A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapat nyerte meg a VIII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő fődíját
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a Társadalomtudományi Tanszéke az idén sorozatban a nyolcadik alkalommal rendezte meg a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.
Az idei kiírásban arra kértük meg a középiskolás hallgatókat, hogy ismertessék a saját álláspontjukat a koronavírus által okozott változásokra. Az idén rendhagyó módon a vetélkedő online került sor.
A vetélkedő szervező-koordinátora dr. Telegdy Balázs egyetemi adjunktus, a Társadalomtudományi Tanszék oktatja volt.
A zsűri tagjai dr. Nistor Laura (docens, Sapientia EMTE, Társadalomtudományi Tanszék), dr. Sántha Ágnes (szociológus, Sapientia EMTE, Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszék), Bartha Izabella (Sapientia EMTE, III. éves humánerőforrás szakos hallgató), valamint Szász Zsuzsanna (Sapientia EMTE, III. éves szociológus szakos hallgató) voltak.
A vetélkedőre két fordulóban került sor: az első fordulóban a diákoknak egy mobiltelefonnal vagy fényképezőgéppel készített filmet, egy szöveges magyarázattal ellátott képsorozatot kellet készíteniük, vagy egy esszét kellett írjanak, amely a verseny címében megfogalmazott problematikát bontotta ki. A továbbjutott csapatok, a második fordulóban, két területen kellett helytálljanak, mivel ebben a körben az elméleti ismeretek elsajátítását hasonlítottuk össze. Az idén számonkért témák a következők voltak: az állandó jelleggel számonkért Venczel József életrajza, valamint a médiaszociológiai bevezető szakirodalma. A két forduló között dr. Székely András Bertalan tartott egy rövid előadást Venczel József életművének néhány kiemelkedő eredményéről.
A második forduló, úgy ahogy az első forduló is, nagyos szoros versenyt hozott és végül a továbbjutott kilenc csapat közül a harmadik díjat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból érkezett Krecht Hanna Regina és Szebeni Szabó Mózes Botond nyerte (mindketten a X.B. osztályból, felkészítő tanáruk Paltán Enikő).
Második helyen végzett a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolából érkezett Miklós Tímea és Bálint László (mindketten a XII.B. osztályból), felkészítő tanáruk dr. Gyönös Erika volt.
Az első helyet szintén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot képviselő Bárdosi Nóra és Görbe Dóra-Gabriella (mindketten a XI.C. osztályból) nyerte, felkészítő tanáruk Paltán Enikő volt.
Az idén először egy lájkgyűjtő versenyt is indítottunk. A döntőbe jutott kisfilmeket feltöltöttük a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a youtube csatornájára, ahol a döntő napjáig lehetett értékelni a pályamunkákat. A továbbjutó három kisfilm közül a Gödri-Martis Huba és Kotró-Kosztándi Gellért (Székely Mikó Kollégium, X.A. osztályából vezető tanáruk Paltán Enikő) által készített pályamunka volt a legnépszerűbb.
A vetélkedőnek a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Tanszékén túl, az idén számos személyes és intézményi támogatója volt: a Venczel család, dr. Székely András Bertalan, Hargita Megye Tanácsa, Korodi Attila Csíkszereda Város polgármestere, Tánczos Barna szenátor, valamint Szekeres Adorján, akik anyagiakkal, könyvadományokkal és egyéb értékes utalványokkal segítették, hogy a döntőben résztvevő diákokat és a vezető tanáraikat jutalmazzunk.
A hivatalos díjazáson túl több különdíj is fel volt ajánlva. A dr. Székely András Bertalan által felajánlott könyvcsomagot a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola csapata nyerte el (Bálint László és Miklós Tímea, vezető tanáruk dr. Gyönös Erika), míg a Szekeres Adorján által felajánlott díját a Gödri-Martis Huba és Kotró-Kosztándi Gellért (szintén a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata) páros nyerte. Értékes könyvutalványt nyert a Hargita Megye Tanácsának felajánlásának köszönhetően a Bencze Réka és Péter Bernadett által alkotott csapat (Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, vezető tanáruk dr. Tódor Imre) és egy parlamenti látogatással egybekötött bukaresti utazást nyertek - Tánczos Barna szenátor úr felajánlásának köszönhetően – a Sepsiszentgyörgy Székely Mikó Kollégium csapata (Gödri-Martis Huba és Kotró-Kosztándi Gellért, vezető tanáruk Paltán Enikő. A Korodi Attila polgármester úr különdíját a Müller Orsolya és a Vass Anita páros nyerte (Székely Mikó Kollégium), míg a Csíkszereda Város különdíjait az Anița Denisa-Valentina és Potyó Melitta páros (Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum, vezető tanáruk Kékesi-Keresztes Lujza Gitta), valamint a Moroianu Ana - Uzoni Hanna és a Tamási Gerda-Veress Noa-Alexia páros (Székely Mikó Kollégium, vezető tanárul Paltán Enikő) nyerte.
Ezúton is gratulálunk a csapatoknak és a felkészítő tanároknak egyaránt!
Számítógépes munkavégzés egyes egészségi hatásai
dr. habil. Berényi László (Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet) nyílt plenáris előadása - Sapientia EMTE Csíkszeredai Kari TDK és Agrártudományi ETDK
Sport: Sapientia U23-as pontszerzés a román jégkorong-bajnokságban
Megszerezte első pontjait a román jégkorong-bajnokságban egyetemista csapatunk, a Sapientia U23!
Sapientiás 3. helyezés a 21. Kossuth-szónokversenyen
A szónokverseny 3. díját Bagoly Anabella, harmadéves kommunikáció és pr szakos hallgatónk nyerte. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának Hubbes László Attilának!
Részleges választások a be nem töltött szenátusi helyekre
Részleges választások ütemezése a Csíkszeredai Karon meghirdetett be nem töltött szenátusi helyekre
Válság, változás, perspektívák – Online konferencia 2021
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara, Humántudományok Tanszékének Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontja háromnyelvű online konferenciát szervez Válság, változás, perspektívák / Crize, schimbări și perspective / Crisis, Change and Perspectives címmel, 2021. április 16‒17 között.
Doktoranduszaink több díjat is elnyertek a 26-ik Nemzetközi Vegyészkonferencián!
Október 30-án került megszervezésre a 26-ik Nemzetközi Vegyészkonferencia, ami rendhagyó
módon online térben történt, amelyen sikeresen szerepeltek doktoranduszaink.
Az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatával tüntették ki Csapó János professzort
Nagy István agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát adományozta prof. dr. Csapó Jánosnak, a Sapientia EMTE professor emeritusának, az Élelmiszertudományi Tanszék alapítójának, korábbi tanszékvezetőjének.
Új kiadvány: Térség és tudomány
„Térség és tudomány” címmel jelent meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara Társadalomtudományi Tanszékének újabb szakmai kiadványa.
Sapiophile - Online oktatásról 2. rész
Íme a Sapiophile 2. része az online oktatásról, amelyben arra kerestük a választ, hogy oktatóink és hallgatóink miként élik meg a rendkívüli helyzetet. Miben fejlődtek, mit szeretnek benne, mi hiányzik számukra a legjobban, vagy melyek lesznek azok az elemek, tapasztalatok, amiket továbbvisznek magukkal az online oktatás időszakából.
Egyetemi Választások - Szenátusi eredmények
A 2020 október 20.-i szenátusi választások eredményei a Csíkszeredai Karon. A 2020 október 20-án lezajlott szenátusi tag választásokon a Csíkszeredai Karon a 74 szavazásra jogosult kolléga közül 63-an vettek részt (85.14%), tehát a választási forduló érvényes.
Egyetemi Választások - Közlemény
2020. október 20-án került sor a Sapientia EMTE karain az oktatók szenátusi képviselőinek, illetve a hallgatók kari tanácsi és szenátusi képviselőinek a megválasztására. A választások lebonyolítása a járványhelyzet miatt online módon, a Neptun Unipoll rendszeren keresztül történt, a Szenátus által elfogadott szabályzat alapján.
Újra elindult a SapiNépe!
Újra elindult a SapiNépe a Hargita Népe és a Sapientia EMTE heti melléklete.
Apáczai Díjjal jutalmazták Dr. Tódor Imre oktatónkat
A Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége Apáczai-Díjjal jutalmazta Dr. Tódor Imre, a Sapientia EMTE tanárképző intézetének oktatóját.
Sapiophile: 5 negatív komment az online oktatásról - 1. rész
Rengeteg negatív kommentet olvashatunk a világhálón az online oktatásról. Most kiválasztottunk 5 tipikus de fiktív hozzászólást, melyekre oktatóink és hallgatóink reagálnak.
VIII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő – pályázati felhívás
Venczel József (1913 – 1972) társadalomkutató születésének évfordulója alkalmából a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának a szervezésében nyolcadik alkalommal hirdetjük meg a romániai magyar középiskolások számára a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt.
Egyetem Napja 2020
A 2020. október 3-án, 11 órai kezdettel tartandó ünnepi rendezvényt csak limitált számú résztvevővel tudjuk megszervezni. Az eseményt élőben közvetítjük az egyetem Youtube csatornáján. Tisztelettel kérjük, ha tehetik, csatlakozzanak online és ünnepeljenek együtt velünk!
Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2020/21-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanév második félévében. A pályázatok 2020. október 9. péntek déli 12:00 óráig küldhetők be.
Kari választások: Hallgatói képviselők jelentkezését várjuk!
Az egyetem vezetői bizottságaiba hallgatói képviselők jelentkezését várjuk.
Ferber-ösztöndíj: Nyertes hallgatók
Ferber Miklós, az Eastern Michigan University Ipari technológia Karának tanára már az alapításától kezdve támogatta az egyetemünket.
XXIII. Online Agrártudományi ETDK
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Tehetséggondozó Bizottsága és Hallgatói Önkormányzata a 2020/2021-es tanév első félévére meghirdeti a XXIII. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amely online módon kerül megrendezésre.
XVII. Online Kari Tudományos Diákköri Konferencia
A TDK célja, hogy ösztönözze a tudományos diákköri tevékenységet, és teret biztosítson a hallgatók pályamunkáinak ismertetésére. A Kari TDK-k az összes romániai felsőoktatási intézmény diákjai számára nyitottak.
Tanévnyitó ÉLŐ közvetítés
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 20. tanévét együtt nyitja meg a Csíkszeredai Kar, a Marosvásárhelyi Kar és a Kolozsvári Kar. Az online megnyitó kezdési időpontja: 14 óra.
Üdv az egyetemen 2020-ban!
Videónkban Póra István Szabolcs kari titkárunk mutatja meg elsőéveseinken, hogy mire is számíthatnak az új tanévben.
Huszadik tanévét kezdi meg a Sapientia EMTE
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 20. tanévét együtt nyitja meg a Csíkszeredai Kar, a Marosvásárhelyi Kar és a Kolozsvári Kar. A járványhelyzetre való tekintettel a megnyitóra online kerül sor 2020. szeptember 15-én, kedden, 14 órától.
Őszi felvételi eredmények
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar 2020-as őszi felvételi eredményei
Ősszel érettségizők figyelmébe!
Érettségi bizonyítvány helyettesítése az online felvételi iratkozáson.
Őszi felvételit hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán 2020. szeptember 2-8. közötti időszakban kerül sor az őszi beiratkozásra, mely az idén kizárólag online történik, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól.
Óraadói tanársegédi állás | Növényi sejttenyésztés (lab.)
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Biomérnöki Tanszéken, a 2020/2021-es egyetemi tanévre.
Óraadói tanársegédi állás | Angol nyelv
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére a Humántudományok Tanszéken, a 2020/2021-es egyetemi évre.
Óraadói tanársegédi állás | Pénzügy
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara pályázatot hirdet óraadói tanársegédi állás betöltésére az Üzleti Tudományok Tanszéken, a 2020/2021-as egyetemi év I. félévére.
InSpires project: Levegőminőség-egészség kapcsolata a Csíki medencében
Online ReverseScience Café és Workshopot tartottunk az InSpires projekt keretében, a Levegőminőség-egészség kapcsolata a Csíki medencében témakörben.
Tanulmányi ügyintézés augusztusban
Amennyiben halaszthatatlan tanulmányi ügyeket szeretnének intézni, írjanak a titkarsag@uni.sapientia.ro címre!
Végleges felvételi eredmények 2020
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar 2020-as nyári felvételi végleges eredményei.
Felvételi eredmények 2020
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar 2020-as nyári felvételi eredményei.
Felvételi beosztás
Alábbiakban közöljük a július 24-én, pénteken sorra kerülő felvételik
beosztását.
Startol az online felvételi!
Premierként a Sapientia EMTE történetében, 2020-ban kizárólag online lehet felvételizni, a beiratkozás pedig ingyenes. Elindult a felvételi platformunk, szakjainkra a szükséges adatok és dokumentumok feltöltésével lehet jelentkezni.
Felvételit hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán 2020. július 8-24. közötti időszakban kerül sor a beiratkozásra, mely az idén kizárólag az online térben fog történni egy platform segítségével, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól.
Milyen a tudomány íze?
Milyen a tudomány íze? Hmmm..?
Változatos? Intenzív? Izgalmas? Talán keserű?
Mit lehet tenni a Szent Anna-tó megmentése érdekében?
Rohamosan romlik a Szent Anna-tó vizének minősége. A kialakult helyzet mielőbbi beavatkozást igényel. Erről és a lehetséges megoldásokról kérdezte az Erdély TV a Csíkszeredai Kar oktatóját, dr. Máthé Istvánt.
Határidő hosszabbítás: PALLAS ATHÉNÉ KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJPROGRAM
2019/2020-as tanév második és a 2020/2021-es tanév első félévére szóló Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogram keretén belül a pályázatok benyújtási határidejét meghosszabbítottuk.
Diplomaosztó - Átvehetők az oklevelek a Csíkszeredai Karon
Átvehetők az oklevelek a Csíkszeredai Karon 2020. július 14-én, 11 órától a Kis Aulában.
Pályázati felhívás gazdasági szakos hallgatók számára
A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány újra meghirdeti a Pallas Athéné Kiválósági Ösztöndíjprogramját. A kiválósági ösztöndíjprogram célja a hallgatói aktivitás ösztönzése és növelése a tanulmányi, tudományos, illetve a közéleti szerepvállalás terén.
Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2020–2021-es tanév)
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma a tanulmányaikat a felsőoktatásban végző külhoni magyar hallgatók szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a Collegium Talentum 2020/2021-es tanévi programjában való részvételre.
Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2020/21-es tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2020/2021-es tanév első és második félévében.
Megjelent „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” Kutatócsoport kiadványsorozatának 10. kötete
Megjelent a Csíkszeredai Kar Társadalomtudományi Tanszéke keretében működő „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” Kutatócsoport kiadványsorozatának 10. kötete „Család – Iskola – Média” címmel.
KUTATÁSI JELENTÉS
Kutatási téma: Videmus Papam – Ferenc Pápa 2019-es csíksomlyói látogatásának társadalmi, gazdasági vetületei székelyföldi és tágabb kontextusban. Interdiszciplináris kutatás a társadalom- , vallás-, kommunikáció-, gazdaság- és üzleti tudományok megközelítésével.
Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2020/2021-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2020/2021-es tanévben.
Online ballagtak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának végzős hallgatói
2020. június 6-án került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának ballagására.
Ingyenes, online felvételi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen!
Július 8-tól startol az ingyenes, online beiratkozás a Sapientiára.
Nyíltnapok a Messengeren!
Egy óriási hírünk van a számotokra, ugyanis mától elindult a Facebook oldalunkon egy olyan lehetőség, mellyel az elmaradt nyílt napjainkat szeretnénk valamelyest visszaadni nektek.
Sapientiások az EUHL egyéni díjazottjai között
Nyilvánosságra hozta az előző szezon legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportembereinek listáját az European University Hockey League (EUHL), amelyen ezúttal ismerős neveket is találunk. A Sapientia U23 a 2019-2020-as idényben csatlakozott az egyetemistáknak kiírt nemzetközi versenysorozathoz. A bemutatkozás sikerességét pedig jól mutatja, hogy Róth Zoltánt a legjobb újoncnak, Horvát Tamást pedig a liga legjobb csapatmenedzserének választották.
SAPIECON Applikáció
Elkészült az első tananyagra épülő Sapientiás telefonos alkalmazás, amely 3 közgazdasági tárgyra fókuszál: Bevezetés a közgazdaságtanba, Mikroökonómia és a Makroökonómia.
Székely Előfutár Ösztöndíj - 2020. évi pályázati felhívás
A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről és Erdélyből származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Őrömmel és büszkén várjuk az idei jelentkezőket és ígéretes pályázataikat.
Felvételi ONLINE térben és DÍJMENTES beiratkozás
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara a 2020/2021-es tanévben július 8 – 24. közötti időszakban történő felvételije az online térben fog zajlani, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól.
A kari könyvtár nyitvatartási programja
A megnövekedett igényre való tekintettel (és egy korábbi rendelet értelmében) a kari könyvtár a vakációig (hacsak valamilyen központi hatósági rendelet nem írja felül), hétköznaponként, a hivatalos ünnepeket leszámítva, 10-14 óra között nyitva tart.
Kutatás az anyák helyzetéről
Kollégáink csatlakoztak a Budapesti Corvinus Egyetem által kezdeményezett interjús kutatásához, és arra keresik a választ, hogy a karantén hatására hogyan változott meg az anyák helyzete.
Erdélyi mindennapok egy világjárvány idején - Egy szociológiai kutatás tanulságai
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóközpont online kérdőíves kutatást végzett. Kutatóink arra keresték a választ, hogy hogyan viszonyul az erdélyi magyar közösség a COVID-19 járványhoz.
Gratulálunk Kilár Ferenc professzorunknak!
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként Akadémiai Díjban részesíti Kilár Ferenc professzorunkat.
Megjelent a Köztes terek című konferenciakötet
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, Humántudományok Tanszékének Kultúraközi Kölcsönhatások Kutatóközpontja és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervezésében tavaly április 26-27-én került sor a Köztes terek / Spații intermediare / Spaces In Between című háromnyelvű nemzetközi konferenciára, amelyen 8 országból 140 előadó vett részt. A magyar nyelvű előadások alapján szerkesztett szövegek közül 33 került ebbe a konferenciakötetbe.
Koronavírus mikroszkóp alatt - interjú Albert Beáta professzorunkkal
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház molekuláris biológiai laboratóriumában Albert Beáta vezeti a koronavírus-tesztelési folyamatot. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora, a kémiai és biológiai tudományok doktora kollégáival együtt a gyógyítás szolgálatába állította az eddig az egyetemi laboratóriumban használt tudását. Tesztekről, tesztelési folyamatról, a koronavírus működéséről kérdeztük.
(Forrás: hargitanépe.eu)
Sapiophile - Önálló munka, hogyan?
Elkészült a Sapiophile legújabb része, melynek támája az otthoni, önálló munkavégzés.
Covid-19 - Online kérdőív
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóközpont a jelen kérdőív segítségével arra keresi a választ, hogy hogyan viszonyul az erdélyi magyar közösség a COVID-19 járványhoz.
Online kerekasztal-beszélgetés: e-learning a gyakorlatban - felvétel
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2020. április 15-én online kerekasztal-beszélgetést szervezett, melynek témája:e-learning a gyakorlatban.
Angol nyelvű tanulmánykötet jelent meg
Adaptation, Remediation and Intermediality: Forms of In-Betweenness in Cinema címmel angol nyelvű tanulmánykötet jelent meg a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál.
Sapientiás siker a Kortárs Hangon ’20 irodalmi pályázaton
Kovács Gabriella I. helyezést ért el a Kortárs Hangon ’20 irodalmi pályázaton.
Salamon Júlia és Makó Zoltán: Döntéselmélet közgazdászoknak
Online is elérhető Salamon Júlia és Makó Zoltán Döntéselmélet közgazdászoknak című jegyzete.
Online kerekasztal-beszélgetés: e-learning a gyakorlatban
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2020. április 15-én, szerdán online kerekasztal-beszélgetést szervez az online oktatás tapasztalatairól, lehetőségeiről, kihívásairól.
Mi változott nálunk az elmúlt pár hétben?
Sok minden megváltozott az elmúlt hetekben, de ebben a helyzetben is sikerült feltalálnunk magunkat a négy fal között. Mutatjuk, hogy hogyan!
ÚJRA MEGNYITVA! Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2020 nyara) és tanulmányi mobilitás (2020/21-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2020 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanévben.
A távoktatásos rendszer működtetésével és kiterjesztésével folytatódik az oktatási folyamat
A Sapientia EMTE Szenátusa a félévi vizsgák és záróvizsgák előkészítése és megszervezése során nem támaszt olyan tanulmányi- és vizsgaelvárásokat a hallgatók irányába, amelyek távoktatásban nem valósíthatók meg (pl. távoktatásban nem kivitelezhető laborgyakorlatok, licensz- és disszertációdolgozatok, szakmai gyakorlatok stb.).
Koronavírus-teszteket végeznek Csíkszeredában
Büszkék vagyunk munkatársainkra, hiszen csütörtökön elvégezték az első koronavírusteszteket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Forrás: szekelyhon.ro
X. Laborkukac vetélkedő I. fordulójának eredményei
Az alábbiakban elérhetőek a 2020-as Laborkukac diákvetélkedő I. fordulójának eredményei.
Meghosszabbítja a Sapientia EMTE az online oktatási rendszer alkalmazására vonatkozó rendelkezését
Tekintettel az új járványügyi hivatalos rendelkezésekre a Vezetőtanács, a Járványügyi Operatív Testülettel együttesen a következő rendelkezéseket hozza:
Kitüntették dr. Kilár Ferenc professzort
Szívből gratulálunk oktatónknak, dr. Kilár Ferenc professzor úrnak kitüntetéséért, munkásságáért.
Március 16-án, hétfőn elkezdődik az online oktatás az érvényes órarend szerint
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a következő héten elkezdődik az online oktatás, az érvényes órarend szerint. A...
ELMARAD: Légy egy napra Sapientiás! // Nyílt Napok 2020 //
A Sapientia EMTE Járványügyi Operatív Testület döntése alapján, a Nyílt Napok 2020-as programját a kijelölt időpontban nem tudjuk megtartani. Amennyiben a lehetőségek majd megengedik igyekszünk pótolni a későbbiekben.
ELHALASZTVA: DIPLOMAOSZTÓ
ELHALASZTVA! - Továbbra is személyesen átvehetőek az oklevelek Kolozsváron a Rektori Hivatalban hétfőtől csütörtökig 9-13 és 14-15:30 óra között (csak előzetes bejelentkezéssel! - a +40-264-439266-os telefonszámon legalább három nappal a tervezett érkezés előtt).
Mögöttes jelentésrétegek az angol nép- és műdalokban a középkortól napjainkig - Workshop
A Humántudományok Tanszéke szervezésében négy napos interaktív workshopra került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán március 2. és 5. között.
A Járványügyi Operatív Testület döntései
Tekintettel a romániai országos szintű járványügyi rendelkezésekre, a Sapientia EMTE Járványügyi Operatív Testülete a következő döntéseket hozza.
Rektori körlevél - Koronavírus tájékoztatás
Az új koronavírus (SARS-CoV-2, Severe Acute Respiratory Syndrome - súlyos heveny légúti tünetegyüttes vírusa) gyors terjedése miatt a Sapientia EMTE vezetősége egy operatív testületet hozott létre a járvánnyal összefüggő feladatok koordinálására.
AZ EZÜST AKADÉMIA ELŐADÁSAIT MEGHATÁROZATLAN IDŐRE FELFÜGGESZTJÜK
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a román járványügyi hatóságoknak a koronavírus-terjedés megfékezésére vonatkozó döntését, illetve a...
Erasmus+ Open Doors! - beszámoló
2020. március 4-én, 18:00 órai kezdettel megszerveztük a lassan már hagyományossá vált Erasmus+ Open Doors elnevezésű mobilitási programot ismertető rendezvényünket.
Innovatív-Hargita –Tematikus Pályamunka Program
Hargita Megye Vidékfejlesztési Egyesülete tematikus pályamunka programot hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának hallgatói (vagy más akkreditált nappali tagozaton tanuló egyetemisták) számára Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Fiatal hallgatók (szakemberek) véleményére és látásmódjára vagyunk kíváncsiak, akik Hargita Megye fejlesztésén gondolkoznak és az aktuális problémák megoldásában.
X. LABORKUKAC DIÁKVETÉLKEDŐ 2020
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának keretein belül működő Biomérnöki- és Élelmiszertudományi Tanszékek tizedik alkalommal hirdetik meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára. A vetélkedő célja a tanulók gyakorlati ismereteinek gyarapítása a biológia, kémia, környezettudomány és élelmiszertudomány szakterületeken.
Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2020 nyara) és tanulmányi mobilitás (2020/21-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2020 nyarán, és tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanévben.
Erasmus+ Open Doors a Csíki Karon
2020. március 4-én, szerdán, 18:00 órai kezdettel szervezzük meg az idei Erasmus+ estet, ahol Erasmus koordinátorunk ismerteti a tanulmányi mobilitási programot, valamint a programban résztvett hallgatók mesélnek élményeikről.
Sírva vigad az angol is! - Előadás és koncert
Mögöttes jelentésrétegek az angol (és magyar) népdalokban és műdalokban a középkortól napjainkig című workshop keretében.
FELHÍVÁS - a felsőoktatási intézmények 2020. évi Szép magyar beszéd versenyére
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának házi fordulója
Ezüst Akadémia: Ráduly Róbert-Kálmán - Székelyföldi jégkorong - identitás és sport
2020. február 25-27. között Ráduly Róbert-Kálmán Csíkszereda polgármestere, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának oktatója fog előadást tartani Székelyföldi jégkorong - identitás és sport címmel.
Igazi élmény volt József Attilát olvasni…
Tíz ország mintegy 36 ezer felolvasója szólaltatta meg József Attila műveit a költő születésének 115. évfordulója alkalmából a Kájoni János Megyei Könyvtár által kedden megszervezett 12. nemzetközi felolvasó maratonon. A határokon átívelő eseményhez a legtöbben Hargita és Maros megyéből csatlakoztak
XVII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia és Agrártudományi ETDK
A Kari Tudományos Diákköri Konferenciák (TDK) a jelenlegi helyzet miatt meghatározatlan időre felfüggesztésre kerültek.
Testnevelés-tanári és edző szakok elindításáról folytatott beszélgetést két budapesti intézménnyel a Sapientia
A Testnevelés Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői február 13-án látogattak a Sapientia EMTE-re.
Sapiophile ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️: 5 szerelmi gesztus az irodalomból ❤️
Irodalmi modellek vs. Társadalmi normák
VIII. Pénzidomár gazdasági vetélkedő
A múlt hétvégén került megrendezésre (február 7-9. között) a Pénzidomár gazdasági vetélkedő döntője, amelyet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az OTP Bank Románia, a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium, idén a Gyermelyi romániai vállalatával (most már mint szervező partner) kiegészülve már nyolcadik alkalommal szervezett meg.
Ifempower Erasmus + találkozó
2020. február 2-6 közt Portóban került sor ifempower nevű Erasmus + projekt negyedik találkozójára, melyen Gergely Orsolya és Lázár Ede kollégáink képviselték az egyetemet.
Ezüst Akadémia: dr. Erőss Mária - A fájdalom "története" (eredet, lefolyás, kezelés) a mozgásszervi betegségekben
2020. február 11-13. között dr. Erőss Mária balneo-fizioterápiás főorvos tart előadást oktatási programunk mindhárom helyszínén. Előadásának címe: A fájdalom "története" (eredet, lefolyás, kezelés) a mozgásszervi betegségekben.
Természetesnek kell tekinteni a vendégmunka fogalmát -Bodó Julianna kulturális antropológus válaszol
A Funfm Kotyogó című műsorának vendége volt Dr. Bodó Julianna, egyetemünk professzora.
Politika és oktatás - interjú dr. Lányi Szabolcs egyetemi tanárral
A román televízió bukaresti magyar nyelvű adása interjút készített Dr. Lányi Szabolcs nyugalmazott professzorunkkal. Az alábbiakban megtekinthető a teljes interjú.
Kastélytúrán voltak a Turisztikai mérnök-menedzser szakos hallgatók
2020. január 29-30-án szakmai kiránduláson vettek részt a Turisztikai mérnök-menedzser szakos III. és IV. éves hallgatók, valamint dr. Miklóssy Ildikó és Nagy Benedek oktatók.
Sapiophile ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️: A vállalkozás 5 mítosza
Január elteltével se feledjük el az újévi céljainkat! Talán még nem késő megvalósítanod a milliókat érő ötleted. A Sapiophile 5 csillag legújabb részében segítünk, hogy a vállalkozói kedv kitartson egész évben. Tánczos Levente és Gergely Orsolya rámutat, milyen káros gondolatoktól szabaduljunk meg a siker érdekében.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszeredai Kar
Csíkszereda, Hargita megye, Szabadság tér, 1. szám, 530104
Tel.: +40-266-314-657, fax: +40-266-372-099
E-mail: csikszeredauni.sapientia.ro