegyeztetése hogyan alakult a járvány lecsengése után.

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar
Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104
Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszereda
uni.sapientia.ro