Farkas Bíborka

Ha valaki az Erasmus előtt megkérdezte volna tőlem, hogy mit várok ettől a félévtől, valószínűleg azt mondtam volna, hogy szeretnék egy új országot megismerni, fejlődni, valamint olyan élményeket szerezni, amelyekre később is jó lesz visszagondolni. Most, hogy véget ért ez az időszak, azt mondhatom, hogy mindezt megkaptam, sőt még sokkal többet is. 2026 januárjának végén érkeztem meg Spanyolország északnyugati részére, Galíciába, ahol a tavaszi szemesztert a Universidad de Vigón töltöttem Erasmus+ hallgatóként. Román–angol szakos hallgató vagyok, ezért kifejezetten olyan angol nyelvű kurzusokat választottam, amelyek kapcsolódtak a tanulmányaimhoz. Az első hetek nem indultak a legkönnyebben. Érkezésem után egymást követték a viharok, szinte minden nap esett az eső, és a szél sokszor annyira erős volt, hogy még egy rövid séta is nehézséget jelentett. Volt olyan nap, amikor alig tudtuk nyitva tartani a szemünket, mert a szél és az eső folyamatosan az arcunkba csapott. A helyiek szerint ez teljesen megszokott Galíciában télen. Az időjárás miatt a közlekedés sem mindig működött zökkenőmentesen, így az első napok inkább az alkalmazkodásról szóltak. Szerencsére márciusra sokkal kellemesebb lett az idő, és ekkor mutatta meg Vigo azt az arcát, ami miatt végül ennyire megszerettem.

Vigo nem feltétlenül tartozik Spanyolország legismertebb városai közé, de számomra éppen ez adta a varázsát. Nem túl nagy, ugyanakkor mindig volt mit csinálni, és szinte minden hétvégére jutott valamilyen program. Ami rögtön feltűnt, hogy a város rendkívül dombos. Szinte bármerre indultam, előbb-utóbb egy meredek emelkedőn találtam magam. Erre a problémára azonban a város egy érdekes megoldást talált: több helyen kültéri mozgólépcsők és mozgójárdák segítik a közlekedést. Eleinte teljesen furcsának találtam, később viszont már természetes volt a látványuk. Az egyetem a városközponttól távolabb, egy domb tetején helyezkedik el, ezért minden nap busszal jártam ki. Bár néha hosszúnak tűnt az út, a campus mindenért kárpótolt. Rengeteg zöldterület, pad, sportpálya és pihenésre kialakított rész található az egyetem területén, sőt még egy kisebb tó is van. Nagyon szerettem ezt a környezetet, mert órák között jó érzés volt kiülni a szabadba vagy csak sétálni egyet.

A szálláskeresés miatt indulás előtt kicsit aggódtam, de végül nagyon szerencsém volt. Sikerült egy jó lakást találnom a belvárosban, ráadásul kedvező áron. Később derült ki igazán, hogy mennyire jól jártam. Mivel Vigo tengerparti város, a magas páratartalom miatt sok Erasmus-hallgató penészes lakásban lakott, és ez szinte állandó beszédtéma volt közöttünk. Több barátomnak komoly problémát okozott, nálunk viszont szerencsére egyáltalán nem volt ilyen gond.

A lakást három olasz és egy francia hallgatóval osztottam meg. Az elején természetesen kicsit visszahúzódottabb voltam, hiszen az olaszok már otthonról ismerték egymást, de ez nagyon hamar megváltozott. A három olasz lakótársammal különösen jó kapcsolat alakult ki, és a szemeszter végére tényleg olyanok lettünk, mint egy kis család. Együtt főztünk, sütöttünk, társasoztunk, Just Dance-eztünk, közösen ünnepeltük a születésnapokat vagy éppen csótányokat vadásztunk, sokszor pedig csak leültünk beszélgetni egy hosszú nap után. Visszagondolva ezek a hétköznapi pillanatok legalább annyira fontosak voltak számomra, mint a nagyobb utazások vagy a különleges programok, mert ezek tették igazán otthonossá az Erasmus-félévet.

Már az Erasmus előtt is celom volt fejlődni spanyolból, hiszen tudtam, hogy a mindennapokban hasznát fogom venni. Amikor azonban megérkeztem, hamar rájöttem, hogy Galíciában nemcsak spanyolul beszélnek, hanem galíciaiul is, és a kettőt sokszor keverik egymással. Emiatt eleinte nehéz volt megérteni a helyieket. Mivel az egyetemen minden órám angolul zajlott, a barátaimmal pedig szinte mindig angolul beszélgettünk, nem volt annyi lehetőségem a spanyol gyakorlására, mint amennyit elképzeltem. Ennek ellenére a szemeszter végére már sokkal magabiztosabban tudtam boldogulni a hétköznapi helyzetekben, például a boltokban, éttermekben vagy a pénztárnál. Néha viccesen azt mondtuk, hogy a három olasz lakótársam mellett valószínűleg több olasz ragadt rám, mint spanyol.

Mivel az Erasmus-félév elsősorban tanulmányi mobilitás volt, fontos részét képezték az egyetemen szerzett tapasztalatok is. Az órák mellett természetesen sokat utaztam, új embereket ismertem meg és számos élménnyel gazdagodtam, de a külföldi egyetemi környezet megismerése és az ott szerzett tapasztalatok szintén meghatározó részét jelentették ennek az időszaknak.

Az egyetemi élet több szempontból is eltért attól, amit otthon megszoktam. Az órarend rugalmasabb volt, a hallgatók nagyobb szabadságot kaptak a tantárgyak összeállításában, ezért a napok sem voltak annyira zsúfoltak. A legtöbb kurzus heti elméleti és gyakorlati órából állt, a gyakorlati foglalkozásokat pedig kisebb csoportokban tartották. Ez sokkal közvetlenebb légkört teremtett, hiszen mindenkinek több lehetősége volt megszólalni, kérdezni vagy bekapcsolódni a közös munkába.

Minden órám angol nyelven zajlott, ami különösen fontos volt számomra, hiszen román–angol szakos hallgatóként szerettem volna minél többet fejlődni. Ugyanakkor hamar kiderült, hogy a gyakorlatban ez nem mindig jelentette azt, hogy kizárólag angolul folyik az oktatás. Több oktató időnként spanyolul is magyarázott, vagy a helyi hallgatókhoz spanyolul szólt, majd csak ezután tért vissza az angol nyelvre. Ez eleinte megnehezítette az órák követését, különösen az Erasmus-hallgatók számára, de néhány hét alatt sikerült alkalmazkodni ehhez is.

A felvett kurzusok jól illeszkedtek a tanulmányaimhoz. Leginkább az angol nyelvhez és irodalomhoz kapcsolódó tantárgyakat választottam, így lehetőségem volt olyan területekkel is mélyebben foglalkozni, amelyekkel i már korábban is találkoztam. Különösen tetszett, hogy az órák nem kizárólag a tananyag átadására épültek, hanem sok esetben beszélgetésekre, közös elemzésekre és véleménycserére is. Ez főként az irodalmi kurzusokon volt érezhető, ahol ugyanazt a művet vagy jelenséget gyakran többféle nézőpontból is megvizsgáltuk.

Az egyik kedvenc órám az angol nyelvgyakorlat volt, amelyet két anyanyelvi angol oktató tartott. Az egyikük brit, a másik pedig ír származású volt, így nemcsak különböző akcentusokkal találkozhattunk, hanem nyelvhasználatukban és szóhasználatukban is felfedezhettük a két nyelvváltozat közötti különbségeket. Ezek az órák teljesen más hangulatúak voltak, mint a hagyományos nyelvórák. Az óra elején általában mi választottunk egy témát, amelyről közösen beszélgettünk, így minden alkalommal más irányt vett a diskurzus. A beszélgetések során folyamatosan új szavakat, kifejezéseket és szófordulatokat tanultunk, amelyeket rögtön használni is tudtunk. Úgy éreztem, hogy ez sokkal természetesebb módja volt a nyelv fejlesztésének, mint amikor kizárólag tankönyvi feladatokat oldunk meg.

Az angol irodalom tantárgy is különösen érdekes volt számomra, amelyen egy irodalmi korszak műveit olvastuk és elemeztük. Az órák nemcsak az irodalmi ismeretek bővítéséről szóltak, hanem arról is, hogy megtanuljuk több szempontból értelmezni ugyanazt a szöveget. A szemináriumokon rendszeresen alakultak ki beszélgetések egy-egy mű kapcsán, az oktató pedig arra bátorított bennünket, hogy saját gondolatainkat is megfogalmazzuk és érvekkel támasszuk alá a véleményünket. A kurzushoz egy online fórum is tartozott, ahol a szemeszter során folyamatosan megosztottuk a művekkel kapcsolatos gondolatainkat, reagáltunk egymás bejegyzéseire, és gyakran kisebb viták is kialakultak egy-egy értelmezés kapcsán. Az oktató ezeket a beszélgetéseket is figyelemmel kísérte, sokszor hozzászólt a bejegyzésekhez, illetve kérdésekkel irányította tovább a gondolkodásunkat. Az online aktivitás a kurzus értékelésének is részét képezte, ezért a tanulás nem ért véget az órák befejezésével, hanem a szemeszter során folyamatosan folytatódott. Mivel a csoportban sok Erasmus-hallgató tanult különböző országokból, gyakran előfordult, hogy ugyanazt a művet teljesen eltérően értelmeztük. A különböző kulturális háttér, hagyományok és vallási nézőpontok sokszor más-más hangsúlyokat helyeztek ugyanarra a történetre vagy szereplőre, ezért egy-egy szemináriumi beszélgetés jóval több volt egy egyszerű műelemzésnél. Számomra ezek a közös gondolkodások különösen érdekesek voltak, mert rámutattak arra, hogy az irodalom értelmezése nem kizárólag a szöveg ismeretén múlik, hanem azon is, hogy milyen tapasztalatokat és kulturális hátteret visz magával az olvasó.

Az oktatókkal kapcsolatban vegyes tapasztalataim voltak. Néhány tanár nagyon segítőkész és felkészült volt, ugyanakkor összességében úgy éreztem, hogy az oktatás színvonala valamivel alacsonyabb annál, mint amit az itthoni egyetemen megszoktam. Előfordult olyan is, hogy egy előadáson a prezentációban több hiba is volt, vagy maga az oktató tévesen használt bizonyos angol kifejezéseket. Ezek ugyan nem voltak mindennapos esetek, de számomra meglepőek voltak, különösen azért, mert angol nyelvű kurzusokon vettem részt. Ennek ellenére a legtöbb oktató nyitott volt a hallgatók kérdéseire, és ha valamit nem értettünk, szívesen elmagyarázták újra. Az órák általában jól szervezettek voltak, ugyanakkor érezhető volt, hogy az oktatók jobban ragaszkodtak az előre megtervezett óramenethez. Emiatt kevesebb lehetőség volt a kötetlenebb beszélgetésekre vagy arra, hogy egy érdekesebb téma mentén hosszabban elidőzzünk. Több kurzuson az is előfordult, hogy bár az óra hivatalosan angolul zajlott, az oktató időnként spanyolra váltott, amikor a helyi hallgatókhoz szólt. Ez eleinte néha megnehezítette az Erasmus-hallgatók számára az óra követését, de néhány hét után ehhez is sikerült alkalmazkodni.

Az értékelési rendszer is eltért attól, amit otthon megszoktam. Szinte minden tantárgyból volt két-három félévközi dolgozat, emellett több kurzuson beadandó feladatokat, prezentációkat vagy kisebb projektmunkákat is teljesíteni kellett. Ha ezeket sikeresen teljesítettük, sok esetben már nem is kellett vizsgázni a vizsgaidőszakban. Ez szerintem nagyon jó rendszer, mert nem egyetlen vizsgán múlik az egész félév eredménye, hanem folyamatos munkára ösztönzi a hallgatókat. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak éreztem ezt a megoldást, hiszen egy-egy rosszabb nap vagy gyengébben sikerült dolgozat nem befolyásolta döntően a végső eredményt. Ugyanakkor az osztályozás néha elég kiszámíthatatlannak tűnt. Már a szemeszter elején több helyi diák is mondta, hogy Spanyolországban nagyon ritka a tízes osztályzat, de ezt eleinte egyikünk sem hitte el. Az első vizsgák után viszont sok Erasmus-hallgató meglepődött. Előfordult, hogy valaki egy nagyon jól sikerült vizsga vagy prezentáció után azt hallotta az oktatótól, hogy „very, very good”, végül mégis csak egy közepes vagy gyengébb jegyet kapott. Ilyenkor sokan értetlenül álltunk a helyzet előtt, mert nehéz volt megérteni, hogy pontosan milyen szempontok alapján született az értékelés.

Az egyetemen nemcsak az órák voltak mások, hanem az egész egyetemi hangulat is. A hallgatók sok időt töltöttek a campus közösségi terein, az órák között gyakran a parkokban vagy a padokon ülve tanultak, beszélgettek vagy egyszerűen együtt pihentek. A büfében például sört is lehetett vásárolni, ami számomra elsőre meglepő volt, de ott teljesen természetesnek számított. Emellett azt is hamar észrevettem, hogy a spanyolok szinte mindenből ünnepet tudnak csinálni. Egy-egy helyi vagy regionális ünnep miatt gyakran kaptunk szabadnapot, így a szemeszter alatt több hosszú hétvége is volt. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak arra is, hogy jobban megismerjük a helyi kultúrát, valamint a spanyol hallgatók mindennapi életét, ami szerintem ugyanúgy része volt az Erasmus-élménynek, mint maga az oktatás.

A spanyol életmód is sok mindenben különbözött attól, amit korábban megszoktam. Talán az lepett meg a legjobban, hogy az emberek sokkal nyugodtabban állnak a mindennapokhoz. Senki sem siet igazán, mégis minden a maga idejében működik. A boltok általában később nyitnak, délután pedig sok helyen még mindig érződik a híres siesta hangulata, ilyenkor a város egy időre szinte teljesen elcsendesedik. Késő délután és este azonban újra megtelnek az utcák emberekkel.

Érdekes volt látni, hogy a spanyolok sokkal inkább az évszakhoz öltöznek, mint az aktuális időjáráshoz. Többször előfordult, hogy mi már pólóban sétáltunk, miközben a helyiek még mindig vastag kabátban jártak. Ez eleinte furcsának tűnt, később azonban már megszokottá vált. Az is hamar feltűnt, hogy a spanyolok rendkívül társaságkedvelők és hangosak. Gyakran még késő este is tele voltak a parkok és a terek családokkal, baráti társaságokkal, ami nagyon jól tükrözte, milyen fontos szerepet tölt be náluk a közösségi élet.

A szemeszter alatt az Erasmus Student Network (ESN) rengeteg programot szervezett, amelyeknek köszönhetően nagyon könnyű volt új embereket megismerni. Minden hétre volt valamilyen esemény szervezve: bowlingest, pub crawl, társasjátékest, bingó, sportprogramok, salsaóra vagy éppen közös vacsorák. Az egyik kedvenc programom a sangriaest volt, ahol nemcsak megkóstoltuk, hanem el is készítettük a hagyományos spanyol sangriát.Természetesen a péntek esti Erasmus-bulik sem maradhattak el. Minden héten volt valamilyen tematikus este, például 2000-es évek, cowboy, international vagy éppen traffic light party. Az első alkalommal nagyon meglepett, hogy a bulik gyakran csak hajnali kettő körül kezdődtek, de néhány hét után ez is teljesen természetessé vált.

Az Erasmus egyik legjobb része számomra az volt, hogy rengeteget utazhattam. Az ESN által szervezett kirándulásoknak és a barátaimmal tett utazásoknak köszönhetően nemcsak Galícia számos részét ismertem meg, hanem Spanyolország más vidékeit, Portugáliát és Marokkót is volt lehetőségem felfedezni. Az első ESN-kirándulásunk Xinzóba vezetett, ahol részt vettünk a híres karneválon. A helyiek ezt az ünnepet rendkívül komolyan veszik, hiszen közel egy héten keresztül tartanak a különböző programok, felvonulások és hagyományőrző események.

Ellátogattunk a Rías Baixas térségébe is, ahol hajókiránduláson vettünk részt. Gyönyörű tengerparti kisvárosokat láttunk, megkóstoltuk a friss kagylót, és egész nap lenyűgöző tájak vettek körül bennünket. Galícia természeti szépségei már ekkor is nagy hatással voltak rám, de az egyik legemlékezetesebb élmény mégis a Monte Galiñeiro megmászása volt. Bár a túra meglehetősen fárasztó volt, a csúcsról nyíló kilátás minden erőfeszítést megért.

Május közepén végre eljutottunk a Cíes-szigetekre is, amelyekre már érkezésem óta nagyon kíváncsi voltam. Számomra ez volt az egyik legszebb hely, ahol valaha jártam. A fehér homokos strandok, a kristálytiszta víz és az érintetlen természet miatt valóban olyan érzésem volt, mintha nem is Európában lennék.

Amikor beköszöntött a jó idő, szinte minden délután a Samil strandon kötöttünk ki. Az órák után gyakran lementünk a partra napozni, beszélgetni vagy egyszerűen csak élvezni a jó időt. Itt próbáltuk ki a szörfözést is. Bár egyikünk sem volt tapasztalt, nagyon jól szórakoztunk, és ezek a közös délutánok lettek a szemeszter legkedvesebb emlékei közé tartozó pillanatok.

A húsvéti szünetben Sevillába utaztam néhány barátommal. Ez volt az első alkalom, hogy a Semana Santa idején jártam Andalúziában, és őszintén szólva teljesen lenyűgözött az ünnep hangulata. Meglepő volt látni a hosszú vallási körmeneteket, az embereket, akik hatalmas fakereszteket vittek a vállukon, a különleges öltözékeket, valamint a gyerekeket, akik édességet osztogattak az utcákon vagy éppen a nők, akik hagyományos fekete ruhában és fátyollal jelentek meg, így az egész városnak egészen különleges hangulata volt. Sevilla önmagában is nagy hatással volt rám. Bármerre néztem, gyönyörű épületek, történelmi emlékek és hangulatos terek vettek körül. Számomra ez lett Spanyolország egyik legszebb városa. Az út során Córdobát és Granadát is meglátogattuk, amelyek szintén felejthetetlen élményt jelentettek. Jó érzés volt három ennyire különböző, mégis egyaránt gazdag történelmi múlttal rendelkező andalúziai várost felfedezni.

Madrid teljesen más hangulatot árasztott, mint Vigo. Sokkal nagyobb, nyüzsgőbb és pezsgőbb város, ugyanakkor megvan a maga különleges karaktere. Nagyon tetszett az építészete, a széles sugárutak, a parkok és az, hogy szinte minden utcában akadt valamilyen látnivaló.

A szemeszter alatt több közeli várost is sikerült felfedeznem, például Santiago de Compostelát, Pontevedrát, A Corunát,Ourensét és még sok mást. Mivel Portugália is nagyon közel volt, többször átutaztunk Portóba, Nazaréba és Bragába is. Nagyon örültem annak, hogy egyetlen Erasmus-félév alatt ennyi különböző várost és régiót ismerhettem meg.

Az egyik legkülönlegesebb utazásunk Marokkóba vezetett. Néhány napot Marrákesben töltöttünk, majd Casablancát és Rabatot is meglátogattuk. Már az első pillanattól kezdve érezhető volt, hogy egy egészen más világba érkeztünk. A közlekedés elsőre kaotikusnak tűnt, sokszor úgy éreztem, hogy szinte nincsenek szabályok. Ennek ellenére végig biztonságban éreztem magam, hiszen szinte minden utcában rendőrök vagy katonák teljesítettek szolgálatot. Az utazás egyik legemlékezetesebb pillanata egy véletlen találkozás volt. A repülőtéren összefutottunk egy marokkói lánnyal, aki Vigóban tanult, és akit már ismertünk. Mivel éppen Rabatba tartott, felajánlotta, hogy körbevezet bennünket a városban. Ennek köszönhetően olyan helyeket is láthattunk, amelyeket turistaként valószínűleg nem fedeztünk volna fel.

Május végén Vigo adott otthont a spanyol fegyveres erők napjának, amelyet minden évben más városban rendeznek meg. Már hetekkel korábban érezni lehetett a készülődést, hiszen egyre több katona jelent meg a városban, és gyakran láttunk katonai repülőgépeket gyakorlatozni. Maga a felvonulás a Samil strand közelében zajlott, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze. Katonai egységek, repülőgépek és helikopterek tették különlegessé az eseményt, de számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy élőben láthattam VI. Fülöp királyt, Letícia királynét és a két hercegnőt, hiszen korábban még soha nem volt alkalmam ilyen eseményen részt venni. Visszagondolva erre az öt hónapra, nehéz lenne egyetlen élményt kiemelni. Nemcsak az utazások miatt volt különleges ez az időszak, hanem azok miatt az emberek miatt is, akiket megismerhettem. Nagyon sok nemzetközi barátságot kötöttem, különböző kultúrákkal találkoztam, és számos olyan helyre jutottam el, amelyekről korábban csak képeken vagy könyvekben olvastam.

Amikor január végén megérkeztem Vigóba, még nem gondoltam volna, hogy néhány hónap alatt ennyire megszeretem ezt a várost. A szemeszter végére azonban már szinte otthon éreztem magam. Nagyon szerettem, hogy Vigo egyszerre nyugodt és pezsgő, hogy az óceán mindig csak néhány percnyire volt, és hogy Galícia zöld tájai sokszor otthonos érzést keltettek bennem. A hazautazás sokkal nehezebb volt, mint az érkezés, mert úgy éreztem, nemcsak egy várost hagyok magam mögött, hanem egy olyan időszakot is, amely rengeteget adott nekem.

Az Erasmus számomra nem csupán egy külföldön töltött egyetemi félév volt. Megtanított alkalmazkodni az új helyzetekhez, nyitottabbá tett más kultúrák iránt, és számtalan olyan élménnyel gazdagított, amelyekre mindig örömmel fogok visszagondolni. Úgy érzem, ez az öt hónap nemcsak tanulmányi szempontból volt meghatározó, hanem emberileg is sokat adott, ezért mindig hálás leszek, hogy részese lehettem ennek a programnak.